2016. július 18., hétfő

9. Nap

Az a bizonyos aprószemű annyira szeret bennünket bicajozás közben követni, hogy úgy gondolta, a mai napot sem tekerhetjük le nélküle. Egész éjjel esett, szürke felhők sokasága borította az eget, és úgy tűnt, hogy ma sem lesz bicatúrás csoda. Mindezt a szállásunk bizonytalansága is tetőzte, ugyanis úgy terveztük, hogy Nedec vára alatt, egy tó partján verünk sátrat. Az előrejelzések is megerősítették, hogy az a bizonyos csoda még várat magára, ezért B, C, D...terveket kellett kieszelnünk. Zsolt és Seres kora reggel útnak indultak fedett szállást találni számunkra. Eközben Paul fejedelmi reggelit biztosított, Borat és segédje (Metz és Wilson) megszerelték egyik autónkat (a csodapólót), melynek a tegnap este nagyon szimpatikusnak tűnt egy aknafedél (csaj), és ráhajtott. Mindebből a bringások csapata semmit sem sejtett, ugyanis ők még békésen aludtak.
Mire mindenki felébredt, Zsolt is visszatért, egy nagyszerű hírrel: ma este is száraz és meleg helyen alhatunk! Utunk során mindig akadnak nagyon kedves, segítőkész idegenek, akik hozzájárulnak ahhoz a bizonyos bicatúrás csodához. Így kerül a listánkra egy szlovák vadász, akinek a lengyel határ közelében történetesen bírtokában áll egy villa, óriási kert, és ami a lényeg: egy ÓÓÓriási FEDETT sportpálya, ahol ma este lehajthatjuk a fejünket. 
DE, még mielőtt itt mindenki elbóbiskolna, essen szó a nap legnagyobb hőseiről, arról a 13 srácról, akik az aprószeműt is megszégyenítő módon, úgy döntöttek, hogy biciklire pattannak és letekerik a mai napra kitűzött kilómétereket, megküzdenek a félelmetes szerpentinekkel, melyek a Tátra-hegység mentén kanyarognak. A srácok vallomásai erről a bátor kalandról leggyakrabban a következő emlékképeket tartalmazzák: olyannyira erős szél, hogy a lejtőn nehezebb volt haladni, mint az emelkedőket megmászni; szinte odafagytak a biciklire (de ez csak egy pillanatnyi állapot volt és mindenkinek járt a forró tea!), illetve találkoztak egy másik biciklis csoporttal, akiket hozzánk hasonlóan nem ijesztett meg „egy kis eső”.















No, de mi lett a maradék 26 emberrel? Nem előszőr, és valószínű nem utoljára a Bicatúra történetében, kénytelen-kelletlen autókba ültünk. Nem szívesen élünk az ilyen lehetőségekkel, de fontosabb az, hogy mindenki egészségesen és vidáman érjen célba, hiszen már csak kettőt!!! kell aludni, és bebringázhatunk Krakkóba.
Paul és a mobilkonyha ma szabadnapot kapott. A „vadász vendéglőjében” kaptunk estebédet, mindentbele szlovák (de nagy a gyanúnk, hogy inkább lengyel) levest és krumplis-húsos másodikat.
Mindenki túl van már legalább egy forró zuhanyon, a vizes ruháink száradnak, a sportpályát is felavattuk, és az ágyainkat kibontottuk.
Reméljük holnap esőmentes határátkelésben lesz részünk és biciklin fedezhetjük fel a lengyel tájat. Vár ránk Kasina-Wielka és a faházikók: itt már nem kell improvizálnunk!





Üzenetek
E. Dávid: Először is nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehetek, ami végülis a ti érdemetek. Nagyon jól érzem magam, sok új embert ismerhettem meg és nem szeretném, hogy vége legyen!
Bálint: Rommá áztunk, de jó volt!
Tulit Tamás: Nagyon jót teniszeztem J
J. Gergő: Szeretem a cicákat!
V. Réka: Porque.
Eszti: Nagyon jól érzem magam, csupán abban reménykedem, hogy ránk mosolyog a nap sugara. Hiszen fő az optimizmus. ^_^
Misi: Úgy gondolom, hogy a túra legnehezebb napja volt. Kezdjük azzal, hogy esőben bicikliztünk, de élveztük! Amikor megérkeztünk, felfújtam a matracomat, leereszkedett, de nem adtam fel! Felfújtam mégegyszer, és szétrobbant…DEE, Bercinek volt egy plusz matraca, amit most én fogok használni. Vagány nap volt!!! :D 

2 megjegyzés:

Ercsey-Ravasz Ferenc írta...

Szeretlek titeket nagyon!!!

Doncsi írta...

Ez Igen, nagyon ügyesek vagytok!