De
az utolsó bringás napunk sem azzal kezdődött, hogy hopp, csettintünk egyet, és
máris Krakkóban vagyunk. Szóval kezdjük szépen a dolgok elejétől. Valamikor
„hajnali” kilenc órakor ébredeztek a faházikók lakói, azaz mi. Nehéz volt
megválni ettől a mesebeli helyszínbe illő környezettől, de a hagyományos lengyel
reggelinknek köszönhetően, amit BŰŰŰN lett volna kihagyni, még egy keveset
élvezhettük az elénk táruló tájat.
A
hagyományos beállás szerint, három csapatban vágtunk neki a mai távnak. A
természet olyan nagyszerűen van kitalálva, hogy az emelkedőivel megküzdő, majd
azt legyőző bringást, hosszú ereszkedővel kompenzálja. Ez persze nem tartott
sokat, mivel 10 km múlva ismét a megszokott dimbes-domos út tárult elénk: hol
másztunk, hol ereszkedtünk...
Minden
terv szerint haladt, addig, amíg a második csapat nem tért le véletlenül a
főútról. Hogy pontosan hogy tévedtek el, nem tudni, de a legendák azt mondják,
hogy a kettes csapatnak annyira megtetszett a túra, hogy az utolsó napon egy 15
kilométeres extra távot is bevállaltak. Persze ha a bringásokat kérdezzük,
nekik biztos más a véleményük, dehát a legendák ezt állítják... Szerencsére egy
órán belül már mind együtt voltunk, és senki nem volt veszélyben.
Mikor
a második csapat is beérte a többieket, egyértelmű volt, hogy nem érhetünk be
úgy Krakkóba, hogy az egyik legfinomabb Bicatúrás hagyományt meghazudtolva, ne
készítsünk eredeti Bőségbundást! Kétséges körülmények között, a főútról
felrehúzva, Paul előkapta a mobilkonyhát, és nekiláttunk a bicatúrás finomság
elkészítéséhez. A titkos összetevők közül, föltétlen szükséges negyven tonna
kockakő (ez adta az egyedi lengyel aromát), egy hektár kukorica és egy csipet
illegalitás.
Krakkó
nem adta magát könnyen, 20 kilométerre a várostól, még várt ránk néhány
emelkedő. De megérte! Utunk kis falvakon, kertek alatt, erdei utakon vezetett
be a városba, ahol találkoztunk Marcinnal és Violával, akik végigvezettek
minket a városon, amíg autóinkat biztonságos helyen leparkolták. Köszönjük a
segítségüket és a finom karamellát!
A Momotown-nál (a krakkói szállásunk) kísérőink
tapsviharral köszöntöttek. Nagyszerű érzés volt volt célba érni, megölelni
egymást, együtt nevetni. Nehéz ilyenkor kifejezni mi is zajlott le bennünk, de
egy biztos, hálásak vagyunk az otthoniaknak, mindazoknak akik bíztak bennünk!
Az
elkövetkező két napban felfedezzük Krakkót, pezsgő életét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése