2008. szeptember 10., szerda


Hazaértünk. Igaz, az otthon fogalma átlényegül, amikor 35 fiatal két héten keresztül a bicikli nyergét, az ország ezer kilóméterét és sátortábort, karavánt, tábortűz fényét választja otthonául. Már az ötödik alkalom, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjait bicatúrákra hívjuk Szekernyés Réka földrajz szakos kollegámmal. Az első túra óta próbálom megfogalmazni és tetten érni, hogy mi is igazábol ez a kaland. Bringázás? Fizikai erőpróba? Kétségkívül, hisz napi 70-80 kilómétert tizenéveseknek naponta letekerni nem kis erőfeszítést igényel. Valahogy a puszta bringázást mégsem fedi teljesen, és talán kín is maradna ha csak ennyi lenne. Ott a táj, ami idén az Énlaki tetőn, a Firtos hegye alatt, a Hargitán át és az Úz völgyén keresztül, a gyimesi Hidegség patakánál, vagy suhanva a Békás szoros keskeny kanyarjaiban minden fáradtaságot ki tudott kapcsolni pillanatokra. Aztán ott van a tábor rendhagyó élete. A sátorverés, krumplipucolás és ruhamosás (a legtöbb kilencedikesnek frissen kipipált tanulnivalók), a bringajavítások sora, vagy akár az autó állandó jellegű megtolása, hogy legyen ami védjen is és cipeljen is a hosszú utakon.

Nem. Mégsem tudok mindent megfogalmazni. Nem tudom megírni igazán, hogy milyen a több kilométeres hágó tetejére izzadtan és kifulladtan felérni, majd lesuhanni, hogy milyen átcaplatni sáros és járhatatlan utakon, hogy milyen éjjel magadon felejteni a bringás kesztyűt és úgy elaludni, vagy reggel csokis kenyeret majszolni forró tejjel a tó partján. A sok ehhez hasonló megfogalmazhatatlan érzésben és impulzusban csak azt tudom, hogy órák és napok alatt eggyé fort a csapatunk. Hihetetlen erősek és jók voltunk 35-en együtt. Nem számított, hogy kik kilencedikesek és kik jutottak be már a jogi karra, ki a lány és ki a fiú. Lehetett éjjeli erőltetett menetben énekelni is a bringákon, össze lehetett gyűjteni közel 50 zsák szemetet, az amúgy lesújtóan szemetes tájakról, és bárhol is elvonult az élénk színű mellényes-sisakos csapat, mindenki ránkcsodálkozott egy pillanatra. Nem tudom hát mégse megfogalmazni konkrétan, hogy mi is ez a biciklitúra. Rejtett és titokzatos, néhol fájdalmas, máskor vágyott kiszabadulás a megszokottból.

Utolsó este, a tábortűz fényénél kerek köveket osztogattam. Az éles és durva részük lecsiszolódott a két hét alatt. Tudom, hogy ezt csinálni kell. Mert ragyog az emberek szeme tőle, mert igaz az arcokon a fáradtság, mert egyre többen olvassák a napi blog-bejegyzésekeinket (http://bicajzsuk.blogspot.com), mert lehet együtt tanulni és felfedezni, jóval túl az iskolai kötelékeken.

Köszönöm nektek bringások, hogy ilyenek vagytok.

Köszönöm mindazoknak, akik támogattak, hogy ez a varázslat idén is megtörténjen.

Köszönöm a mosolygó és integető autósoknak, kamionosoknak, akik néhányan megértették miről szól ez a dolog. Köszönöm a rend őreinek, akik szinte minden megyében mellénk áltak és kísértek.

És köszönöm a Fennvalónak, hogy a be nem tervezhető és ki nem mérhető pillanatokban gondunkat viselte. Kezdődik a suli. Most lesz amiből meríteni egy ideig. 8 giga fotó, 18 óra filmezett anyag, és a gyakran visszatérő álmok. Mi értjük őket!
Solymosi Zsolt

2008. szeptember 9., kedd

Utolsó nap


Most már ki kell mondjuk, ha tetszik, ha nem: elérkezett az utolsó nap. Kerülgettük, amennyire csak lehetett, az olyan jellegű felkiáltásokat, hogy „már csak ennyi van hátra”, mert nem vártuk a végét. Persze, mindenki szívesen gondol a forró zuhanyra, terített asztalra, meleg ágyra, messengerre és WOW-ra, tévére, a jövő héten kezdődő iskolára ;), de azért nehéz elszakadni mindattól, ami 2 hétig az életünk volt. De mit tehetünk? Az óra elütötte a búcsút… akárhogy is végződött ez a nap, úgy kezdődött, mint a többi…

Ébredéssel: tudtuk, hogy hosszú út áll előttünk, mégsem siettük el a lefekvést a tegnap, vállalva azt, hogy egy kicsit kómásan ébredünk másnap hétkor. De a korai ébresztőre valamilyen csodálatos okból kifolyólag mégsem került sor, így mindenki pihente(bbe)n ébredt. Gyors volt a reggelizés, a táborbontás, a pakolás és az első pár kilométer is. A folyó mentén haladtunk megállás nélkül Marosvécsig, ahol megnéztük a Kemény bárók kastélyát, a Kuncz Aladár emlékére emelt asztalt és Wass Albert sírját.

Még néhány kilométer, és meg is érkeztünk Szászrégenbe. Itt a csapat két részre vált: a merészek nekivágtak annak a 1oo kilométernek, ami még hátravolt Kolozsvárig, a többiek pedig a kisbusszal előrementek Mócsig, ahol elő szándékozták készíteni az ebédet a bátran tekerőknek, majd ők is csatlakoztak volna, hogy a hátralevő utat együtt tegyük meg. Sajnos az időjárás egy kicsit megakadályozott minket e terv teljes végrehajtásában: a kaja azért eljutott a biciklisekhez, a többiek meg a kisbusszal előbbre mentek, majd Apahidán egyesült a csapat. Innen már a fenyegető dörgések és a borús ég sem állított meg minket. Eleredt az eső (persze, vizesek lettünk), de az út egyre fogyott… csodálatos módon minden autó üdvözölve dudált, és majdnem minden stoplámpánál kifogtuk a zöldet. Furcsa érzés volt bekanyarodni az iskola udvarára, ahol már vártak a szülők és a barátok. Nagy-nagy tapsot kaptunk mi is, a kisbusz is, a Golf is, és utoljára, de nem utolsósorban az Audi is (ami nem ócska bádogdoboz, na de ez nézőpont kérdése…). Elkészültek az utolsó csoportképek is, mivel Péter is ott volt, mert hát lejárt mára a vizsgáztatás (hej, nem csak a diákélet nehéz…) és erőnket is visszanyertük, hála annak a sok finomságnak, amivel minket megleptek (ezúton is nagyon szépen köszönjük ). Mindenki lelkesen mesélt, a csomagját válogatta és rendezte. Egyesek már elbúcsúztak, mivel Kolozsváron könnyű hazajutni, vagy várt rájuk egy-egy autó… ma legmesszebb székely barátaink utaznak, reméljük, szerencsésen megérkeznek Siménfalvára. A csapat pár tagja ezt az éjszakát a bentlakásban tölti, és holnap indul el hazafelé. Igaz, jó lenne még egy estét (vagy többet) együtt tölteni….
Ha valaki azt hinné, hogy ezzel ennyi volt, akkor ki kell ábrándítsam: a biciklitúrának nincs vége, esetleg csak a kitűzött útvonalat jártuk végig. A csapat újra találkozik szeptember 15-én a tanévmegnyitón (nahát, mindennek van egy jó oldala is…), és gondolatban itt lesznek „a székelyek” is, de ez úton is eszükbe juttatjuk: fiúk, ha Kolozsváron jártok, nézzetek be hozzánk! Mindenesetre jó volt egy csapatnak lenni, együtt tekerni, főzni, tábort verni, hazaüzenni, tábortüzezni, reggeli „gyűlést” tartani… de jó most egy kicsit otthon is lenni… mostanra már mindenki lezuhanyozott, egy jó nagyot evett. De későre jár az idő, már a Hosszú is alszik, a biciklik is megpihentek. Mi is pihenünk egy nagyot, egy hetet iskolakezdésig, egy évet a következő túráig. Mindaz, amiben részünk volt, egy szép emlék, de tudjuk, hogy van folytatás. Állunk elébe!

Köszönjük Támogatóinknak akiket hamarosan felsorolunk!

Köszi mindazoknak, akik olvastak és írtak is nekünk rendszeresen!

Isten veletek, jövőre majd kiderül merre... :)

2008. szeptember 8., hétfő

14. nap

Pihenő nap lévén mindenikünk azt hitte, hogy ez a nap a pihenés, a kajálás, a masszírozás na meg a biciklijavítás jegyében fog eltelni. Nagyot nem is tévedtünk, mert nagyokat ettünk, pihentünk, mondjuk még a bicikliinkkel is foglalkoztunk, de ez a pihenő nap nem csak erről szólt. A reggel későre érkezett, a tegnapi megpróbáltatások után mindenkinek mindene vágyott egy kis pihenésre, reggeli lustálkodásra. A késői reggeli után siettünk meglepni Gergőt, aki épp ma lett legális, azaz 18 éves. A sátrát kidiszítettük virággal majd a reggelit nem ágyba, hanem sátor elé vittük, s mögé egy kartondarabra ráírtuk, hogy Gergő ma 18 éves. Izgatottan vártuk, hogy kibujjon sátrából, s mikor nagy cammogva félig meddig még aludva kitántorgott a meglepetésre csak annyit tudott mondani, hogy köszönöm! Mindemellett elhatároztuk, hogy Gergőt ma minden fizikai erőfeszítés alol mentesítjük, amivel csak lehet kedveskedünk neki, épp ezért az ebéd főzési munkálatokban, fahordásban neki kifejezetten nem volt szabad résztvenni.

A mai ebéd eleget tett a vasárnapi ebédek előírásinak, ugyanis krumplipirét ettünk kolbásszal (amit Tamás nagymamájának köszönünk), sülthússal és sok sok finom savanyúsággal. A gyomrunkat igen megterhelő (jó értelemben) ebéd után következett a megérdemelt pihenő, amit egyesek a mogyoróbokrok árnyékában töltöttek, mások a vízben, s megint mások Antikával az élen horgászni mentek. Mihai csalijának volt a legnagyobb sikere, ugyanis egyik halat a másik után fogta. A technikája és a csalija saját recept, igazi halásztitok, pláné előttünk beavatatlanok előtt.

Közben vendégeink is érkeztek, a tanárnő testvére a két fiával, akik színesebbé tették ezt a napot, főleg azzal a két tortával, amit Gergő nagykorúvá válásának tiszteletére készítettek, az ő tudta nélkül, és amit késő este a tábortűznél seperc alatt megettünk.

A tábortüzet az is késleltette, hogy előkészítettük a szalmakrumplis vacsoránk alapanyagait illetve az, hogy a nemrég meggyógyított kisbuszunk egyik elvesztett ,,ékszerét” kutattuk sikertelenül eddig is sajnos.

Mikor már mindenki a tábortűz köré gyűlt s már lassan be is esteledett meggyújtottuk a hatalmasnak igérkező tábortüzünket. Meghitt pillanatok következtek: Gergő megkapta a biciklivé formázott tortáit, amit testvériesen megosztott velünk, az egyetlen gondot csak a gyertyák jelentették, amelyek egyáltalán nem akartak kialudni, reméljük, hogy azért a feltett kívánsága teljesülni fog. Ezután mindenki megkapta a névreszóló szépen megformázott oklevelét, amelyen mindenkinek egy-egy személyre szabott versike állt. Majd a tanárnő és Zsolt egy meditációra hívtak: felolvasták az útvonalunk fontosabb állomásait s mi elmondtuk a hellyel kapcsolatos élményeinket. Jó volt újra legalább emlékezetben végigjárni a kicsit poros, néhol rettentően emelkedő útszakaszt s mindenkinek bizonyára a már sokszor elhangzott mondat motoszkált a fejében: Mi lyen szép is az élet bicatúrán!

A meditáció közben megérkeztek az őrangyalkák Annamari, Sándor és Szilárd személyében, akik a betegeskedő Audi gyógyszerét hozták. Nem szabad Emesét sem kifelejteni a vendégeink sorából, aki tulajdonképpen nem is vendég, hanem egy visszatérő csapattagunk. Korábban haza kellett utaznia, viszont miután már minden dolgát elintézte, rájött arra, hogy mennyire hiányzunk neki, ígyhát vonatra pattant és hatalmas meglepetést szerzett nekünk.

A következő felvonása a különleges estnek abban állt, hogy gyertyafénynél mindenki elmondott valamit amiről úgy érezte, hogy meg kell ossza a csapattársaival. Mindennek lejártával most mindenki melankolizál, pedig még minden itt van, mindenki mellettünk áll, csak már érezzük, hogy lassan haza kell menni...

Kolozsvártól még 13O kilóméter választ el minket. Holnap valamikor 6 óra tájékán érkezünk a kollégium udvarára éhesen és valószínűleg fáradtan, de ez nem fog zavarni, mert nem a has lesz a lényeg, hanem az eltelt két hét emlékei. Lesznek, akik hazamennek, viszont vannak akik kicsit távolabb laknak Kolozsvártól s fizikai állapotuk nem fogja megengedni, hogy hazáig még tekerjenek holnap délután, épp ezért megkérünk nagyon szépen minden szülőt, ismerőst, hogy aki csak teheti valamilyen finomsággal, akár szilvásgomboccal, palacsintával, pánkóval várják a fáradtan hazatérteket és azokat, akik még Kolozsváron maradnak, hogy szegény csóró bentlakó létükre ne haljanak éhen ők sem a keddi nagytakarítás alatt. Előre is mindenkinek köszönjük!

Most már kiugrott az álom a szemünkból, emlékezünk, emlékeztetünk s közben szalmakrumplit eszünk sok-sok fokhagymával. Épp ezért írjuk le üzeneteinket, mert félünk, hogy az tömény szag telefonon át is érződne:

Alpár: nagyon jól telt az utolsó előtti nap is, és bánom, hogy vége lesz. Sajnálom, hogy el kell válni a nagy csapattól. Üdvözlök mindenkit.

Mátyás Csaba: megérte része lenni az egésznek

Pálfi Csaba: jó buli volt, csak kár, hogy vége lett... Edvin túlélte a kínzásaimat, sőt, még a kis kilencedikesek sem hulltak el a fronton. A kolonél prédö komándá.

Antika: jó volt, jó volt!

P. Péter: nagyon tetszett a túra és megtanultam krumplit pucolni.

Hunor: holnap megyek haza!

Frédi: nem megyek haza!

Szén Sándor: a tegnap éjszaka is bicikliztem, túléltem, virulok, és az egész túra jól telt.

Arabella: nem akarok hazamenniiiiiiiiiiiiii! (félreértés ne legyen, csak szeretem a bicatúrát) Puszi

Edvin: kár, hogy vége van, szuper volt! Várom a következő bicatúrát!

Márton Boti: ha csak rajtam múlna, visszafordulnék, de az otthoniak ne vegyék szívre, haza is vágyok.

Szatmári Sándor: most foglalt vagyok. Sütöm a krumplit, utolsó vacsora...

Artúr: nagyon hamar eltelt.

István: édeskeser érzés... végre otthon alszom, sajnos, el kell menjek.

Dezső: jövök!

Isti: kár, hogy ilyen hamar véget ért a túra, nagy gondok nem voltak, reméljük, holnap sem lesznek. Alig várom a következő túrát.

Tücsi: hmmm... utolsó üzenet... de ugyanúgy nem jut eszembe semmi... de holnap este sajnos már nem blogon kell üzennem. Na de továbbra is jól vagyok.

Gergő: nos, én most üzenek először. Nagyon jól vagyok, a túra is nagyon jó volt, és ráadásul ma lettem nagykorú... nagyon jól érzem magamJJJ

Zsófi: sajnos, ma már az utolsó nap van, de legalább az vigasztal, hogy vár otthon a tusoló!

Nonó: hát, sajnos eljött az utolsó este...

Sanci: eljött a nemvárt nap, az utolsó. Az utolsó napot nem szeretem, mert azt jelzi, hogy a jó dolgok mindig hamar véget érnek. Ilyenkor az ember fejében az a sok jó dolog kavarog, amit átéltünk.

Emese: „ne gondolj arra, hogy valamit nem lehet”. Olyan jó érzés újra itt lenni a csapattal! Köszönöm nektek a fogadtatást és puszi az otthoniaknak!

Áron: azt üzenem, hogy Leila már megint az üzeneteivel zaklat, és ennyi!

Leila: nem vártam ezt a napot, még nem akarok hazamenni!

Tamás: utolsó üzenetként azt üzenem, hogy ez a világon az egyik legjobb tábor, és jövőre is szeretnék eljönni.

Gyula: ennél jobb bicatúra már nem lehetek, úgyhogy, amíg lehet, részt veszek, és keresek magamnak egy olyan foglalkozást, amiben még lehetek a legjobb.

Anna: vonatok robognak el mellettünk, és az jut eszembe, hogy milyen sűrű és szép volt ez a nyár... vége a túrának, de sebaj, egy hét múlva találkozunk az iskolában :P Mámáka, most nem vársz otthon csirkemájjal, de hátha sikerül valamit összeütni... megjegyeztem, a bal szélső (...ugye?)... Norbi, továbbra is sok sikert és :*. Babu, kitartás! Érkezek haza!


DÉLUTÁN HAT ÉS HÉT ÓRA KÖRÜL ÉRKEZÜNK AZ ISKOLA UDVARÁRA!


13. nap







2008. szeptember 6., szombat

12. nap

Tizenkettedik nap...juuuujjjj, ezt nem akarjuk hallani, sőt, még kimondani sem, úgyhogy, most nem arra koncentrálunk, h`nem arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk.
Ma reggel kicsit hirtelen kellett felkelnünk, s ritka furcsa ébresztésben volt részünk, mivel megjelent a sátorhelyünk tulajdononsa (emlékeztetem a kedves olvasóinkat, hogy tegnap napvilágnál értünk arra a bizonyos helyre, és semmiféle kerítés vagy tábla nem jelezte, hogy az magánterület lenne), aki reggel korán már el volt ,,ázva” egy kicsit, s rettentően dühös lett ránk. A dühének fő oka az volt, hogy az egyenes területén, amit még kaszálónak sem lehetne használni kárt tehetnénk (egyetlen kárát abban lelte, hogy a szemetet összeszedtük). Na, de mindegy, gyorsan összepakoltunk, s el is mentünk a ,,magánterületről”. Arrébb letelepedtünk s nyugodtan megreggeliztünk egy erdő alatt, majd nekiindultunk nagy lendülettel a túránk leghosszabb napjának. 14o kilóméter állt előttünk. Ennek az az oka, hogy úgy döntöttünk, inkább kihagyjuk a borszéki pihenőt és a hátralevő időt a Maros partján töltjük. Ez kiválóan kedvezett annak a tiz biciklisnek, akik örömére éjjeli bringázásra kerül sor.
A sok emelkedő, ereszkedő egyeseket megviselt s a kocsikba menekültek, volt, akinek a térde mondta fel a szolgálatot, volt akinek a háta fájdult meg rettenetesen, s volt akit a lustasága nem engedett tekerni, de ilyen szerencsére csak egy akadt(hogy senki se legyen dillemmában eme személy kilétével, feltárjuk a titkot Gyula volt azJ).
Minden annyira rendben ment, hogy már azt hittük, hogy mindenki napvilágnál fog megérkezni a mai táborhelyre. S hogy nehogy izgalommentes legyen a mai napunk, ismét megbetegedett az egyik kocsink, ezuttal az Audi szorult gondoskodásra. Gondviselésszerűen pont egy templom mellett álltunk meg pihenni (nemhiába irja a kocsi ablakán, hogy „ászigurát gyé szúsz”), észrevettük, hogy a benzinszűrő megrepedt, ezért azonnal le kellett állitani a motrot. A pihenő amúgy jól jött, és ritka autó lévén, altakrészt természetesen csak Kolozsvárról várhatunk. Volt bicatúrásunk, Magyari Levente már útban van vele, és ahogy kicseréltük a szűrőt, újra rákapcsolhatjuk a komoly terhet. Jelenleg a következő bicatúrás szükségállapot van érvényben:
1. Hét önkéntes a kisbusszal előrementek sátrat verni a Maros partjára.
2. Tiz merész bringás az Opel és a Golf által kisérve nekivágtak a hátralevő éjszakai száz kilométernek ( természetesen, ahogy utolérjük őket a megjavitott Audival, akkor beszállhatnak, de jelenleg úgy néz ki ,hogy nagyon elszántak, sőt, inkább Mihai és Artúr fog leszállni közéjük)
3. Akik itt vagyunk a borszéki tisztáson, várunk türelemmel arra, hogy újra együtt lehessen az egész csapat.
Ez okból kifolyólag a mai nap üzenetei csak holnap lesznek feltéve. Majd a Maros partjáról irunk. Üdv mindenkinek!

2008. szeptember 5., péntek

11. nap

Már nem is tudjuk,hogy hányadik napnál tartunk, úgy összegabalyodott már minden, és másra sem figyelünk, csak egymásra, a gödrökre, a kilométerkövekre, nagynéha a tájra.

A mai napon (hajnalban) nagy reményekkel indult neki Zsolt, Péter és Mátyás Csabi a gyergyói útnak, hogy doktort keressenek a mi beteg kisbuszunknak. Annamari telefonos segitségével találtak is egy szervizt (Autofit, le a kalappal!), és otthagyták a kisbuszt, azzal a reménnyel, hogy tizenkettőkor, amikor visszatérnek az autóért, már minden rendben lesz. Hoztak nekünk, későn kelőknek, reggelit (kalács és joghurt), majd reggelizés után ismét kinyilt Artúr mester bicikli-javitódája. Várakoztunk, összepakoltunk, rendet csináltunk a holmiink közt, és ezalatt meg is érkezett a jó hir: a kisbusz meggyógyult, viszont a kórházi ágyáról nem tud leszállni (a javitóemelvényt nem tudták leengedni, mivel Gyergyószentmiklóson elvették az áramot). A 2 méteres magasság, ami a kisbuszt elválasztotta a földtől, egy egész fényévnek tűnt, mivel csakis ez akadályozott minket a továbbhaladásban. Amig Zsolték várták a csodát, a többiek átélték a várakozás izgalmát. Az időt biciklitisztitással, masszirozással, evéssel és beszélgetéssel töltöttük el, de pihenéssel semmiképpen nem... a Gyilkos-tói üdülőtelepet keresztül-kasul jártuk, egyesek még csónakáztak is a tavon.

A délelőtt folyamán kényszerű, és szerintünk túl korai búcsút vettünk két társunktól, akik különböző okok miatt hamarabb el kellett utazzanak. Oklevelet kaptak, amire ráirtuk a rájuk jellemző mottót és e mellé elismerésként egy-egy hatalmas tapsot. Bodor Emese (a veterán) ésFehér Boti (a világ legjobb szakácsa) Gyergyóban ültek vonatra. Reméljük, szerencsésen hazaérkeztek!

Három és fél órás várakozás után megtörtént a csoda: a kisbusz leszállt az emelkedőről! A gyergyói villamosművek megkönyörültek rajtunk és megadták az áramot, igy hát már fél ötkor riaszthattuk a Gyilkos-tói rendőröket, akik elvállalták, hogy a Békás-szoros igen szoros ereszkedőin biztonságosan átvezetnek. Ééés végre elindultunk! Kellemesnek igérkezett a 2o kilométernyi ereszkedő, viszont minden figyelmünkre szükség volt, amig a Békás-szoroson keresztülhaladtunk. A meredek, éles kanyarok, a forgalom és a keskeny út miatt nem tudtunk megállni, hogy csoport- és tájképeket készitsünk, tehát „kézzel fogható”, szemmel látható bizonyitékunk nincs arra, hogy ott jártunk, csak az egyedi élmény, amiben részünk volt, mialatt a lélegzetelállitó szoroson keresztülsuhantunk, viszont számos bámuló-csodálkozó szemtanú megerősitheti, hogy ott voltunk. A csoport gyorsan haladt előre, a terep ereszkedett, viszont sietnünk kellett, hogy lehetőleg minél nagyobb világosságban húzhassuk fel a sátrakat. A viztároló gátja előtt mégis úgy döntöttünk, hogy egy előfutár-csapat elindul a kocsikkal sátrakat felhúzni, mig a többiek letekerik a maradék 25 kilométert. Ez intézkedés eredményeképpen le tudjuk irni a táborhelyünket, mivel volt szerencsénk napvilágnál is megtekinteni: a Békás-viztároló meredek partjáról fantasztikus kilátás nyilik a hegyekre (Csalhó), a tóra, a gátra, ami most szépen ki van világitva. Jóllaktunk, elcsendesedtünk és a sátorban pihenve várjuk a holnapi napot, reménykedve, hogy az idő nem romlik el, mert még van 3 kicsi, de hm! nap. Pláne a holnapi, amikor 14o kilométert kell letekerjünk, nagy részét nappal, viszont egy részét éjjel, amit egyesek már nagyon rég óta várnak...

Arabella: kissé elfogyott az erőm, de ki fogom birni! Ne aggódjatok, amúgy nagyon jól vagyok. Puszi!

Tamás: ma része voltam a sátorfelhúzó csapatnak, ezért csak fél napig bicikliztem.

Szatmári Sanyi: szuper tájak mellett gurultunk. Ide vissza kell jöjjek. Jól vagyok. Brigi, irjal kommenteket!

Szén Sándor: az Úz völgyétől idáig gyönyörű tájakon jöttünk át, ám estefele kicsit zord volt a táj, mert be volt borulva. Holnap letekerem mind a 14o kilométert, de utána fél évig nem fogok biciklizni.

Áronka: azt üzenem, hogy nem tudom, mit üzenjek.

Isti: nagyon jó a túra, kár, hogy a vége felé jár, még legalább két hetet kéne tartson. Nagyon jól vagyok, minden ok.

Dénes: Grr... klhlkl... üdvözlök mindenkit, aki otthon van, lassan én is hazaérek.

Nonó: szép lassan, néha gyorsan haladunk hazafelé. A kocsi jól van, innen már magától gurul hazáig (vagy nem-Leila mondá), ezt üzenem Szilárdnak nyugtatásul.

Sanyi és Tamás: Hellász, örvendünk, hogy megtanultál végre biciklizni, jövőre elvontatunk a túrára, mert itt keverheted kedvenc hobbijaidat: kaja és sport. P. S.: Előre, CFR!

Boti: azon kivül, hogy egy száraz fa meg egy székely rám esett, jól vagyok.

Edvin: ma gyönyörű tájakon bringáztunk, habár én keveset... én is segitettem a sátorfelhúzásban. Amúgy még élek, P. Csaba és Nonó kinzásai mellett.

Zsófi: még egyben vagyok, csak fáj a térdem. Puszi mindenkinek (Nonónak nem).

Leila: látvány szempontjából nekem a mai nap volt a csúcs (eddig, legalábbis), gyönyörű volt.

Biró István: ma leestem egy fáról, a fával együtt, hogy igyunk teát.

Sanci: rendbe fogok jönni.

Hunor: nagyon jól vagyok. Minden ok. A kesztyű még mindig büdösebb, mint a zokni, hiába mostam ki. Ja, és gurulok le a sátorból, mert ferdén van felhúzva. Feltöltöttem a telefonom. P.S.: Péter igazat mond.

Gábor: Huni kezd az agyamra menni, de ma nem ültem traileren, és nem volt időm felhivni titeket, de majd holnap hivlak. P.S.: Péter képzelődik.

Alpár: minden jó, nem ültem még kocsiban (csak 1o percet). A bicikli jól megy és várom, hogy otthon a kényelmes ágyamban aludjak.

P.P.: már 2 éjszaka óta alig tudok aludni Gábor testi kisugárzásai miatt, de amúgy jól vagyok.

Anna: ...és ma sem hoztam a formámat tekerésben, de másban sem... amúgy minden rendben, csak valami okból kifolyólag nagyon fáj a kezem. Nagyon vagány volt a Békás-szoros és a Gyilkos-tó. Remélem, ti is jól vagytok és jól telik. Norbi: sok sikert a vizsgákra! Babu: kitartás, egyszer kell túlesni az egészen! Mámá, csak azt nem mondtad meg, hogy hogy kell beinditani a mosógépet...

2008. szeptember 4., csütörtök

10. nap

Szépen indult a mai nap: megébredtünk és végre szemügyre vehettük a tájat, ahol a tegnap este hirtelenjében letáboroztunk: ragyogó napsütésben fürödtek a fenyvesekkel boritott hegyek, a patak kristálytiszta... Ebben az idillikus környezetben fogyasztottuk el a reggelit is, és amilyen gyorsan felhúztuk a tegnap, olyan gyorsan lehúztuk ma a sátrakat. Mielőtt továbbindultunk volna, két vándorral találkoztunk. Ők Svájcból jöttek és lóháton járják Erdélyt Dés-Brassó-Dés vonalon.

Hamarosan mi is nekiláttunk utunknak, ami egy nagy emelkedővel kezdődött, majd kisebbekkel folytatódott. Az út köves volt, kanyargós, viszont a többség kitartóan tekert. Dél körül egy hosszabb pihenőt tartottunk, ami alatt borsófőzeléket is főztünk, jóllaktunk, pihentünk. Még egy pár kanyar, és felértünk a tetőre, innen már csak „gurulni” kellett (ne higyje azt a kedves olvasó, hogy ez olyan könnyű: a bicikli gyorsul, az úton különböző méretű kövek, amiket a saját és a bicikli testi épsége érdekében kerülni kell, kanyarok... a lényeg az, hogy mindig a féken legyen a kezünk). Újra mesés látvány tárult a szemünk elé, és tudtuk, hogy az egyik hegy „mögött” van a mai úticélunk: a szálláshely, ami a Gyilkos-tói üdülőtelepen található. Még egy pár kilométer, méter, már nem is tudtuk... Zsolt biztató célú táv-előrejelzéseit valaki, történetesen Anna elég pofátlanul reagálta le, sajnos nem tudta értékelni azt, hogy az álltólag rövid táv motiválja a fáradt biciklist. De annak ellenére, hogy az ígért táv egy kicsit hosszabb volt, meg is érkeztünk! Itt mindenki birtokba vette a szobáját, és élt is a meleg zuhany lehetőségével. Vacsorára is sor került, kebabot ettünk, majd utána meleg, ropogós kürtős kalácsot. Most pihenünk, sétálunk (egyesek úgy döntöttek, hogy elsétálnak a Gyilkos-tóhoz, ami csak 5oo méterre van innen), „regenerálódunk”.

Sajnos a nap rossz hírei közé tartozik az, hogy a kisbusz, alighogy beértünk a panzióhoz, meghibásodott. Próbáltuk helyrehozni, még együttes erővel tuskóra is emeltük, de kellő alkatrészek hiánya miatt sajnos holnap hajnalban be kell vinni Gyergyószentmiklósra az autódoktorhoz. Emiatt a csapat holnap csak délben indul tovább a Békás-szoros irányába.

A mai nap sem felejtettünk el üzenni:

Leila: ez a harmadik nap, amikor nem ültem autóban. Irtó kemény volt ez a nap, olyan vagyok, mint egy mosogatórongy, de a zuhany mindent megért!

F. Isti: minden rendben, jó a túra

Tamás: jól vagyok.

Dezső: ma panzióban alszunk, jééé!

Anti: szeretlek, Mámá, élj sokáig!

P. Csaba: ma szolgálatos anyósülés-felelős voltam s teljes bizonyossággal állithatom, hogy nem kényelmetlen és az Audi nem rossz, Sándor és Istvánka véleményével ellentétben.

Szatmári Sándor: meggyógyultam. Többet nem iszok ásványvizet. Kár, hogy már hazafelé tekerünk. 15-én kezdődik az iskola, de nem nekemJ üdvözlöm a rádiónéző közönséget.

F. Boti: köszi, Bence, az üzenetet, jól vagyok.

Sanci: ma este megettek a szúnyogok, amúgy jól vagyok, sziasztok!

M. Boti: vészesen telik az idő, nem is merek belegondolni, hogy még csak pár nap van ebből a paradicsomból.

Áronka: engem megettek a muslicák.

Emese: rájöttem: imádom a poros és köves lejtőket, és ezért megmásztam az emelkedőket isJ Nagyon kemény és vagány nap volt a mai. Anyu, ne aggódj, mindkét bokám épségben van. Ma ágyban alszom, most már lassan várhatsz haza...

9. nap

Mivel 30-et km kellett visszavezetnünk ahhoz, hogy feltölthessük a mai nap híreit ezért a mai blog sajnos 1 órás késéssel került az olvasok elé. Na de vágjunk bele!

Amitől féltünk, az be is következett, viszont az egyik leghosszabb nap végén állva az egész egy kis kalandnak tűnik. A lustaságot félretéve reggel nyolckor keltünk és elvégeztük teendőinket. Reggeli után éltünk a Gheorghiu mérnök úr által felkinált lehetőséggel, és ellátogattunk az Európa-szerte egyedinek számitó Úz völgyi viztároló gátjához. Kivételes szerencsében volt részünk, mivel megtekinthettük a gát belső szerkezetét is, és számunkra érthető magyarázást is kaptunk a gát és a vizerőmű működéséről. Az egyetlen dolog, ami számunkra felfoghatatlan, az a gát mozgása (ebben áll egyedisége is): a gát nem egy massziv betontömbből áll, hanem 33 kisebb pillérből. Ha ezek közül egyiken valamilyen rongálás következik be, a többi képes fenntartani az egész gátat, és a hibásodást helyre lehet hozni. A pillérek „száraz” része nyáron kitágul, a vizes része összehúzódik, télen pedig mindez forditva történik. A gát előre-hátra mozog a völgyben. Igaz, hogy ez a mozgás nem észlelhető, viszont mérhető (kb. 5 centimétert mozdul el évszakonként). A látogatásról még egy annyit el kell mondanunk, hogy ahhoz, hogy megtekinthessük a gát belsejét, pontosan 36o lépcsőfokon kellett le-, majd visszamászni. De ilyen kemény bicatúrásoknak meg se kottyant (vagy igen?).

Szomjúságunk által hajtva nekikeseredtünk az útnak és Kománfalváig tekertünk. Itt egy hosszabb pihenőt tartottunk, ami alatt a főnökök bevásároltak. Mire elindultunk, egy kicsit későre járt az idő, viszont már nem volt olyan meleg és sokkal jobban lehetett haladni. Innen már meg sem álltunk a Gyimesekig, az ezeréves határig, főleg, hogy önkéntes rendőri segitségünk is akadt, akik megkönnyitették a közlekedést a forgalmas úton. Gyimesbükk előtt megnéztük a felújitott ex-MÁV bakterházat, ami pont az ezeréves határon feküdt. Itt előbb ettünk egy jót, majd a bakterház előtt természetesen elkészitettük a nap n-edik csoportépét. S mert a napunkat több, mint ezer lépcsővel kezdtük, miért ne folytattuk volna lépcsőmászással? Ugyanis a sorompók alatt áthaladva felmászhattunk Rákóczi várának romjaihoz. Ezután magunk mögött hagytuk a lépcsőket és úgy döntöttünk, hogy legyen is bármilyen messze a mai sátorhely, elmegyünk odáig, s már csak azért sem alszunk kényelmes ágyakban (választási lehetőség adódott a sátorozás és a panzió között, de a túlnyomó többség a sátorozást választotta). Tovább indultunk és megállás nélkül tekertünk mostani szálláshelyünkig. Ne kérdezze senki, hogy hol is vagyunk, mivel nem tudjuk megmondani, de a tájat leirjuk, már amennyire a sötétség megengedi: patak, tisztás, erdő (fenyves) a Hidegségben, úton Háromkút fele a Gyilkos tó irányában. A lehető legkisebb helyre már mindenki felhúzta a sátrát és az utolsó vacsorakészitési folyamatok mennek végbe. Majd mindenki aludni tér, de előtte üzenünk.

Frédi: nagyon jól vagyok, szuper a túra, jó a hangulat. Puszi haza, nincs térerő, majd hivlak.

Arabella: minden ok, puszilok mindenkit.

Tücsök: ma letertem több, mind 9o km-t, és le sem szálltam a bicikliről (az oszi ki van akadva, szerkesztői megjegyzés).

Sanci: sziasztok! Jól vagyok. Ma simán medvékkel fogunk aludni, azt sem tudom, hol vagyunk. Ne idegeskedjetek. Puszi.

Tamás: fáj a hátam, a lábam, de egyébként jól vagyok.

Szatmári Sándor: az embernek vannak határai, s én nem akartam túllépni. Ma egész nap autóban ültem hasfájás miatt.

Szatmári Sándor és Tamás: Hellász, kövesd a blogot és irjál kommenteket. Igazad volt (Sanyi), előre, CFR!

Biró István: jó volt ez a nap is és jó lesz a többi is, ha ha ha.

Gábor: jól vagyok, de azért eléggé hideg van, és nem kellemes éjjel felhúzni a sátrat.

Szabó Péter: ma sikeresen meg tudtuk mosni a kocsit. Kösz szépen, Zsolt!

Anna: minden rendben, az egész túra leggyengébb teljesitményét értem el (nagyon, de nagyon sokat ültem autóban). Amúgy beleszerettem a tájba, pláne a szálláshelyünkbe (látatlanban, mivel nem tudom, hogy hol vagyunk, nem látunk az orrunk hegyéig sem)... jól vagyok, puszi mindenkinek.

2008. szeptember 2., kedd

8. nap

A mai napot elég nehéz lenne leírni...ahhoz képest, hogy pihenő nap volt, rengeteg minden történt! Ha valaki megszeretné érteni ezt a napot maga köré kell képzeljen egy nagy vízgyűjtő tavat, ami erdővel van körülvéve. Ha megvan a táj, akkor el lehet képzelni 34 rettenetesen ügyes fiatalt, akik egy éjszakai horgászás után kifejezetten pihenten ébredtek és láttak neki serényen az aznapi teendőknek. Valahogy így kell elképzelni minket a biciklitúra 8. napján, az Úz völgyi víztárolónal, 4O4 km-re Kolozsvártól. Reggeli után ígéretünket betartva nekiláttunk a terep szemétmentesítésének, ugyanis érkezésünkkor a part úgy nézett ki, mint egy sörös bádogokkal túlzsúfolt karácsonyfa. 36 zsák szemetet sikerült összeszedni, azt sem szabad elfelejteni, hogy a zsákok 1oo litresek voltak. Tehát összeszedtük a szemetet s elkezdtünk a saját dolgainkkal foglalkozni, azaz fürdeni. A lehető leggyorsabban próbálta lemosni mindenki magáról, a ruháiról a pár nap alatt jócskán felgyűlt port. A nagy fürdés közepedte a csúnya bácsit, azaz a mindenféle kamerák mesterét, Pétert homlokon csókolta a múzsa, a Baywatch című sorozatból ihletődve Szatmári Sándor főszereplésével megalkották a Baywatch á la bicatúra sorozat első és lehet, hogy nem utolsó részét, amit majd valamikor remélhetőleg, ha nem is a Pro TV-n, de valahol közölni fogunk.
Ezzel egyidőben Antika kitartóan, de eredménytelenül horgászott a parton, amig fel nem fedezte a felfújható csónakot, s kb két órán át forgott Dénessel együtt a vízen, mint a ,,lingispir”, mivel az evezési technikájuk nem igen volt összehangolva. És ahogy az a pihenő napokon nem maradhat el, nekifogtunk ismét a kaja készítésének, ami ezuttal gulyás á la Boti volt. Miközben Boti, a lányok na meg Peti, Huni, Gábor és Sándor kitartóan hámozták a krumplit a többiek az esti tábortűz alapanyagaiért fáradoztak.
S, hogy még véletlenül se legyen Artúrnak sok szabadideje megrohamoztuk a beteg bicikliinkkel, s biza -biza akadt jó sok tennivalója, épp ezért a terepet amelyen dolgozott napernyökkel szereltük fel, már csak azért is, hogy mindenikünknek a biciklije sorra kerülhessen.
Ebéd után a lusta fajtája a biciklitúrának szeretett volna aludni, de Gyula megakadályozta ebben, ugyanis már megint rettenetesen jóllakott s félpercenként kínkeserves hangokat adott ki. Épp ezért a pihenésként masszázs-akciókra került sor. Akinek kedve volt masszrozni gyorsan kapott valakit magának, akin aztán minden dühét kitölthette.
Most már mindenki le van csendesedve, az utánfutók tisztán állnak a tanárnőnek,Zsoltnak s Botinak köszönhetően, sajnos napról napra üresebbek, ami számunkra csak azt jelzi, hogy mostmár kezdődik a visszaszámlálás, s már lassan tudomásul vettük azt is, hogy most már Kolozsvárfele, azaz visszafele haladunk, ami amúgy nem rossz, de azért nem gondolunk arra (itt már megint oda szeretnék elérni, hogy mennyire szép és jó az élet biciklitúrán).
A tábortűzünk is már áll, s így szemre ítélve lesz kb négy méteres lángja, amitől nem kell félni, mert elvégre egy tó partján sátorozunk, még ma este. Holnap nehéz és egyben nagy nap áll elöttünk, mivel elérünk a Gyímesekbe, a Hidegségbe.
A bicikliink már készenállnak a mesternek, Artúrnak köszönhetően, s ha megesszük azt a nagyadag szalmakrumplit aminek az elkészítésének az egész társaság nekilátott, akkor mi is készen állunk majd, s mivel sok embernek sok krumpli kell kissé mindenki el van foglalva, tehát ma a megszokottnál kevesebbet üzenünk haza, de egyik anyuka/apuka se, barátnő/barát, kiskutya/kismacska se aggódjon, mert mindenki a lehető legjobban van, s örül annak, hogy itt lehet!
Szatmári Sándor: Kedves Erika néni! Elvesztettem a tálat s az összes többi holmit, de megtaláltam hét nap után. Vigyázok rá! Tegnap beugrottam biciklistől a patakba, de mindenk ok! Holnaptól tekerünk hazafele...
Emese: ÚÚÚÚÚÚÚz völgyi tó...where are you, the champions???
Péter: katonaság után sem pucoltam ennyi krumplit. PS: nem is voltam katona...
Pálfi Csaba: Jól vagyok!!!
Áron: Tegnap megismertem Hosszút.
Zsófi: Tücsöknek még mindig hiányzik Mackó! PS: valószínűleg elvitte már Hosszú...
Gábor: Jól vagyok, jel még mindig nincs, de a kaja jó!
P. Péter: Jól vagyok!!!
Anna: Jól vagyok. Norbi: még 7 nap. Migel: never mind...:D
Gyula: Változatlanul bicatúra leszek ha nagy leszek!!!!!!!!!!!!!!!