2011. július 28., csütörtök

5. nap

A reggel későn érkezett, minden dolog várhatott a mai napon, ugyanis ez volt az első pihenőnap. A vacsora után mindenki rendkívül elégedetten tért nyugovóra s reggel akkor vakarhatta ki magát a hálózsákjából, amikor csak jónak látta, s egész nap azt tehette, ami éppen kedvére tellett. A nap nem tartogatott semmilyen izmot és agysejtet megerőltető teendőt a megfáradt csapat számára…elvégre a tegnapi nap után nagyon is kiérdemelték.

Szabadtéri reggeli

A hely


A kiadós pástétomos-zöldséges-lekváros-csokikrémes-teás reggeli után beindult az élet a folyó partján, a paradicsomi táborhelyünkön. Meglepő módon mindenki munkára vágyott, percek alatt száraz fa került, elmosódtak az edények és forrásvíz került.


Naponkénti bicahíd

A legfurcsább jelenség, amely mindent felülmúlt, egyedi látvány volt. A folyó partja megtelt mindennemű bringással, lánnyal is, és fiúval is, akik az elmúlt napok porát lemosták ruháikról. Úgy terjedt a mosási vágy és kedv, mint árleszállítás híre a hölgyek körében. A kisebb fenyőfákat mind kidíszítettük frissen mosott ruhákkal, volt, aki külön szárítót készített magának, de így vagy úgy, minden ruha kimosódott és megszáradt.


A ,,járvány"

A fizikai munka után csak rávette magát a társaság és intenzív pihenésre szánta el magát. Egyesek masszázs szalont nyitottak, mások napoztak, volt aki pancsolt egyet a kristálytiszta forrásvízben.

masszázs-szalon bicatúra módra

Az Audik is új erőre kaptak Feri mozgószervízének köszönhetően.


Feri akcióban:)

Végül a pihenés terhe alatt megéheztünk, így nekiláttunk a ,,mámá si pujul” hírhedt levesnek. Kicsit sűrűbbre sikerült, mivel elszámolódott a laska mennyiség, de attól függetlenül mindenkinek félre állt tőle a hasa.






Aztán megint mosogatás, kocsi és bicikli karbantartás, illetve a túrán első alkalommal résztvevő fiúkra (Antika szerint újdonságokra) igencsak életbevágóan fontos feladat várt: a hagyományhoz híven ők kellett megpucolják az első fejedelmi szalmakrumplihoz szükségeltető krumplit.

A beavatás-2.felvonás

Akadt olyan, akinek ez volt az első alkalom, amikor így fogott pityókát és kést együtt a kezében, de végül teljesítették a feladatukat, ráadásul olyan gyorsan, hogy ebben a pillanatban (20:28 órakor) már kész is az első adag, és hogy az élvezeteket fokozzuk, a fokhagymás, sajtós, csípős paprikás vacsorát egy kis zsiványpecsenyével tetőzzük.

Úri maradék


Úgyhogy, nehogy azt higgye valaki is, hogy a természet közepén, távol a civilizációtól nem lehet mesébe illő lakomát csapni.

Aztán lassan mindenki még magára vesz egy réteg ruhát, mivel az esti hegyi levegő megkívánja. Nincs túlzottan hideg, de hasznát tudjuk venni az anyukáink által kényszerítve bepakolt melegebb ruháinknak. Az est folyamán valószínű, hogy a kristálytiszta ég alatt újra előkerül a gitár és dalos kedv, majd kipihenjük magunkat rendesen, mert holnap abbahagyjuk a semmittevést, és elsétálunk a Gâlcescu tóhoz, de ennél tovább nem erőltetjük nagyon magunkat

A nagy pihenés közepette, az üzeneteinket sem felejthettük el:

Réka: Jól vagyunk, végre kipihentük magunkat.

Ildikó: Mă simt foarte bine, aveţi grijă de voi. Vă pup. Liniştiţi-o pe Mama.

Feri: Kicseréltük az A4-es olajfilterét biciklilánccal, Szatmári segítségével.

Enikő: Fogtam kicsi békát. Kell érkezzen az Yves Rocher csomagom.

Toma: Minden rendben, azon kívül, hogy megégettem magam egész nap hordtam a fát.

István: Jó volt a pihenőnap, és a patak sem volt annyira hideg.

Sanyika: Köszönöm, hogy mindenből kettő van.

Katica: Jól esett lustálkodni és napozni a Lotru partján. Üdvözlöm Borit.

Gergő: Nagyon hideg volt az éjjel, de minden nagyon vagány!!!!! Jól esett a pihenőnap.

Emese: Imádom ezt a helyet.

Tamás: Sajnálom Bori, ma nem tudtalak felhívni, de holnap megpróbálom. Még mindig biciklizni a legjobb.

T. Dávid: Apu, még jó, hogy rám erőltetted a vastag pulcsit.

S. Csaba: Nagyon jól esik olvasni a olvasói bejegyzéseket (kösz Anyu/Apu/Kati). Nagyon jól esett a mai pihenő. Remélem otthon minden rendben.

Júlia: Nagyon jól vagyok, ma megfogott a nap, s kicsit égek, de nem vészes. Mámá a leányod nagyon jól van, ne aggódj:). Puszi mindenkinek. Öcsém, vigyázz Tökire!!!!

12 megjegyzés:

Csabi írta...

Sok csatát megértem már drótszamár hátán, de a képeiteket nézegetve, csak ámulok és bámulok...Lenyűgöző! Hajrá, hajrá! Hátszelet és napsütést! Üdv: Kidéből:))

K. Emese írta...

A kaja, a szep helyek, a kaja, a tarsasag, a kaja...eeez kesz!:)Uzenem annak, aki erti.
Varom a kepeket.
Udvozleteim!

gipszjakab írta...

Eltunt a hianyerzet hisz meg a Szabadsag is irt rolatok.
A TV-sek is kint voltak a "kiraly etapon". Nem semmi...
Nem hiaba a sok dicseret ugy nez ki hogy PR is igen hatekony az iden.
Megerdemli a bicajJZSUK a fokuszt, LE A KALAPPAL a szervezok elott !!!!

Névtelen írta...

Nagyon ugyesek vagytok! jol all az ujoncok kezeben a konyhakes... :-D, Talan jo lenne most mar a napkremet is elovenni a taska zsebebol :-). Ha megtudjatok, hogy mikor fogja a Tv a riportot kozvetiteni szoljatok! Tovabbi jo szorakozast!

Névtelen írta...

Mindenki irigyel Titeket.főleg azt az eggyűvétartozást ami jellemzi minden tevékenységeteket. Magy dolog hogy van egy ember aki meg álmodta és álmát sikeresen meg is valositotta mindanyiunk őrőmére.Most mutatkozik meg hogy mit hoztom magatokkal azokbol az évekből amit az iskola padjaiban,,szenvedtek,, Bagyon bűszkék vagyunk Rátok. Eletre szolo emlékeket raktároztok naponta és kőszőnjűk hogy nekűnk is átadjátok.Vigyázzatok magatokra és egymásra. Két kis unokám hajrá.

Névtelen írta...

Drágáim, nincsenek már olyan szavak, amelyek ide találnának! Tulajdonképpen ez az Élet, a civilizáció is innen indult el valamikor és ide fog visszatérni! Legyetek biztosak benne, hogy NEKTEK A LEGJOBB!!! Szép napokat, nem tudom lesz-e még netem, de valahogy megpróbállak követni titeket. Kár, hogy nem annyi éves vagyok, mint az egyik felem. Elnézést a szakmai ártalomért, egy civilizált településen vadásszatok néha pecséteket is a "delegációra". Csupa jókat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gyöngyvér írta...

Fantasztikus az ifjúság találékonysága! Ilyen ruhacsíptetőt nem mindennap lát a közönséges halandó! A képekből ítélve minden a legnagyobb rendben, jókedvből, közösségi élményből nincs hiány. Őszinte elismerés a szervezőknek!
Enikőnek: megjött a csomag, voltak Kicsi Péterffyék, Apa kellőképpen meglepődött ma reggel mikor meglátta a felmasnizott képernyőt.
További jó túrázást!

NAMI írta...

Mindent átnéztem és elolvastam , megcsodáltam a gyönyörű tájat, amerre jártok. Veletek vagyunk !
További jó utat , jó kedvet és szép időt kívánunk!

Névtelen írta...

Jula felvidulok ha Téged látlak. Kőszőnjűk a kitartásodat és azt hogy nem szakadtál el az iskolátol ami biztos sok szép emléket hagyott. Egy derűs szinfoltja vagy a csapatnak.Maradj meg annak akit megismertem. Vigyázz a csapatra és tudosits minket is. M néni.

Akabelle írta...

Kitartást :)
A képekből úgy néz ki, hogy jó időtök volt, itt szakad az eső :( Remélem, nektek nem lesz részetek benne.

Minden jót továbbra is, üdvözlök mindenkit sok-sok szeretettel!

Vidra Annamária írta...

Nézem a fényképeket, klassz a túra! Sok puszi Szolnokról Anikó

oreg bicajos írta...

Egesz heten azt vartam hogy jojjon a szombat es en is elovegyem a bicot, annyira kedvet kaptam Toletek.
Remelem szerencsenk lesz, nektek is meg nekunk is egy kis jo idohoz szombat-vasarnap.
Ha nem igy lenne, egy kis hangulatjavito bringa temakorben:
---------
Két rendőr biciklisversenyt néz.
- Nem egy olcsó mulatság! - szólal meg az egyik.
- Hát nem! - mondja a másik, a bringákat vizsgálva - ha jól számoltam, 42 darab világitás nélküli kerékpárt láttam! ...
---------
Az agresszív kismalac biciklizik. Éppen a nyuszika előtt teker el, amikor egy hatalmasat zakózik. A nyuszika odamegy:
- Kismalac, nem ütötted meg magad? Minden rendben?
Mire a kismalac:
- Kuss, én így szoktam leszállni!!! ...
----------
A cigány biciklizni tanítja a kölykét tandemen. Apuka teker hátul, közben magyarázza a fortélyokat.
- Fiám! Itten mégfogod a kormányt, égyénsúlyozó', közben még tékéréd a pédáltot is, ni! Így! Jó, nágyon jó, most hajcsá' jobban. Gyorsabban! gyorsabban!
Hirtelen egy szakadékhoz érnek:
- Kontrázz, fiam, kontrázz!
- Ica-ica-hopp-hopp-hopp ...