12. Nap

Meglepő volt számunkra, hogy tizenegy nap után nem kellett korán kelnünk, csomagolnunk és biciklire pattanva tovább indulnunk. Élvezhettük az ágy kényelmét, a lustálkodást, a nagyvárosi élet hatásait. Sem a lengyel törvények, sem a kényelem nem akadályozta meg, hogy megőrizzük a bicatúrás szokásokat, így ma reggel is kipakoltuk tartalékainkat, és máris a hotel udvarán termett a svédasztalos reggeli.

Mivel vasparipáink az elmúlt napok során igen a szívünkhöz nőttek, nem válhattunk el úgy tőlük, hogy ne mutassuk meg nekik Krakkó központját. Ezért nem haboztunk sokat, biciklikre pattantunk és kettes sorban haladva, begurultunk a belvárosba, figyelmet szentelve egymás és a rengeteg turista biztonságának. Itt is megragadtuk az alkalmat, hogy kifejezzük hálánkat. Nem csak a képeken megjelenő főtámogatóinknak, hanem minden szponzornak, magánszemélynek, és utunk során segítségünkre siető jótevőnek mondunk köszönetet, szívből hálásak vagyunk, hogy együtt élhettük meg ezt a kalandot!

Nem hagyhattuk ki a sárkányos csoportképet sem, ezért átgurultunk a Wawel-hez, ahol igencsak felkeltettük az emberek érdeklődését. Ezt követően, Zsolt is biciklire pattant és közösen visszamentünk a parkolóba, hogy felkészítsük a bringákat is a hazavezető útra. Felpakoltuk őket az utánfutókra. 

A nap hátramardt részében felfedeztük a várost.

11. Nap

Célba értünk, megérkeztünk, megcsináltuk! Krakkó most már valósággá vált álom, melybe bicikliken ülve gurulhattunk be. Kevesen mondhatják el, hogy 11 nap alatt, négy országot érintve, biciklin, ázva-fázva vagy épp napsütésben, nomád életmódot élve hagyták maguk mögött a kilométereket, a falvakat, várakat, szerpentineket.

De az utolsó bringás napunk sem azzal kezdődött, hogy hopp, csettintünk egyet, és máris Krakkóban vagyunk. Szóval kezdjük szépen a dolgok elejétől. Valamikor „hajnali” kilenc órakor ébredeztek a faházikók lakói, azaz mi. Nehéz volt megválni ettől a mesebeli helyszínbe illő környezettől, de a hagyományos lengyel reggelinknek köszönhetően, amit BŰŰŰN lett volna kihagyni, még egy keveset élvezhettük az elénk táruló tájat.

A hagyományos beállás szerint, három csapatban vágtunk neki a mai távnak. A természet olyan nagyszerűen van kitalálva, hogy az emelkedőivel megküzdő, majd azt legyőző bringást, hosszú ereszkedővel kompenzálja. Ez persze nem tartott sokat, mivel 10 km múlva ismét a megszokott dimbes-domos út tárult elénk: hol másztunk, hol ereszkedtünk...

Minden terv szerint haladt, addig, amíg a második csapat nem tért le véletlenül a főútról. Hogy pontosan hogy tévedtek el, nem tudni, de a legendák azt mondják, hogy a kettes csapatnak annyira megtetszett a túra, hogy az utolsó napon egy 15 kilométeres extra távot is bevállaltak. Persze ha a bringásokat kérdezzük, nekik biztos más a véleményük, dehát a legendák ezt állítják... Szerencsére egy órán belül már mind együtt voltunk, és senki nem volt veszélyben.

Mikor a második csapat is beérte a többieket, egyértelmű volt, hogy nem érhetünk be úgy Krakkóba, hogy az egyik legfinomabb Bicatúrás hagyományt meghazudtolva, ne készítsünk eredeti Bőségbundást! Kétséges körülmények között, a főútról felrehúzva, Paul előkapta a mobilkonyhát, és nekiláttunk a bicatúrás finomság elkészítéséhez. A titkos összetevők közül, föltétlen szükséges negyven tonna kockakő (ez adta az egyedi lengyel aromát), egy hektár kukorica és egy csipet illegalitás.

Krakkó nem adta magát könnyen, 20 kilométerre a várostól, még várt ránk néhány emelkedő. De megérte! Utunk kis falvakon, kertek alatt, erdei utakon vezetett be a városba, ahol találkoztunk Marcinnal és Violával, akik végigvezettek minket a városon, amíg autóinkat biztonságos helyen leparkolták. Köszönjük a segítségüket és a finom karamellát!

 A Momotown-nál (a krakkói szállásunk) kísérőink tapsviharral köszöntöttek. Nagyszerű érzés volt volt célba érni, megölelni egymást, együtt nevetni. Nehéz ilyenkor kifejezni mi is zajlott le bennünk, de egy biztos, hálásak vagyunk az otthoniaknak, mindazoknak akik bíztak bennünk!

Az elkövetkező két napban felfedezzük Krakkót, pezsgő életét!

10. Nap

Akciófilmbe illő sztorit tudhatunk a hátunk mögött! A nap elején persze erről mit sem sejthettünk. Nyugisan, felkészülve minden időjárási eshetőségre, csomagoltunk, szervezkedtünk, reggeliztünk egy nagyot, majd rendet raktunk a sportpálya halószobánkban. Egy tapsvihart követően, mellyel köszönetet mondtunk a jószívű vadásznak, elindultunk a lengyel határ irányába. Kilenc nap után, a mai nap végre értelmet nyert a mellényünkön levő felirat „Polak, Węgier, dwa bratanki - Lengyel, magyar, két jó barát”. Első megállónk a szlovák-lengyel határon volt, ahol a hagyományokhoz híven csoportképet készítettünk, kicseréltük, ezennel utoljára az idei túrán a vezető autó feliratát, a „Vigyázz, biciklisek!” lengyel változatára, majd továbbgurultunk Nedec várához.

Bár egy kis kitérő vezetett a várhoz, és valójában nem mehettünk be, megérte kívűlről megcsodálni a műemléket, illetve a körülötte pompázó tájat. Különleges érzés volt látni, hogy közel 600 kilométerre otthonunktól egykor még magyar nemesi családok éltek kastélyokban, amelyek a történelem folyamán mind Magyarországhoz tartoztak.

Hogy ne vágjunk neki felkészületlenül az útnak, a parkolóban még falatoztunk, feltöltöttük a kulacsokat, majd elindultunk mai célunk irányába: Kasina Wielkara. Az út máris egy nehéz emelkedővel indult, melyet mindenkinek sikerült kimászni. Ez után a jól megszokott tempóban haladtunk tovább, a hegyes-dombos utakon. Az a váratlan meglepetés ért minket, hogy a lengyel sofőrők mind sietnek a szűk utakon. Szerencsére szervezettségünknek köszönhetően minden autóst kellőképpen le tudtunk fékezni.

Az út egyharmadánál máris megpróbáltatás elé néztünk, s itt kezdődtek az akciófilmbe illő képkockák: egy közúti baleset miatt két órára lezárták az utat, melyen mi közel 30 bringással és 7 autóval kellett volna áthaladnunk. Miután megtárgyaltuk a lehetséges opciókat és a rendőrséggel is egyeztettünk, úgy döntöttünk, hogy a bringásokat előreengedjük az eredeti útvonalon. Mivel az autók nem fértek el a helyszínelés miatt, a hét söfőr hamar kerülőutat talált, s fél órán belül ismét minden a legnagyobb rendben haladt.

Mivel majdnem két órát is szüneteltünk, egy autó előrement a szálláshelyre, a bringások meg két csoportban haladtak tovább. Az időjárás ma sem volt túl kedvező, a szemerkélő eső mellé gyakran köd is társult. Ez mégsem hátráltatott senkit, s akinek a bringája és egészsége engedte, mind hűségesen tekert.

A két csapat rendkívül rendezetten haladt, komolyan véve az előttük álló megmaradt kilométereket, tudva azt, hogy ez az utolsó előtti nap, amikor bringázhatnak. A mai nap mutatkozott meg a leginkább, hogy igazi csapattá kovácsolódtunk, mindenki tudta hol a helye, mit kell tennie és hogyan tud segíteni a társainak.

A faházikókhoz, melyekben kipihenhetjük a mai nap fáradalmait, szerpentines út vezetett (de ezekhez már annyia hozzászoktunk, hogy meg sem lepnek!). Függetlenül attól, hogy biciklin ültünk, vagy épp az autókból csodáltuk társaink lankadni nem tűnő kitartását, EGYÜTT küzdöttünk meg az utolsó kilométerekkel (de nem csak), melyek, be kell vallanunk, mégis tartogattak meglepetéseket. Amikor már azt hittük, hogy kimásztunk minden lehetséges emelkedőt, valahonnan a leereszkedő ködből előbukkant még egy, és még egy. Az ilyen váratlan fordulatok ijesztőek tudnak lenni, főleg egy hosszú nap után. De nem érdemes aggódni! Bicikliseink olyan ritmussal tekertek, hogy akadt, aki azt üzente előre az őket kísérő autónak még az emelkedő aljában, hogy GYORSABBAN! Ezt csak az eléjük táruló gyönyörű szállásunk, és az újjongó csapattársak fokozhatták. Így ért szépen véget a mai nap biciklis része, ezt meleg vacsora követte, amit azonnal tálaltak. Röviddel a vacsora vége után megérkezett Viola és Marcin, krakkói jóbarátaink, akik holnap segítenek bevonulni a nagyvárosba.

Holnap nagy nap vár ránk, ugyanis 11 nap, 700 km és végtelen kerékforgásnyi utazás után célba érünk!