Gün 12

Célba értünk. Nem volt könnyű, nem volt nehéz, de itt vagyunk, a Márvány-tenger partjánál, sósvízbe áztatott fáradt lábbakkal, koszos bringákkal, koszos ruhákkal, de boldogan, elégedetten, megnyugodva, és legfőképpen, mind mind egészségesen.

Na de amíg ideértünk, a mai, utolsó bringás napunkat is le kellett tekernünk. 9 órakor ébredtünk, jól feltankoltunk török sajtokból, édes paradicsomból és minden jóságból, aztán egy kis frissítő eső közben bepakoltunk (igen, ma a török apró szemű is utolért), megbeszéltük a mai napot, és pattantunk is bringára. A helyi polgármester, aki közben reggel meglátogatott és a már tegnap említett iskolaigazgatónő integetései közepette tekertünk tovább. Jaj és persze rendőri kísérettel vezettek ki bennünket a nagyszerű Pehlivanköyből.

Egy-két dombocskát megmásztunk és az első faluban meg is álltunk. Ahogy megálltunk máris körénk gyűlt újra a nép, sürögtek-forogtak, és persze azonnal meghívtak egy teára. Közben mellénk szegődött a falucska polgármestere, akiről kiderült, hogy a hayrabolui és rodostói polgármester jó barátja, ezért úgy döntött, hogy elkísér bennünket egy darabon.

Az első városig kísért, ahol nagy meglepetésünkre, Zsoltot becsapta maga mellé a Dacia Sanderojába, és elillant vele 40 köftéért. Közben egy benzinkútnál várakoztunk rájuk, s miközben vártunk, egy kedves kis állatorvos állt meg mellettünk és érdeklődni kezdett felőlünk, illetve arról, hogy mit csinálunk. Mesélgettünk neki, aztán se szó se beszéd elsuhant, majd később visszasuhant öt nagy zacskóval a kocsijában, amit nekünk hozott, helyi specialitást, legfinomabb édességet. Ilyen azért otthon ritkán történik az emberrel.

Na és akkor megérkezett Zsolt a polgármesterrel és a köftékkel és egy rendőrautóval. Evés közben kiderült, hogy ezt a rodostói polgármester küldte, hogy kísérjenek bennünket. Aztán kísértek is, de nem is akárhogy. Na de előtte még elmondanánk, hogy enyhén mosott az eső bennünket, de szemünk előtt a tenger hullámai lebegtek, így nem volt olyan keserves.

Rövid szüneteket tartva beértünk Rodostóba, ahova, és ez nem túlzás, úgy vonultunk be, mint az államelnök személyes meghívottai, ráadásul már napsütésben. Rendőr előttünk, rendőr a hátunk mögött, minden körforgalomban rendőr és csak miattunk, irányítottak, integettek és vigyáztak ránk. A belvárosig vittek, egyik legszűkebb utcácskába vezettek, ahol a helyi polgármester személyes meghívottaiként vacsoráztunk, talán a helyi legjobb köfte vendéglőben.

A köfte és a tejberizs után, természetesen rendőri kísérettel, bevonultunk a szállodánkba, ami a tengerpart méteres szomszédságában van. A szobáink a tengerpartra néznek, úgyhogy jó lesz itt ébredni. A tenger sajnos most elég zavaros a mai eső miatt, de azért térdig csak belemásztunk. Most mindenki tisztálkodik, élvezi újra az ágy kényelmét, így sajnos ma sem üzenünk. Holnap a rodostói séta, és remélhetőleg fürdés után majd megjön újra a mondókánk és üzenni is fogunk. Addig is élvezzék a mai képeket.