2013. augusztus 10., szombat

Visszatekintés

Pakolás, bringázás, meleg, fáradtság, izzadás, szemétszedés, döglés, kajálás, barátság, közösség, mászás, sátorozás, kint alvás, ereszkedés, stoppolás, vonatozás, beszélgetés, hazaérkezés. Pár szóban így lehetne összefoglalni a biciklitúrát. 800 kilométer, 13 nap, rengeteg látnivaló és még több emelkedő jellemzi a Pusztuló kövek nyomdokában című, immár kilencedik kalandot.












Akik olvasták blogunkon a sisakos tigris meséjét, tudhatják, hogy ez a mesebeli állat ravasz, furfangos, minden hájjal meg van kenve, pontosan, mint a róka és ráadásul sisakos is. Történetének pedig soha nincsen vége. Könnyű párhuzamot vonni kedvenc mesehősünk és a biciklitúrások között. A különbség csak az, hogy mi nem egyedül, hanem csapatként hasonlítunk a tigrisre. Tisztán, itthoni ágyunkból visszagondolva az elmúlt 2 hétre szinte el sem hiszi az ember, hogy néhány napja még a Transzfogaras szerpentinjein tekertük a pedált, hagymapucolástól könnyezett a szemünk vagy éppen olyan sebesen száguldottunk pléhszamarunkon, mintha a sisakos tigris loholna mögöttünk. A szász falvak gyönyörű és egyben szomorú látványától kezdve a Transzfogaras vadságáig, majd a Ramnicu Valcea-i nyomortól Szeben német tisztaságáig és szépségéig mindent bejártunk. 39 egyéniséggel elindulva egyetlen csapattá formálódtunk. Talán ez a biciklitúráknak a legnagyobb erénye – megtanulunk csapatban dolgozni, társaink jóllétére is figyelni. Pár nap elteltével már nincs olyan, hogy újonc és veterán, mindenkinek tudnia kell a helyét és mindenki lehetőségei szerint hozzáadja önmagát a túra működéséhez. Tűzgyújtásra, táborverésre, pakolásra, autóvezetésre, blogírásra, jóformán mindenre akadtak jelentkezők. Pontosan ez volt a legnagyobb pozitívuma ennek a túrának – egy-két helyzetet leszámítva mindig jó volt a hangulat és mindenki szívesen hozzátette a maga kis részét.
800 kilométer tekeréssel és számtalan élménnyel gazdagodva tértünk haza erről a túráról is. Bár a szászok öröksége szomorú, fontos volt látni ezt a vidéket, mert így lehet, hogy el tudjuk kerülni azt, hogy a magyarság ugyanerre a sorsa jusson. A romba dőlt házak és templomok láttán az a keserű érzés keringett bennünk, hogy mennyivel szebb lenne Erdélyország, ha ez a népcsoport nem tűnt volna el örökre. Egy-két templomot felújítottak ugyan, de semmi remény nincs arra, hogy valaha valaki használni fogja ezeket. Egyedül múzeum céljából léteznek még és talán pár év múlva már el sem hiszik az emberek, hogy 1980-ban még virágzó németajkú közösség élte itt mindennapjait. Nem véletlenül neveztük el expedíciónkat Pusztuló kövek nyomdokában címmel. Sajnos bármerre indultunk el eddig, mindig találkoztunk régmúlt idők lepusztult vidékével. De ha nem vagyunk tisztában múltunk jelentőségével, akkor hiába is próbálunk magyar jövőt tervezni a földkerekség ezen kicsiny részén.




Jó érzés itthon lenni, jó érzés megfürödni és tisztának lenni, de azért szívesebben ébredne az ember reggel 7-kor újra a meleg napsugarak csiklandozására a szabad ég alatt vagy éppen a hideg hajnali levegőre 1600 méter magasan a Transzfogarason (kiderült, hogy vannak olyanok, akik tényleg nem tudnak elszakadni a túrától – Papp-Szentannai Balázs első itthoni éjszakáján kint aludt a kertben). No de sebaj, majd jövőre, a 10-en. Végezetül köszönjük szponzorainknak, szüleinknek, a rendőrségnek, szállásadó volt kollégistáknak, amerikai vendégeinknek, mindenkinek, aki legalább egy korty vízzel segítette biciklitúránkat. Nagy szükségünk volt minden támogatásra, legyen az csak egy hajrá vagy sok sikert. Idénre ezzel zárjuk a blogot, élvezzék tegnapi képeinket, jövőre újra jelentkezünk a jubileumi 10. biciklitúrával.


2013. augusztus 9., péntek

12. Nap


Történt valamikor réges régen, pontosabban 10 nappal ezelőtt, valahol Bethlenszentmiklós környékén 39 bringás azt hitte, hogy szétfolyik a melegtől. S bár akkor még egy gyerekcipőben járó bandának dudálhattak kedvesen vagy haragosan az autósok, mára már egy teljes csapattá, tökéletes mechanizmussá fejlődött a 9. biciklitúra. A kör pedig lassan bezárul, ma volt az utolsó előtti nap és az utolsó igazán kimerítő dimbes-dombos bringás szakasz. S hogy teljes legyen a kör, a második naphoz hasonlóan ma is a szaharai forrósághoz alkalmazkodott a csapat.
Vízaknán ébredtünk a szomszédban működő flex zajára, majd a már megszokott müzlis reggeli után tartottunk egy demokratikus szavazást és tárgyalást a napi teendőkről. Táborhelyünk ugyan délelőtt a legjobb árnyékot nyújtotta, szomorúan észleltük, hogy az idő múlásával rohamosan csökken az árnyék. Ezért döntött úgy csapatunk egy része, hogy szívesebben száguldana a hőségben, mert úgy legalább a szél néha elviselhetővé teszi ezt a kánikulát. Szóval dél körül ketté oszlódtunk – akiknek nem volt kedvük a hőségben bringázni, azok a sós tó kellemes vizében mártották meg magukat és csak délután 5 óra körül, viszonylag jó időben indultak neki a csaknem 90 kilométeres távnak. Ma esti táborhelyünk eredeti terveinktől eltérően nem Marosszentimrén, hanem tőle 2 kilométerre a Maros partján húzódik. De ne ijedjenek meg, a híres kenyérből így sem marad le a győztes bringás csoport, főleg, hogy a paszulyfőzelék rengeteg kenyeret követel maga mellé.
Sok domb és sok szerpentin volt mára betervezve, de mindkét csapat remekül állta a sarat. A bringások közti különbség körül-belül 4 óra volt. Az elsők még napvilágnál előkészítették a táborhelyet, fát hordtak, tüzet gyújtottak és főzni kezdték a paszulyfőzeléket is. A második banda Balázsfalván esteledett el és a kellemes esti levegőben tette meg a maradék 20 kilométert maros parti táborunkig. Ma elhagytuk az utolsó szász falvakat is, Pókafalván még hallottunk egy-két német szót és most már hazai terepre érkezve, a két évvel ezelőtti Transalpinos túra útvonalán sátrazunk. Na jó, csak vicc volt, a sátorról már rég leszoktunk, sokkal jobban szeretjük a csillagos ég alatti kényelmet.



















Ennek a különleges és minden hájjal megkent biciklitúrának ez lesz az utolsó éjszakája. A szó szoros értelmében minden hájjal megkentük magunkat Boti főztjeitől, izommal a Transzfogarastól és mindenféle tapasztalattal közösségünk működéséről és a rég múlt idők szépségéről. Hogyan is zárhattuk volna szebben ezt az estét, mint az idei túrának immáron harmadik születésnapjával – Szabi, akit Zsolt felavatott a túra mindenesének, 17. életévét töltötte be a Maros-parti bogár és szúnyogsereg közepén. Sok-sok boldog születésnapot kívánunk neki és reméljük, hogy minden évben valahol a bicikli nyergében, egy csapat izzadt, de boldog bringás körében ünnepli majd születésének évfordulóját.





A mai napot egyelőre ezzel zárjuk, holnap szeretettel várunk mindenkit pontosan 6 óra körül a kollégium udvarára. Valószínűleg csak 20 kilométert bringázunk Nagyenyedig, majd onnan a forgalmas út miatt kocsikkal tesszük meg a maradék távot a feleki tetőig.  A hagyományos kiértékelő beszélgetésre is holnap reggel kerül majd sor, az okleveleket pedig majd a suliudvaron adjuk át a bandának. Szeretettel várjuk az ismeretlen személyt Voltturás01 táblával a nyakában, reméljük, holnap végre tényleg kiderül, hogy ki az, aki ennyire együtt tud élni és érezni csapatunkkal. Lesz számára egy meglepink!  A hagyományokhoz hűen idén is megkérjük a kedves szülőket, hogy amennyiben lehetőségükben áll sütni egy kis tésztát, vagy palacsintát a bandánknak, ne teketóriázzanak, mert bár Boti főztje sokszor jobban esett még az otthoninál is, utolsó nap biza nem lesz lehetőség a traileren tüzet rakni. Ráadásul vannak olyanok is, akik kénytelenek szombatig a bentlakásban maradni, úgy hogy mindenképp el kell egy kis ennivaló.
Élvezzék még ma este a képeket, mi egy utolsót pihenünk és lazulunk egyet itt a Maros partján.

2013. augusztus 7., szerda

11. Nap


Az az igazság, hogy a mai napunkat egy hatalmas nagy bocsánatkéréssel kell kezdenünk amiatt, mert két napja csak üzengetünk, de mindkétszer elmulasztottuk. Kicsit zsúfoltak lettek a napjaink, sok mindent meg akartunk nézni, így egy picit szétszóródtunk és elmulasztottuk. Ez a mi hibánk, reméljük megbocsátható bűn ez. A mai nap viszont triplán fogunk üzenni, ez biztos, mert már a blog írásakor, biztos, ami biztos elkezdtünk mindenkit vadászni és gyűjtjük az üzeneteket.
Na de még nem tartunk ott. Nagyon sok minden történt a mai napon is. Reggel alig keltünk fel, ez úgy látszik napról napra nehezebb feladat. A müzlis reggeli után elindultunk várost nézni. Zsolt egy régi jó barátja vezetett bennünket körbe Szeben óvárosában, Radu Drăgulescu egyetemi tanár. Sok minden kiderült Szebenről, többek között az, hogy mindenben ez a város volt az első: itt volt az Osztrák-Magyar Monarchia első színháza, első múzeuma, első kórháza, első patikája, első minden. Na de azt is megtudtuk minek köszönhető ez az áldásos helyzet. Egy régi anekdota szerint Brukenthal gróf Mária Terézia egyik vacsorájára volt hivatalos. A vacsora közben ,,tisztázatlan” körülmények között az uralkodónő egyet, (és ezt nem tudom szebben leírni) szellentett. Nagyon megrestellte magát, mire Brukenthal gróf férfiasan és önzetlenül magára vállalva e nem túl úrias tettet felállt, és elnézést kért. Mária Teréziának annyira szimpatikus lett emiatt a gróf, hogy igazából mindent megadott neki. Többek között Szebenben telket, rajta házat, jószágot s hozzá rengeteg pénzt. A gróf ide letelepedett s innen kezdve az ügyes kezű szászaival mindent felépített. 



















A város valóban nagyon szép, de még mindig nem szebb, mint Kolozsvár. A városnézés után mindenki sétálhatott még egyet a városban, kedve szerint, majd visszatérve a szállásra visszatérve gyorsan pakoltunk egyet majd ettünk egy jót és indultunk is Vízaknára, ahol várt bennünket a legnagyobb jutalom, a strand. A probléma csak az volt, hogy délelőtt, amikor Zozo Enikővel Kolozsvárról visszafele igyekezett megálltak Vízaknánk és a belépő iránt érdeklődtek. Volt egy jó hírük, egy kevésbé rossz és egy egyenesen hajmeresztő. A jó hír az volt, hogy van egy tó, ahol ingyenes a fürdés. A kevésbé rossz hír az volt, hogy van mellette egy sós strand ahova 10 lejbe került a belépő. A hajmeresztő hír pedig az volt, hogy van egy nagyon nagyon nagyon szép strand, ahol viszont már a fürdés nem kevesebb, mint 40 lejbe kerül. Na ez egy kicsit szomorúvá tett bennünket, de igazából annyira nem, a tónak is nagyon megörültünk, főleg, hogy mellette sátorozó hely is volt. Mindegy volt, csak víz legyen. S mert minél hamarabb szerettük volna lemosni magunkról az összegyűlt mocskot olyan gyorsan tekertük le, hogy észre sem vettük. Viszont akkora hőség volt, hogy egyszer mindenképp meg kellett állnunk, hogy ruháinkat és a sisakjainkat megvizezzük, mert elviselhetetlenné vált a hőség. 
Na de ezen hamar túlestünk és tekertünk és tovább a tóhoz. Meg is érkeztünk a sóstó mellé. Itt Zsolt egy korábbi ígéretéhez tartotta magát. Azt mondta, hogy, bár tudja, hogy semmi esélye sincs a „luxus” strandra bevinni minket ő azért megpróbálja. El is ment Mike-al. Kihívta a lehető legnagyobb főnököt, és elmondta, hogy kicsoda is ő, és honnan jött, na meg van gyermeke, aki rettenetesen mocskos és náluk szeretnénk fürdeni, a gond csak az, hogy nincs elég pénzünk hozzá. Na, ennek a nagylelkű főnöknek annyira megesett a szíve rajtunk, hogy „hulló könnye záporán át” alig tudta kimondani, hogy na, akkor 10 lejért menjünk be és mosakodjunk meg rendesen. S ha ez még mindig nem elég jó hírből, hogy 1 600 lej helyett csak 400-at kell fizetni, Mike felajánlta, hogy meghív bennünket erre a fürdőzésre. Nahát, ennyi is kellett nekünk, úgy lubickoltunk, mint a kisrucák eső után a Kövendi tócsákban. A fürdésről sokat nem írunk, képzelhetik, hogy mennyire élveztük a sok vizet. Most már igazán mindenünk meg volt. Volt pancsolás, napozás, fürdés, fürdetés, ugrálás, toronyépítés stb stb stb. Úgyhogy nagyon szépen köszönjük Mike-nak. Az biztos, hogy mindegyikünk a kétheti fáradságát lemosta az úszómedencében. Hihetetlenül jól esett.
Fürdés előtt történt egy szerencsétlen baleset. Péter, és ezt most nagyon komolyan mondjuk, tisztázatlan körülmények között álló helyzetből akkorát esett a bringája fogaskerekei közé, hogy az felhasította a lábát. Enikő és Zozo gyorsan beszaladtak vele Szebenbe, ott egy pár öltéssel elintézték a dolgot. Jól van, minden rendben van vele, azt mondja nem is érezte (na még szép, hogy nem fájt neki. Péterhez fogható kemény régi motoros kevés akad). Péteren kívül kicsi Tamást is megviselte a nap, kissé gyengélkedett ma, ezért az A6-os Audiban, vagyis a gyengélkedőn utazott ma velünk.
Amúgy mindenki jól van. Tiszták vagyunk, csak amúgy virítunk a tisztaságtól, Készül közben a finom grill csirke és krumplipüré vacsorára. Lazítunk, és lassan készülünk ráhangolódni a hazautazásra. Minden megtett kilométerrel most már tudjuk, hogy egyre közelebb kerülünk haza. No, de még élvezzük a túrát. Köszönjük mindenkinek az üzenetet, üdvözlünk mindenkit és várjuk továbbra is az üzeneteket, illetve lassan lehet készülni a nagy találkozásra. Holnap majd pontosítjuk, hogy mikor érünk a sulink udvarára. Egyetlen egy kíváncsiskodó kérdésünk van a kommentekkel kapcsolatban. Egész túra ideje alatt azon agyaltunk, hogy ki lehet az a VoltTúrás01, annyi mindenkire gondoltunk már, hogy lassan azt gondoljuk, hogy valaki a mostani csapattagok közül ír minden reggel, annyira jól ismer bennünket. Nagyon jól esik, hogy valaki ennyire velünk van, és pontról pontra tudja, hogy miről is szól ez a túra. Ez mindenkire vonatkozik, de VoltTúrás01-re különösen. Egy pár tippet kérnénk amennyiben lehet, a kilétével kapcsolatba, az a sok részlet, amelyről beszámolt valaki olyanra utal, aki egyértelműen közülünk való, és minden napunk arról szól, hogy a kommentek alapján találgatunk, úgyhogy nagyon boldogak lennénk (és Gyula is újra lelki békére találna) ha végre kiderülne, hogy ki i ez a nagyon jó barátunk. Nagyon köszönünk mindent biztatást és várjuk a továbbiakat. Jó éjt mindenkinek.






  
Kázmér: Jól vagyok. Kinőtt a szakállam. Üdvözlök mindenkit!
Ádám: Az utóbbi pár nap nagyon jó volt. A mai napot fürdőzéssel megkoronáztuk, de a vacsora még nem jött el. Jó éjszakát!
Balázs: Minden vagány, nagyon jól érzem magam, soha jobban.
Enikő: A szebeni sürgősségen láttam élesben a helyi érzéstelenítésben végzett sebvarrást, de azért nem szeretném ezt csinálni. Remélem otthon minden rendben. Puszilok mindenkit!
Szabi: A mai nap nagyon jól telt. Örvendek a fürdésnek.
Orsi: Megvolt a várva-várt fürdés. Nagyon jól szórakoztunk, Puszilok mindenkit!
Attila: Túl vagyunk  mai rövid szakaszon és megvolt a fürdés is. Már nagyon várom a holnapi hosszabb szakaszt.
B.Feri: Üdv. mindenkinek!
Péter: Felszántott a fogaskerék, de jól vagyok.
Kati: Igaz, hogy már két napja, de megmásztuk a Transzfogarast. Büszke vagyok a 4-es csapatra!
Sanyi: Puszilom Bogit!
F.Boti: A fáradság elmúlt, már jól vagyok. Remélem az apám szerencsésen hazaért és otthon minden renben van. Öntözzétek a füvet!
Eszter: Anna, Isten éltessen így utólag is. Jó utat Pestre anyáéknak. Sok puszi.
Antika: Teltek-múltak az órák, a napok, a kilométerek, persze tisztázatlan körülmények között, s a Barna Mai, aki ambíciós, mint az uborka rájött az Óriás Béjbi Vipera turpisságaira, akiről tisztázatlan körülmények között kitudódott, hogy igazából az Albinó Jegesmedve aki tisztázatlan körülmények között egy nemzetközi bűnöző, akinek súlyos bűnei még tisztázatlanok. A Barna Maci, aki ambíciós, mint egy uborka még azt is kiderítette tisztázatlan körülmények között, hogy a Szürke Ló, aki ravasz, furfangos, s minden hájjal meg van kenve pontosan, mint a róka s ráadásul hülye, igazából Chuck Norris, s emiatt tisztázatlan körülmények között abbahagyta a nyomozást a Szürke Ló mivoltáról. Idöközben, a Tigris, tisztázatlan körülmények között , a különleges képességei segítségével eljutott Tekirdag környékére, ahol tisztázatlan körülmények között összefutott Ashali Abdul Danam Mohamed Sálálámmal, s ezután tisztázatlan körülmények között el is váltak utjaik. Akkora már az Óriás Béjbi Viperát tisztázatlan körülmények között a Barna Maci, aki ambíciós, mint egy uborka elzárta súlyos büneiért. A Szürke Ló ennek hallattára tisztázatlan körülmények között megfutamodott, tisztázatlan körülmények között elfeledvén azt, hogy ő igazából a retteget Chuck Norris!!!:)