10. Nap

Akciófilmbe illő sztorit tudhatunk a hátunk mögött! A nap elején persze erről mit sem sejthettünk. Nyugisan, felkészülve minden időjárási eshetőségre, csomagoltunk, szervezkedtünk, reggeliztünk egy nagyot, majd rendet raktunk a sportpálya halószobánkban. Egy tapsvihart követően, mellyel köszönetet mondtunk a jószívű vadásznak, elindultunk a lengyel határ irányába. Kilenc nap után, a mai nap végre értelmet nyert a mellényünkön levő felirat „Polak, Węgier, dwa bratanki - Lengyel, magyar, két jó barát”. Első megállónk a szlovák-lengyel határon volt, ahol a hagyományokhoz híven csoportképet készítettünk, kicseréltük, ezennel utoljára az idei túrán a vezető autó feliratát, a „Vigyázz, biciklisek!” lengyel változatára, majd továbbgurultunk Nedec várához.

Bár egy kis kitérő vezetett a várhoz, és valójában nem mehettünk be, megérte kívűlről megcsodálni a műemléket, illetve a körülötte pompázó tájat. Különleges érzés volt látni, hogy közel 600 kilométerre otthonunktól egykor még magyar nemesi családok éltek kastélyokban, amelyek a történelem folyamán mind Magyarországhoz tartoztak.

Hogy ne vágjunk neki felkészületlenül az útnak, a parkolóban még falatoztunk, feltöltöttük a kulacsokat, majd elindultunk mai célunk irányába: Kasina Wielkara. Az út máris egy nehéz emelkedővel indult, melyet mindenkinek sikerült kimászni. Ez után a jól megszokott tempóban haladtunk tovább, a hegyes-dombos utakon. Az a váratlan meglepetés ért minket, hogy a lengyel sofőrők mind sietnek a szűk utakon. Szerencsére szervezettségünknek köszönhetően minden autóst kellőképpen le tudtunk fékezni.

Az út egyharmadánál máris megpróbáltatás elé néztünk, s itt kezdődtek az akciófilmbe illő képkockák: egy közúti baleset miatt két órára lezárták az utat, melyen mi közel 30 bringással és 7 autóval kellett volna áthaladnunk. Miután megtárgyaltuk a lehetséges opciókat és a rendőrséggel is egyeztettünk, úgy döntöttünk, hogy a bringásokat előreengedjük az eredeti útvonalon. Mivel az autók nem fértek el a helyszínelés miatt, a hét söfőr hamar kerülőutat talált, s fél órán belül ismét minden a legnagyobb rendben haladt.

Mivel majdnem két órát is szüneteltünk, egy autó előrement a szálláshelyre, a bringások meg két csoportban haladtak tovább. Az időjárás ma sem volt túl kedvező, a szemerkélő eső mellé gyakran köd is társult. Ez mégsem hátráltatott senkit, s akinek a bringája és egészsége engedte, mind hűségesen tekert.

A két csapat rendkívül rendezetten haladt, komolyan véve az előttük álló megmaradt kilométereket, tudva azt, hogy ez az utolsó előtti nap, amikor bringázhatnak. A mai nap mutatkozott meg a leginkább, hogy igazi csapattá kovácsolódtunk, mindenki tudta hol a helye, mit kell tennie és hogyan tud segíteni a társainak.

A faházikókhoz, melyekben kipihenhetjük a mai nap fáradalmait, szerpentines út vezetett (de ezekhez már annyia hozzászoktunk, hogy meg sem lepnek!). Függetlenül attól, hogy biciklin ültünk, vagy épp az autókból csodáltuk társaink lankadni nem tűnő kitartását, EGYÜTT küzdöttünk meg az utolsó kilométerekkel (de nem csak), melyek, be kell vallanunk, mégis tartogattak meglepetéseket. Amikor már azt hittük, hogy kimásztunk minden lehetséges emelkedőt, valahonnan a leereszkedő ködből előbukkant még egy, és még egy. Az ilyen váratlan fordulatok ijesztőek tudnak lenni, főleg egy hosszú nap után. De nem érdemes aggódni! Bicikliseink olyan ritmussal tekertek, hogy akadt, aki azt üzente előre az őket kísérő autónak még az emelkedő aljában, hogy GYORSABBAN! Ezt csak az eléjük táruló gyönyörű szállásunk, és az újjongó csapattársak fokozhatták. Így ért szépen véget a mai nap biciklis része, ezt meleg vacsora követte, amit azonnal tálaltak. Röviddel a vacsora vége után megérkezett Viola és Marcin, krakkói jóbarátaink, akik holnap segítenek bevonulni a nagyvárosba.

Holnap nagy nap vár ránk, ugyanis 11 nap, 700 km és végtelen kerékforgásnyi utazás után célba érünk!