2007. július 8., vasárnap

Tavalyi túránk utolsó napja: 13. nap


Úton Gyulafehérvár fele.


Egyre több pihenőt tartunk, de a nagy pihenő már
közel van.


Megörökítettük magunk a templom előtt. Nem lehet
tudni meddig áll még...


A Kőközi szorosban.


Együtt néztük a fotókat.


Vajon ma este miről beszélünk a tábortűz előtt?


Zsolt tanár úr és Réka tanárnő, kiosztják a megérdemelt okleveleket.

Kedves otthoniak !

Már a 13. napot számoljuk és igen, mostmár nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy MEGTETTÜK !!! A bundáskenyeres és főttkukoricás (melyet éjszaka 3 oráig főztünk) reggeli után mindenki nekifogott pakolászni azért, hogy minél gyorsabban eljussunk Torockóra.

Algyógyról a főút mentén haladó földes út kis falvain keresztül haladtunk. Útközben váratlan meglepetés ért, az egyik faluban rábukkantunk egy romokban heverő XIV. századi templomra, melyen (látszólag) több, mint 100 éves zsindej állt. A templom teteje már nem állt viszont meg lehetett tekinteni pár freskót, mely még nem mosódott le a falról, ugyanakkor a templom tornya is a helyén volt. Ezután Gyulafehérvár fele indultunk, itt tartottuk meg az ebédszünetet és egy hosszú pihenőt. 1 órás szabadprogram volt, melyen mindenki azt csinált amit akart... (majdnem :).

Enyed fele haladtunk tovább, egyesek nagyon boldogok voltak amikor látták, hogy a kékben virító táblákon a Cluj Napoca mellett egyre kevesebb szám jelent meg... (még egy kicsi és ott vagyunk). Enyed után várt az a letérő, amely a Kőközi szoroson át elvezetett a Torockói medencébe, ahol Torockószentgyörgy és Torockó található...

Hosszú sorban vonultunk be az első faluba Torockószentgyörgyre, ahol a piactéri rövid pihenő után ismét bringákra pattantunk és letekertük az utat Torockóra...

Torockón valószínű tudták az emberek, hogy egy naaaagy bicikliscsapat érkezik, ugyani egyes bringázók szerint a falubeliek vártak minket... nagyon sok ember nézett ahogyan elvonultunk az úton a Tóbiás-ház fele.

Miután mindent lepakoltunk, vacsorázni mentünk, bőséges vacsorával vártak minket (párizsi, telemea, sajt, szalámi , paradicsom és még a nagyon fiiiinom helyi kalács... :). A felfrissítő vacsora után pár órás szabadprogram következett ( egyesek zuhanyoztak, mások sétáltak a faluban, volt aki meglátogatta a piactéri forrást...).

Este tíz órakor tábortűz várta a bringázókat, de nem csak nekik szólt, hiszen annyira megtetszett egyeseknek a biciklitúra, hogy csatlakoztak hozzánk néhányan a régi bicatúrások közül is... (mi mindenkit szivesen befogadunk :).

A tábortűznél a közös kiáltás után ( MEGTETTÜK !!!! :) az oklevelek kiosztása következett. Az okleveleken a nevek mellett egy szöveg állt, melyet az illető személy a túra alatt bizonyított. Emellett voltak olyan személyem, melyek oklevelein mottó is állt. Köszönet Anitának és Katinkának, hogy ilyen szépen megszerkesztettek minden egyes oklevelet...

Miután mindenki megkapta a neki járó oklevelet, gyertyafény és tábortűz jelében elmondta azt, hogy ő hogyan élte át ezt a két hetet... Voltak, aki azt mondták, hogy végre magukra találtak, voltak akik megismertek embereket, akiket csak látásból ismertek, és végül, hogy várják a következő túrát.

Nagyon megérte eljönni, elszakadni a tv-től, a számítógéptől meg a messengertől, de minden egyes személy, aki itt volt a túrán nem csak magának, hanem másnak is bizonyított arról, hogy igen: meg lehet csinálni...

Köszönjük a két túraszervezőnek, hogy ismét belevágtak ebbe a dologba és ha tört, ha szakadt, megszervezték az idei túrát. Elismerés jár kitartó erejükért és türelmükért. Ugyanakkor köszönet jár Ferinek és Mihainak, akik éjjel nappal javították autóinkat azért, hogy tudjuk betartani útvonalunk és minden nap biztonságosan tudjunk haladni tovább az utakon... Köszönet a „felnőtteknek” akik annak ellenére, hogy első napokban vizsgáztak - itt voltak mellettünk és segítettek nekünk, és végül de nem utolsó sorban köszönet jár minden egyes személynek, aki részt vett a túrán és ki-ki a maga erejével ott segített ahol csak tudott...

A blog napló itt végetér, de még nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne köszönjük meg annak a több, mint 50 anyagi támogatónknak, akiknek a listáját hamarosan közölni fogjuk. Nélkülük se jutottunk volna messzire!

Holnap reggel már Kolozsvár fele tartunk, nem is gondoltuk volna, hogy ez a 2 hét ilyen hamar el fog telni. Már csak 75 kilóméter választ el az otthon melegétől és a várva várt találkozástól szüleinkkel.

Megtettük, elmentünk a Dunáig biciklivel, szórakoztunk, megismertük egymást és a legnagyob biztonságban vissza is értünk.

2007. július 7., szombat

12. nap


Megyünk fürdeni!!!! :)


Az egykori római fürdőnél.


Fürdés után jól fog egy tányér leves :)


Itt fürdött "mama şi puiul" :)


Már kezdik írni az emléklapokat...


Kedves otthoniak!

Ez a 12. nap, Algyógyon vagyunk, sokan már azt beszélik, hogy mindjárt hazaérünk, ami végül is igaz, hiszen holnap már Torockón alszunk, és már nem sok választ el az otthoni kényelemtől.

Ma reggel (tíz óra körül), ismét tejbegrízt reggeliztünk. A reggeli után, aki akart felmehetett a fürdőhelyre, ahol mindenki felfrissíthette magát a „nagy melegben” (hát egy kicsit esett az eső, de a víz majdnem meleg volt :).

Még reggeli előtt indult a „Feri show” első felvonása. Feri Zsolt kocsijával 360 fokos köröket húzott a nedves füvön, majd reggeli után, mikor feltöltötte magát energiával, a saját autójával pördült meg... Miután vége lett a shownak, bárki lehetőséget kapott arra, hogy a „főnök” mellett üljön és érezze, milyen gyorsan pörögni egy sportkocsiban... A tulajdonos nem jelent meg, de egy bizalmas embere azért figyelmeztetett, hogy a fő nem hibás miattunk... Tény, hogy ritka élmény volt, nemhiába filmeztük 3 kamerával (az egyik a motorháztetőre volt erősítve)

Egy csapat végül elindult a strand fele, mikor megérkeztek, nagy meglepetésben részesültek... volt egy naaaaagy trambulin (Leila: „majdnem 4 méter”, Arabella: „3,80” :)

Akinek volt mersze, az felment és leugrott ( Jakab, Nono, Leila, Helga, Gergő, Péter, Csilla és a földrajztanárnő is...), aki pedig már „értett hozzá”, az megpróbált különböző ugrásokat bemutatni.

Egyeseket zavarta az eső jelenléte, viszont egy pár ember megtapasztalta milyen napozni a felhők alatt... Nagyon hasznosnak bizonyult a mai fürdőzés, mert azok, akik például nem tudtak fejest ugrani, ezt megtanulták (Sanyi), mások, akik féltek magasról ugrani kemény bíztatás erején végre megtörték a jeget. Volt ám olyan személy is (Boti), aki a túra idején most tanult meg úszni.

Fürdés után néhányan elmentek megnézni a római fürdő romjait. Nagyon érdekes volt, sokan azt mondták róla, hogy talán látványosabb volt mint Sarmisegetuzán az ókori város.

Zsolt a reggel megvásárolt egy csírkét és egy tyúkot („mama şi puiul”), melyet majd együtt úsztattunk a forró levesben (nagyon jó izű volt mindkettő :). A levest a táborban maradottak készítették, miközben a többiek lubickoltak a strandon. Amit a fürdőzők még nem tudnak, hogy a szakácsok és segítők akik a táborban maradtak, annyira megéheztek a nagy munkában, hogy dugiban megsütöttek egy jó adag szalmakrumplit, melyet jóízűen el is fogyasztottak (végül is meg kellett nézni, hogyha a krumpli alkalmas a sütésre :).

Ebéd után mindenki sziesztázott: pihent, fürdött, aludt, Feriék pedig megtekintették a reggeli ralis videókat. Néhányan visszamentek a fürdőhelyre, majd 7 órától vacsorakészítés következett, ismét szalmakrumpli „ipari” mennyiségben...

A szalmakrumpli után késő éjjelig tartó kukoricafőzés kezdődött (csak 6 ember maradt fenn éjjel fél 3-ig). Ezután elnézve a zenei aláfestést (a szomszédságban levő manele, populara stb.) álomba merültunk. Zsolt hajnali fél 3kor kiment Gásiért az állomásra (egy egykori hűséges bicatúrásért), aki egyenesen Budapestről érkezett, hogy még két napig velünk tekerhessen a régi szép idők jegyében. Köszönjük Gási!

A legfontosabb hír a szülőknek és azoknak, akik ránk várnak. A tervet túlteljesítettük, emiatt már vasárnap este otthon leszünk, számításaink szerint este 7re leszünk a suli előtt, ahol lehet nekünk tapsolni és ha nem zavar a szagunk akkor meg is lehet ölelni minket.

Hálásan megköszönjük azoknak a szülőknek, akik valami finomságot fognak magukkal hozni (rántott szelet, fasírt, hidegétel, vinetta és sütiiiii – ezek közül valami) hiszen tíz olyan bringás is van közöttünk, akiknek a Kolozsvárra való beérkezés még nem az otthont jelenti, tehát igazából sem étel sem kényelem nem vár még rájuk.

Mindenkinek jó éjt kívánunk... ugye jó lesz találkozni majd :)?

11. nap


Indulásra készen, Herkulesfürdőn.


Útközben megálltunk egy kis száraz fáért


Sarmisegetuzán , a Forumban.


Készülünk Feri "előadására" :).


Feri show, live from Algyógy :)


Kedves otthoniak!

11. nap, mindenkin látszanak a fáradtság jelei, de még bírjuk. Tegnap elhagytuk a Dunát, mától már egyre inkább közeledünk Kolozsvár fele.

Ma reggel Herkulesfördőn mindenki későn kelt fel. Akinek kedve volt rá, és a Pusztuló kövek nyomdokában mottóját ismét alkalmazni akarta, az elment megtekinteni a lepusztult fürdőparadicsomot, amely egykori gyönyörű épületeivel most világháborús hangulatot sugallt.

Rövid megbeszélés és pakolás után aztán elindultunk Karánsebes fele. A tervek alapján egy 14 fős csoport vonattal utazott, a többiek pedig, Ferinek köszönhetően (ismét szétszedte és összerakta a csodajárgányt) autókkal utaztak tovább. A trailer igencsak impozáns képet mutatott 27 rápakolt biciklivel.

Karánsebesen ismét elváltunk, Robi, Szilárd, Boti, Levi, Zoli és Dezső stoppal utazott Sarmisegetuzáig, a többiek pedig autóval... (ezt is muszáj volt kipróbálni!)

A stopposoknak izgalmas volt az útjuk, ugyanis négyen háromszor kellett stoppoljanak :).

Sarmizegetuzán megnéztük a romokban heverő római várost. Megtekintettük az amfiteátrumot, melyben egykoron a gladiátorok szórakoztatták a népet... Ezután felmentünk a Forumhoz, ahol egy kincstárat is megtekinthettünk (sajnos aranyat és ezüstöt már nem találtunk :).

Mindezek után ismét autóba ültünk (már aki, mert egyesek tovább stoppoltunk :), és folytattuk utunkat Hátszeg fele, ahonnan néhányan (12-en) biciklivel mentek tovább. Elvégre ez egy biciklitúra!!! Közben azok, akik autóban maradtak, az algyógyi táborhelyhez siettek, hogy felhúzzák a sátrakat és gyújtsanak tüzet. Igazi csapatmunka volt, annak ellenére, hogy esős hangulat és sötétség uralkodott. A történethez hozzátartozik még az is, hogy az első táborhelyről elvonult a csapatunk, ugyanis a helyi őslakos táborozók túl illuminált állapotban voltak és nem tűnt bíztatónak a velük való szomszédság.

Közben a bringázókat is elkapta egy „hűsítő” nyári zápor (kb. 500 méter távon), az őket kísérő autó pedig üzemanyag nélkül maradt, ezért Zsolt biciklire pattant és elindult egy benzinkutat keresni. Nemsokára a főútról letérve egy elrejtett helyen kék, sárga és narancs színben pompázó „óriásPére” talált (Petrom) :). Itt megittunk egy jóóóó forró csokit, nagyon jól esett, ha azt nézzük, hogy bőrig áztunk :).

A táborból Feri elindult a mikróbusszal a bringázó csapat fele, végül a benzinkútnál találkoztak és innen szállította el őket a táborhelyre.

A táborhelyen a tűz már vidáman égett, így mikor a bringázók megérkeztek várta őket a tűz melege. Az emberek első dolga az volt, hogy üljenek be a tűz mellé. A hozzávalók is megjöttek, így a vacsora mellé teát is főztünk.

Már annyira fáradtak vagyunk (valamire kell hivatkozni :), ezért senki sem üzen... Talán holnap fürdünk...jóéjt!

2007. július 4., szerda

10. nap


Készül a rántott csirkeszárny


Bicajozunk a Duna mentén


Tudunk jelezni ... jéééé


Ennyire kifáradtunk...


Hűsülünk a főúton...

Kedves otthoniak!

Annak ellenére, hogy az éjjel későig kajáltunk, ma reggel 7 órakor volt az ébresztő. Kezdetét vette a 10. nap.

A reggeli és a csomagolás után elindultunk, hogy délutánra elérjünk Herkulesfürdőre. A mai nap elég nehéz volt, mert nem csak a 80 km-rel kellett megküzdjünk hanem az óriási hőséggel is (41 fok a Duna mentén). A tegnapi útvonalon haladtunk végig, vagyis a Kazán szoroson át bementünk Orsovára. Most volt időnk megtekinteni a tájat részletesebben, mert a bringákon lassabban haladtunk, mint tegnap kocsival...

A mai ebédszünet a legextrémebbnek bizonyult. A Kazán szoros tetején sikerült ráakadnunk az egyetlen árnyékos kanyarra. A menű szerény volt ismét (igaz egy teljes falusi üzletet kifosztottunk miatta), és miután bekebeleztük a sajtos-szalámis-uborkás –csirkeszárnyas-üdítős falatokat egyszerűen lefeküdtünk az országút szélére és egy igazit szunyokáltunk. Fóris még horkolt is, amit sikerült kamerára is rögzítenünk a bizonyíték kedvéért. A mellettünk elhaladó járműveknek minden bizonnyal megrázó látványt nyújthatott 31 teljesen érdektelen sárgamellényes, amely a földön fekve masszázs-szesszióban részesülhetett Dezsőke és Szatmári jóvoltából, szundikált egymáshoz bújva, mint hontalan vándorok, akik hazát keresnek. Végül mindezek ellenére fel kellett tápászkodni, és a hőség ellenére eljutottunk Orsovára, ahol meglepetés várt minket, mindenki megevett egy jóóóó nagy fagylaltot...(mmmm.....milyen jó volt...).

Miután erőre kaptunk (ismét...) és egy jó nagyot pihentünk, már csak pár kilóméter választott el Herkulesfürdőtől... A lányok, jobban mondva Anita és Katinka a traileren ültek és útközben mindenkit lelocsoltak egy jó kanna vízzel (nesze neked, hőség). A forgalomban levő kocsik ezt tapssal és sok mosollyal díjazták.

Herkulesfürdőről írunk most. A mai táborozóhely nem sátrakból áll, hanem faházakból, ugyanis úgy döntöttünk, hogy faházakat bérelünk és kényelmesen töltjük el az éjszakát. Este, fürdés és rendezés után nagyrészt mindenki miccsel táplálkozott és egy jó hűsítővel. Szabadprogram van így a csapat szétvált, egyesek elmentek gyönyörködni a város pompájában, mások megnézték mit kínálnak az árusítók (hátha akad valami, ami nincsen meg Kolozsváron) és voltak, akik elmentek strandolni (már ahol lehetett, mert nagyrészt minden korán zár be).

Ma este szórakozunk, holnap nincsen koránkelés, délután indulunk kocsikkal Algyógyra (amennyiben Feri megjavítja az autóját, de mi nagyon bízunk benne, Feri már nem egyszer bizonyította hogy ért hozzá). Köszönet a Fan Couriernek és Ady kapcsolatainak, mert egy teljes radiátor holnap reggelre meg fog érkezni hozzánk.

Az igazat megvallva, és egymás arcát nézve kicsit megviseltek és fáradtak vagyunk. Jólesne már egy kis otthoni kényeztetés, de mit tegyünk, ha a stílusunk már meghaladta egy katonai kiképző tábor mérgesebb módszereit is...viseljük ami még hátra van: az 5 nap hazautazási fáradalmat, hiszen ma fordult a tengely, elbúcsúztunk a Dunától és visszafele járunk már a térképen.

Csatári Gábor: megvettem a papucsot, de elszállt a sapkám.

Szatmári Sándor: minden „perfekt”, de remélem nem szakadnak el a lábizmaim (csak vicc), még mindig nem ültem autóban.

2007. július 3., kedd

9. nap


A tábor orvosai gyógyítják a beteget.


A Trikule vár romjai előtt...


A Kazán szorosnál...


Megtettük a lehetetlent, lefotóztuk a Vaskaput.


Kajálunk a restiben... milyen jól megy dolgunk :)


A Titanic elbújhat Gábor és Zoli mellett:)


A nagy csapat hajózik a Dunán!


Kedves otthoniak !

Már a 9. napot számoljuk és a Duna partján tartózkodunk, Új Moldvához közel. Nagy hőségben ébredtünk, a délelőtt során egyesek halásztak, mások fürödtek (akinek kedve volt az reggelizett J), csónakáztak, rendeztek, kocsit javítottak...

A nagy meleg miatt úgy döntöttünk, hogy biciklik helyett autókkal indulunk el Orşovára, de mindezek előtt el kellett döntenünk ki marad őrnek a táborban, ezért sorsot húztunk. Két személy maradt a táborhelyen, Jakab úr és Bartha Robi (de nekik majd „prémium” jár). Útközben számos látványos helyen álltunk meg, mint például Trikula vár romjainál (egykori római vár), majd a Kazán szorosban (van Kis Kazán és Nagy Kazán) fényképezkedtünk és csodáltuk a gyönyörű tájat. Ebben a szorosban a legszűkebb a Duna, a hajók is elővigyázatosan vonulnak át rajta...

Végül megérkeztünk Orşovára, ahol mindenek előtt gondoskodtunk a kajáról J , majd tovább folytattuk utunk a Vaskapu felé. Sajnos nem volt szabad képeket készíteni, (de nekünk mindig sikerül minden, úgyhogy majd felrakunk pár képet).

Pizzázás után jött a meglepetés, hajóztunk a Dunán !
A Danubius Ship-el utaztunk egy kb. 1 órás Orşova-Ieşelniţa
útvonalon. A naphoz hozzátartozik még az, hogy Zsolt bevitte Fóris urat egy tetánusz injekcióra sziklahorzsolások miatt, illetve a nap vége fele elszáguldottak Fülöp Zolival a Drobeta Turnu Severini megakórházba, ahol egy bicikliszimpatizáns mentőorvos csodálatos röntgenképeket készített a kezéről és megállapította, hogy kutyabaja.

Mindezek után elindultunk vissza a táborhelyre, ahol nekivágtunk a „késői vacsora” (kb. éjjel 1-kor voltunk meg) elkészítéséhez... A mai menü, rántott csirkeszárny hagymás krumplival... Annyira fiiinom volt, hogy mindenki evés közben aludt bele a vacsorába, azt gyanítjuk, hogy attól sikerült olyan jóra, mert a csirkeszárnyban mindenkinek benne volt a keze... (szó szerint)

Végül mindenki mély álomba vonult, holnap nagyon meleg nap vár ránk, a Duna mentén megyünk Herkulesfürdőre...

Fehér Boti: I`m a survivor … i`m gonna make it (na persze, szép álmok).

Szatmári Sándor:Fürödtem a Dunában, pihenek, hogy tudjak hazapedálozni.

Becze Csilla:kis horzsolás … nagy kötés.

8. nap


Az Új Moldva előtti emelkedő


Így kajálunk bicatúrán... megfontoltan és nyugisan.


Végre elérkezett a nagy pillanat !!!!!


I. Ferencz József emléktáblája előtt.


Lubickoltunk a Dunában.


Szalmakrumpli ipari mennyiségben.

Kedves otthoniak!

8. nap, már érezzük a Duna szagát. Későn ébredtünk a Néra völgyében, de már nagyon közel van a Duna, mindenki arra gondol, hogyan fog fürödni a vízbe, mások a halakat szeretnék kifogni.

A nagy kaptatón a hegy tetejéig 9 ember indult el bringán, majd a többiek is csatlakoztak autókon. Nagyon nehéz útszakaszon kellett vegigmenni, de végül autókkal és bringákkal valahogy megmásztuk az elöttünk levő nagy hegyet. Az iszonyatos hőségben több pihenőt tartottunk, de a leghosszabb Új Moldvában volt, ahol ebéd (párizsi, friss vekni, paradicsom, paprika és sajt ) után rendbetettük a bicikliket, hogy mindenki a maga bicaján lássa meg a Dunát. Innen már kb 20 km választott el a célpontól. Útközben találkoztunk 6 biciklissel akik barátságosan köszöntöttek és mi is integettünk nekik. Zsolt és Ady ebéd közben előre mentek táborhelyet keresni.

Az első látvány nem maga a víz volt, hanem egy puszta, száraz, homokkal teli rész, de mindezek után megjelent maga a Duna teljes pompájában... Ahogy a Duna beér országunkba, végig hegyek között folyik (a hegyek látványa megér minden fáradtságot) . nagyon látványos kastélyromokat tekinthettünk meg a hegység Szerb oldalán, ugyanakkor ahogy haladtunk tovább az úton megnéztük a Ferencz József császár tiszteletére emelt óriási emléktáblát, amely látványosan van a sziklába bevésve, és már jóval több, mint száz éve emlékeztet arra, hogy az Osztrák-magyar monarhia idejében kezdték meg a Duna vízszabályozását.

A Duna partján, a határőrség tulajdonában levő területre engedtek be minket (szegény határőrök már annyira unták magukat, alig várták, hogy megjelenjünk ).

Végül megérkeztünk a táborozó helyre, ahol felhúztuk a sátrakat, majd „lubickoltunk” egyet. Ezt követően intenzív szalmakrumpli sütésbe kezdtünk. A lányok dolga volt a hozzávalók elkészítése („muzsdéj”, reszelt sajt, extrém csípős paprika és fokhagyma keverék, paradicsom). A fiúk közben tüzet „csiholtak” , majd nekifogtak az „ipari mennyiségű” krumpli megsütéséhez. A végeredmény egy nagyon finom és laktató vacsora volt. Mindezek után egyesek, akiknek még volt erejük horgásztak, mások pedig álomra tértek.




7. nap


Zoli úgy döntött, hogy ha már mások kiütötték a táblát,
akkor ő magával hozza, hátha nem lesz 6 óra az út.


Elővigyázatosnak kell lennünk.


Ilyen "veszélyes" helyeken szeretünk járni.


Ha akarjuk látni a tavat, szenvedni is kell :)


Tanácskozunk, vajon mennyi van még?


Milyen fáradtak vagyunk, ugye?


Az Ördög tónál... végre!!!!!!!!!!!!!!!


Végre megjött a trailer - megyünk vissza a táborba!


Kedves otthoniak!

Már a 7. nap is eltelt, a túra felénél tartunk J, ezúttal a Néra völgyében barangolva. Mindenki fáradt volt az előző napi éjszakai bringázástól, ezért reggel (ami már majdnem dél volt J) mindenki ébredezett, majd 12 óra körül nekivágtunk a hegyeknek, hogy elérhessük az Ördög tavát. Nem hiába ez a neve...

Izgalmasan kezdődött az út, hisz egy lengőhídon kellett átmennünk (nagyon lengett amikor átment rajta egyszerre 30 ember J) ezután pedig „egyenes” utat vettünk a sziklák felé. Amíg bevártuk a többieket volt egy félórás beszélgetésünk, amelyben levezettük az elmúlt éjszaka táborfelverési feszültségeit. Bizony, két hétig összezárva élni kihoz belőlünk sokmindent... Lényeg az, hogy megtárgyaltuk, és arra a filozófikus következtetésre is eljutottunk, hogy veszekedések és konfliktusok mindig csak lányok között merülnek fel ilyenkor. Nyugi, semmi antifeminizmusJ

Kb. fél méter széles útvonalon haladtunk végig a sziklán, a táj nagyon csodálatos volt. A sziklába kis alagutak voltak vésve, ezeken áthaladni egyben érdekes, félelmetes és hűvös is volt. Mindezek után elértünk a Bei hídhoz, ahol pihenőt tartottunk... Arthúr, aki bringán vágott neki az útnak, leszaladt az egyik lejtőn egyenesen be a folyóba, szerencsére karcolásokkal megúszta.

Innen folytattuk utunk egy másik pihenő fele (Canton Damian), melytől indult a tó felé vezető út. Mikor elértünk az út elejéhez Boti, Ady és Levi stratégiai okokból visszafordultak, később Csaba is , ugyanis nagyon hosszú volt az út és sok időt vett igénybe, tehát szükség volt egy autóra visszafele, amely az út másik felén ránk várjon étellel és innivalóval. Mintha éreztük volna...

A hosszú úton egy könnyen megtekinthető barlangot találtunk, melyet többen is megnéztünk. Nagyon sokat gyalogoltunk felfelé és még egy „vadliliák erdőn” is át kellett haladnunk ahhoz, kesőbb meglássuk a tavat. Az erdőn vezető úton Zsolt felolvasta egy turisztikai könyvből azt, hogy a tavat meglátva el kellene álljon a lélegzetünk ezért már mindenki ezt a pillanatot várta (na jaj annak, akinek nem állt el a lélegzete: ápáricijé dijábolika, emocionánt, sokánt, si toty csé trébé J). A látvány nem maradt el, megpihentünk, meglevő kajánkat elfogyasztottuk és nekivágtunk a folyton emelkedő visszavezető útnak.

Sok gyaloglás után, kimerülve és csupán a szentjánosbogarak biztató fényében menetelve megláttuk a mikróbusz „girofárját”J, amellyel Adyék hozták a vizet, kaját de főleg az utánfutót amibe véééégre beleülhettünk...

A történethez még az is hozzátartozik, hogy minden nehézség ellenére, amit mi gyalog kellett kibírjunk, Feri, Mihai és Arthúr a bringájukat is magukkal hozták, nem számolva azzal, hogy ahol nem lehetett rajta ülni, ott hátukon cipelték őket. Egy extrém sportoló mikor elhaladt mellettük, megállt és elismerően suttogta: „Si máj éxtrém”. Végül is megérte az ereszkedőért... – mondták.

A táborban közben Sanyi és Gábor csónakázni indultak, kb. 3 km-t csónakáztak lefele, majd Gábor elveszítette papucsát így visszafele kénytelenek voltak zacskóval a lábukon barangolni a forró aszfalton és a köves utakon:) (de minden ok, úgyhogy nem kell aggódni).

Este a lent maradt táborozók fiiiiinom borsófőzelékkel és naaaagy meglepetés tábortűzzel várták a fáradt túrázó csapatot. Miután mindenki meglaktatta szemét, száját ... bevonultunk sátrainkba és pihentünk... Zsolt szokás szerint beugrott a közeli sürgősségre és a fejét kicsit beköttette „sterilitási okok miatt”, a barlangi kaland ugyanis enyhe zúzódással emlékeztette őt, hogy az idei túrán a tó eléréséhez kicsit vérezni is kell ám.

Holnap, már csak 50 km, de nehéz út vár ránk, a lényeg mostmár azon van, hogy végre meglátjuk a Dunát...reméljük még ott van:).

Kommentárok ismét nincsenek, mert a bloggot a tábortól viszonylag messze írtuk térerő gondok miatt. Üdv mindenkinek.

2007. július 1., vasárnap

6. nap


Egy reggel a táborban - Néra völgye.


A várva várt babfőzelék .


Éjjeli bringázás!!!


A "legjobb" út a tábor fele.


Hallgatván a Kolozsvári Rádió adását a biciklitúráról.

Kedves otthoniak!

Íme már a 6. napnál tartunk, most már nagyon közeledünk a Duna fele. Eddig már mindenki belejött a maga ritmusába, rájött arra hogyan a legjobb neki menni, kivel és mennyire gyorsan.

A tegnapi nap nagyon izgalmas, de egyben hosszú is volt. Reggel fél nyolckor kezdett ébredezni a banda (valószínű a virsli szagára J), mindenki végezte a dolgát (mosakodott, kávézott, evett-ivott és pakolt). Miután sikeresen mindent felpakoltunk az autókra elindultunk Lugoj fele. Majdnem mindenki bringán vágta az utat, csupán azok kivételével akiknek már “nem volt erejük” vagy “fájt a torkuk” ugyanis az utóbbi napokban elég sokat “pancsoltunk” hol itt, hol ott J (de mindenki nyugodjon meg, mert senkinek sincsen semmi komoly baja).

Mikor megérkeztünk Lugojba, kissé hosszas “pihenőt” tartottunk, mivel a mikróbuszunk “szervízeléshez” folyamodott (nincs vész, csak olajcsere meg a szokásos J, aki ért hozzá az tudja). Ez sem volt kárunkra, hisz megtekinthettük Lugoj városát. Kis város, viszont nagyon látványos. Beültünk egy pizzázóba, ahol mindenki elfogyasztott valamit (többnyire pizzát meg üdítőt), ezután pedig visszaindultunk az autókhoz tanácskozni, hiszen a mai nap ismét két csapatra kellett válnunk, mivel olyan helyen kellett bringázni mely nem alkalmas autóknak (mindez csak a biztonságunkért).

14 ember bringázott (Boti1, Boti2, Sanyi, Csaba, CsatGábor, Robi, Szilárd, Péter a Dezsőke, Nono, Péterfi, Réka tanárnő és Zsolt a biztonsági kocsival) több, mint 170 kilómétert, viszont érdekes tájakat, lepusztult településeket és különböző embereket lehetett szemügyre venni. Az útvonal Lugoj-Bocsa-Resita-Oravicabánya és végül a táborozó hely a Néra völgyébe kb. 20 km-re Oravicabányától, Sasca Romana. A fiúk, de közülük az egyetlen lány akinek nagy taps jár, a földrajztanárnő is nagyon jól tekertek egész nap... és egész éjjel...ugyani ez az útvonal magába foglalta az éjjeli bringázást is, ugyani éjjel kettőkor érkeztünk meg a táborhelyre, ahol a már ott lévő fiúk lányok babfőzelékkel vártak...

Mindezek előtt az autós csapat felhúzta a sátrakat és kaját készített azoknak, akik egész nap tekertek.

Holnap már a Néra völgyét látogatjuk meg, megtekintjük az Ördög tavat (Lacul Dracului). Kellemes napot kívánunk mindenkinek.

Üzenet a bringázóktól :

Szatmári Sándor: 170 km után autóba ülni „kényszerítettek” , én jól vagyok, de a biciklim már nem:(

Jakab Attila: a tegnap egészségügyi okok miatt (elaludtam a nyakam) csak kocsikáztam, ne hívjatok mert lemerült a telefonom....