2014. július 28., hétfő

2. Nap


Verespatak – a végével kell kezdenünk, még akkor is, ha a napunk 75 kilométerrel odébb indult, mert annyira szép helyen sátrazunk, hogy ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ortodox lelkész jóvoltából az „aranyváros” domboldalán ülünk, bámuljuk a templomtornyokat és az aranyat rejtő hegyeket. S reménykedünk abban, hogy a huszadik túránkon is alkalmunk lesz őket érintetlen állapotban csodálni.
No de vissza az elejére: ahhoz képest, hogy gyönyörű napsütésben érkeztünk ide, a reggel még egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy szárazon megússzuk. Arra ébredtünk, hogy a szél dőlti össze a kék ponyvasátrunkat és az eső is rákezdett. Annyira rosszul nézett ki a reggeli időjárás, hogy szinte lemondtunk a mindentbele rántottánkról. Szerencsére Boti mégis úgy döntött, hogy ezt bűn lenne kihagyni és végül közös erőbedobással elkészült a reggeli. Kajálás után megszárítottuk a sátrakat egy félórás esőszünetben és villámgyorsan elindultunk a völgyből kifelé, mert a felhők eszeveszett gyorsasággal követtek minket. 75 kilométer, sok-sok emelkedő és még több ereszkedő állt előttünk. Olyan gyorsan haladtunk, hogy megelőztünk a csúnya időjárást és délre már a Horea község fölötti tetőn pihenhettünk.





Itt muszáj intermezzót tartani, mert egy olyan eseménynek lehettünk tanúi, ami premiernek számít a túrák történelmében: biztosan vannak, akik emlékeznek azokra a legendás időkre, amikor Szatmári Sanyi régi vezérbringásunk teheneket verbuvált a csapatba. Ehhez képest idén sikerült egy lovat megszelídíteni – Antika, amíg az utolsó csapat is megérkezett a szerpentinek tetejére, annyira megbarátkozott egy lóval, hogy az hűségesen és minden ellenvetés nélkül fogadott mindenkit, aki a hátára szeretett volna ülni. Zsolt el is indult vele a dombon lefelé, lecserélve a mikrobusz lovait a szépséges párára. Ráadásul csoportképet is készítettünk, ő pedig szívesen pózolt egyet velünk. 



Miután meguntuk a lovaglást, felpattantunk a saját pléhszamarainkra és leereszkedtünk az Aranyos völgyébe. 20 kilométeres szerpentin, mondani sem kell, a bringások álma. Rövid szünet és fagyizás a „La Mama Tanța” étterem előtt az ereszkedő aljában – külön köszönet nekik, hogy igénybe vehettük a teret – és máris indultunk tovább Topánfalva felé, ahol elővettük a mozgókonyhánkat és pátés, sajtos, paradicsomos ebédet eszkabáltunk. Ezek után következett az utolsó szakasz, 15 kilométer tekerés, amiből 7 a verespataki hágó. Aszfaltos út vezet fel a régen virágzó bányaváros szívébe, de sajnos ezt nem turisztikai célokra újították fel, hanem egy bizonyos cég használta volna különböző bányászati célokra – szerencsére csak használta volna és bár nincs vége még a harcnak, egyelőre nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben elkezdenék a ciántechnológiás kitermelést. A központban Tică barátunk várt minket – ő egy huszonéves suceavai srác, aki Verespatakon küzd a település megmaradásáért többek között cserkészcsapatot létrehozva. Megmutatta táborhelyünket és reméljük vacsorára is ellátogat majd.






A blog írásának időpontjában már a tűz körül sürgünk-forgunk az ortodox egyház területén. Naaagy nagy köszönet a lelkésznek és Sorin úrnak, aki lehetővé tette mindezt. Közben készül a gulyás, és vendégül látjuk majd azokat az önkénteseket is, akik Verespatakon tevékenykednek a „Fogadj örökbe egy házat” projektben. Vacsora után még egy fontos dolog maradt hátra a mai napból: szakácsunk, Fehér Boti holnap hajnalban hazautazik, mert szerdán már Angliában kell lennie. Ne árulják el neki, de még ma este megajándékozzuk egy mindenki által aláírt bicatúrás zászlóval. A túra előtt pár nappal még úgy nézett ki, hogy nem tud jönni egyáltalán, de ő mégis eljött két napra velünk, hogy segítsen a társaság összerázásában és természetesen a főzés irányításában. Hiányozni fog, de már ez a segítség is, verespatakiasan szólva, aranyat ért.

Holnap sajnos mi is indulunk tovább erről a csodálatos helyről, de a Rodostói tengerpart majd mindent kárpótol. Köszönjük tegnapi kommentjeiket, élvezzék a képeket. 


Balázs: A mai nap is nagyon jó volt.
Antika: Isztambul, oooh, Isztambul…
Tulkos: Elfogyott a víz mire odaértem, ezért most büdösen kívánok jó éjszakát.
Gergő: A keksznek nagyon nagy sikere volt.
Attila: A mai nap kiemelkedően fontos része, az utolsó, Verespatakra kivezető , nagyon kemény kaptató volt.
Farkas:  Sziasztok! Bár nem vagyunk olyan messze, egy csomó emelkedőt átszeltünk. Nagyon jól vagyok. U.I. Foglalkozzatok Angyallal!
Szabi: Bár nehézkes volt ez a két nap, kocsiban még nem ültem, az a nap is el fog jönni, mikor kocsiba  ülünk. Üdvözlet a szeretteimnek!
Cs. Robi: Nincsen semmi bajom, egész jól ment, de a verespataki emelkedőnél trailerre kellett szállnom.
Z. Orsi: A mai nap is remek volt, de a hab a tortán a nap végi tusolás volt. Puszilok mindenkit! Mellesleg törékeny a sátrunk.
Kevin: Kicsit fájt a torkom reggel, de annak ellenére végig bringáztam a napot.
Zsófi: Rájöttem, hogy a Moților szó a móc szóból ered. Melindának üzenem, hogy vigyen fűszereket, úgy talán jobb az íze. Amúgy nagyon jól vagyok.
Lilla: Jól vagyunk és boldogok vagyunk. Várom, hogy biciklire üljek.
J. Orsi: Sokat gondolok rátok, jól esnek az üzeneteitek, amiket időnként megkapok. Jól vagyok. Továbbra is olvassátok a blogot. Ölelésözön!              

2014. július 27., vasárnap

1. Nap


Teljes gőzzel: azt ígértük tegnap, s így pontosan 18:00-kor, amikor az összes sátor már áll, elkészült a Tarnicaival vetekedő gátunk s már a sajtot és a krumplit vakarásszuk az utánfutóból, elmondhatjuk, hogy valóban teljes gőzzel vetettük bele magunkat a tízedikbe…a tízedik bicatúrába.
Na de lássuk, mi is történt a biciklitúra háza tájékán első nap. Reggel nagyon korán, egyesek szerint hajnalban, 7:30-kor már gyülekeztünk az udvaron. Szülők, testvérek, nagyszülők, jó barátok és a kutya mind-mind az udvaron voltunk, s a gyors (túl gyors) pakolás után, érzelmes búcsút vettünk az otthonmaradóktól és a rendkívül kedves rendőr úr vezetésével szépen felsorakozva kivonultunk a kincses városból. S ahogy tekertünk nyugtáztuk, hogy most már elindultunk és senki és semmi nem állít meg bennünket, és minden egyes tekerés után éreztük, hogy minden tökéletes rendben van. Aztán jött egy telefonhívás…hogy pár, igencsak fontos dolgot, s közöttük egy egész nagy doboz süteményt az udvaron hagytunk. Persze meg tudjuk magyarázni, hogy hogy is történhetett ez meg: például türelmetlen volt a rendőr, na meg mi is indultunk volna már, de hát egyszerűen megesett, egy ekkora mechanizmusba hibák könnyen becsúszhatnak. Ennél nagyobb baj ne legyen. Viszont ez a gond is megoldódott, és nagyon köszönjük a segítőkész anyukáknak és apukáknak, akik utánunk siettek az elhagyott dolgainkkal, így most már úgy tűnik minden tényleg rendben.





Gyalu után a rendőrtől is elbúcsúztunk és tekertünk tovább, példás tempóban, ami mondjuk illett is, így első napra. Aztán a tarnicai tó végében a butykóknál (ugye mindenki tudja, hogy  hol van az J) megettük az otthonról hozott finom szendvicseket, szusszantunk egyet és nekikeseredtünk a néha végeláthatatlan emelkedőnek. Rövid, görcs okozta kényszerpihenésen kívül, senki sem akaródzott ma kocsiba ülni. A régiek, szakmai tapasztalatukhoz illően az újak pedig szófogadó, gyorsan tanuló bringások módjára tekertek. Nagyon szép volt látni, és különösen jóérzéssel tölt el mindenkit így az első nap, hogy tempóban tekertünk, a vonulási sorrendben semmi gond nem volt, s talán kijelenthetjük azt, amit eddig ránézésre is meg tudtunk állapítani, hogy a tízedik csapat az előző kilenchez méltóan, igen-igen jó csapat.





Na de ez a csapat is néha-néha megéhezik, ezért amint kimászták azt a hatalmas emelkedőt, az otthoni finom vinettát, bécsi szeletet, fasírtot, sajtot, paradicsomot, uborkát és paprikát, ha nem is teljes egészében, de 99,9%-ban eltűntettük. Egyelőre üzenjük, hogy minden dobozkát, amiben a felsorolt finomságok voltak, mind megőriztük, azt is, amire rá volt írva, hogy: Fiam, ezt hozd haza, s azt is, amire nem. Reméljük haza is érnek majd (ezzel hátha Andreeva és Özil bulgár és török hartárőr barátunk is egyet ért).
Na szóval, mászás pipa, ebéd pipa, henyélés a rövid  frissítő és tényleg apró szemű eső után pipa, úgyhogy bringára pattanni és a táborhelyig ereszkedni. Ennyi maradt hátra a mai napból. Nagy tisztelettudóan ereszkedtünk, nagyobbacska féktávolságokkal, kezekkel a féken, stb., úgyhogy mindenki karcmentesen ért le, s onnan már a táborhelyig napsütésben gurultunk tovább.
A napsütés szerencsére kitartott, amíg kipakoltunk, felhúztuk a sátrakat és Kázmér illetve Farkas vezetésével a nagyszerű gátunk megépült, viszont ez a hegyi eső ismét utolért és most épp hol zuhog, hol süt a nap, de lényeg az, hogy mind biztonságban, a vízhatlan sátrainkban többnyire szárazon üldögélünk és várjuk az első közös vacsorát, ami természetesen az elmaradhatatlan és hírhedt rántott sajt hagymás krumplival. Erről írni sokat nem lehet sajnos, a lenti képek is csak a szemeket gyönyörködtetik és talán a lelket is kicsit, éppen ezért mindenkit arra bíztatunk, hogy egyszer próbálják ki velünk.
Addig is, amíg azon gondolkodnak, hogy mikor legyen majd a nagy „ a bicatúrás rántott sajtot kedvelők közös bicatúrás rántott sajt evése” fesztiválunk, olvasgassák első napi üzeneteinket.














P.Sz. Balázs:  A mai nap nagyon jó volt.
P. Sz. Gergő: Adjatok kaját a kutyának.
Foga: Nagyon jó volt a mai nap. Nehézkés volt a mászás Mărișelre. Remélem minden jó otthon és a kutyám is jól van.
D. Szabi: Jó volt a mai nap.
Tulkos Tamás: Bocs, hogy nem hívtalak, nem volt térerő. Nagyon jól érzem magam, az első csapatban tekertem.
Lilla: Ültem biciklin, később rájöttem, hogy nem jó ötlet. Amúgy nagyon jól érzem magam. Legyetek jók, nem hívlak, mert nincs jel. J Puszi.  
Kázmér: Jól vagyok, jók az új pedálok. Minden rendben van.
Arni: Fárasztó volt ez a nap, egyszer begörcsölt a lábam, de jól vagyok. Nincs térerő, ne hívjatok.
Seres: Nagyon jó volt a mai nap, minden rendben. Nincs térerő, ne hívjatok.
Zsófi: Még élek. J
J. Orsi: Szép napunk volt, a bringázást illetően. Kicsit szemerkél az eső, de minden rendben. Enikő, örülök, hogy jól megy a vezetés. Nagy-nagy ölelés mindenkinek.
Z. Orsi: Kocsikázás nélkül sikeresen kibírtam ezt a napot. Puszilok mindenkit.
B. Timi: Puszilok mindenkit, a musztikat is J. Minden rendben, a lábam fájt ma egy kicsit, s ezért egy picit megpihentem az utánfutón.
Robika: Még  élek, és minden nagyon jó.
Csis Robika: Nincsen semmi bajom, nehéz volt az emelkedő, de kimásztam.
T. Csaba: Jól vagyok, nehéz volt az emelkedő, de kimásztam.
Attila: Az első nap elteltével, a tavalyhoz képest jobb formában érzem magam. Az emelkedőket jól bírtam, habár a rossz út kellemetlen volt.
T. Dávid: Fáradt vagyok, de túléltem. Kérdezzétek meg Tamástól, hogyan kell üzenni a blogon.
Kevin: Sikeresen végigbringáztuk az első napot. Az emelkedők nem bizonyultak túlságosan nehéznek, viszont megvan az utóhatása. Puszilok mindenkit, szorítsatok.
Ferike: Nagyszerű kezdés.
F. Timi: Jól vagyok, minden rendben. Nem volt egy könnyű nap, de jó volt egy picit megpihenni az utánfutón. 
Enci: Jól vagyok, és jól vagyunk. Szerencsére nincs sok dolgom. Ma az emelkedőt lecsaltam, de a többi részén jó volt bringázni. Most nem tudjuk eldönteni, hogy ázunk vagy napozunk, de bízunk az utóbbiban…A tenyerén…
Farkas: Nagyon szeretlek titeket, és puszilom Angyalt!
Zsófi 2: Az esőkabátnak nincs kapucnija.
Zsolt: Büszke vagyok a csapatra, és szeretem a nyári eső időtartamát.          


2014. július 26., szombat

0. nap


Paradicsom be, uborka kipipálva, lesütött hús az utánfutóban, indulhat a 10. biciklitúra. Látszólag úgy kezdünk, mint az elmúlt kilenc túrán, ugyanaz a sürgés-forgás az udvaron, biciklijavítás, kajaszortírozás, csak egyetlen különbség: olyan merészek vagyunk, hogy Rodostóig, ismétlem RODOSTÓIG (!!) bringázunk. Oké, Bulgáriát kiugorjuk, de azért ezer kilométer tekerés mindenképp előttünk áll.

Holnap indul a haddelhadd, Tarnica fele haladunk, majd Havasnagyfalunál (Mărișel) kezdődik az első emelkedő. Csaknem 15 kilométer, de az az igazság, hogy nem tudunk olyan túrát kitalálni, amelynek ne az első napja legyen a legnehezebb. Idén kétségtelenül az, legalábbis bringázás szempontjából. Persze, ha azt nézzük, hogy ez a nap milyen csekély szelete ennek a nagy tortának, amit a következő 16 napban elfogyasztunk, akkor másképp értelmezhetjük nehézségét. De pont ezt szeretjük az egészben: apró kis szeletek, méterekre lebontott emelkedők, izzadt narancssárga mellények és útszéli uzsonnázások – ezek is mind a bicatúrához tartoznak.  Idén viszont az izzadtságunkat a Márvány-tengerben mossuk majd le.  
Addig is, kövessék blogunkat, holnaptól teljes gőzzel működünk, sok-sok fotóval és üzenettel.


Képek a mai pakolásról:







2013. augusztus 10., szombat

Visszatekintés

Pakolás, bringázás, meleg, fáradtság, izzadás, szemétszedés, döglés, kajálás, barátság, közösség, mászás, sátorozás, kint alvás, ereszkedés, stoppolás, vonatozás, beszélgetés, hazaérkezés. Pár szóban így lehetne összefoglalni a biciklitúrát. 800 kilométer, 13 nap, rengeteg látnivaló és még több emelkedő jellemzi a Pusztuló kövek nyomdokában című, immár kilencedik kalandot.












Akik olvasták blogunkon a sisakos tigris meséjét, tudhatják, hogy ez a mesebeli állat ravasz, furfangos, minden hájjal meg van kenve, pontosan, mint a róka és ráadásul sisakos is. Történetének pedig soha nincsen vége. Könnyű párhuzamot vonni kedvenc mesehősünk és a biciklitúrások között. A különbség csak az, hogy mi nem egyedül, hanem csapatként hasonlítunk a tigrisre. Tisztán, itthoni ágyunkból visszagondolva az elmúlt 2 hétre szinte el sem hiszi az ember, hogy néhány napja még a Transzfogaras szerpentinjein tekertük a pedált, hagymapucolástól könnyezett a szemünk vagy éppen olyan sebesen száguldottunk pléhszamarunkon, mintha a sisakos tigris loholna mögöttünk. A szász falvak gyönyörű és egyben szomorú látványától kezdve a Transzfogaras vadságáig, majd a Ramnicu Valcea-i nyomortól Szeben német tisztaságáig és szépségéig mindent bejártunk. 39 egyéniséggel elindulva egyetlen csapattá formálódtunk. Talán ez a biciklitúráknak a legnagyobb erénye – megtanulunk csapatban dolgozni, társaink jóllétére is figyelni. Pár nap elteltével már nincs olyan, hogy újonc és veterán, mindenkinek tudnia kell a helyét és mindenki lehetőségei szerint hozzáadja önmagát a túra működéséhez. Tűzgyújtásra, táborverésre, pakolásra, autóvezetésre, blogírásra, jóformán mindenre akadtak jelentkezők. Pontosan ez volt a legnagyobb pozitívuma ennek a túrának – egy-két helyzetet leszámítva mindig jó volt a hangulat és mindenki szívesen hozzátette a maga kis részét.
800 kilométer tekeréssel és számtalan élménnyel gazdagodva tértünk haza erről a túráról is. Bár a szászok öröksége szomorú, fontos volt látni ezt a vidéket, mert így lehet, hogy el tudjuk kerülni azt, hogy a magyarság ugyanerre a sorsa jusson. A romba dőlt házak és templomok láttán az a keserű érzés keringett bennünk, hogy mennyivel szebb lenne Erdélyország, ha ez a népcsoport nem tűnt volna el örökre. Egy-két templomot felújítottak ugyan, de semmi remény nincs arra, hogy valaha valaki használni fogja ezeket. Egyedül múzeum céljából léteznek még és talán pár év múlva már el sem hiszik az emberek, hogy 1980-ban még virágzó németajkú közösség élte itt mindennapjait. Nem véletlenül neveztük el expedíciónkat Pusztuló kövek nyomdokában címmel. Sajnos bármerre indultunk el eddig, mindig találkoztunk régmúlt idők lepusztult vidékével. De ha nem vagyunk tisztában múltunk jelentőségével, akkor hiába is próbálunk magyar jövőt tervezni a földkerekség ezen kicsiny részén.





Jó érzés itthon lenni, jó érzés megfürödni és tisztának lenni, de azért szívesebben ébredne az ember reggel 7-kor újra a meleg napsugarak csiklandozására a szabad ég alatt vagy éppen a hideg hajnali levegőre 1600 méter magasan a Transzfogarason (kiderült, hogy vannak olyanok, akik tényleg nem tudnak elszakadni a túrától – Papp-Szentannai Balázs első itthoni éjszakáján kint aludt a kertben). No de sebaj, majd jövőre, a 10-en. Végezetül köszönjük szponzorainknak, szüleinknek, a rendőrségnek, szállásadó volt kollégistáknak, amerikai vendégeinknek, mindenkinek, aki legalább egy korty vízzel segítette biciklitúránkat. Nagy szükségünk volt minden támogatásra, legyen az csak egy hajrá vagy sok sikert. Idénre ezzel zárjuk a blogot, élvezzék tegnapi képeinket, jövőre újra jelentkezünk a jubileumi 10. biciklitúrával.