2007. július 3., kedd

7. nap


Zoli úgy döntött, hogy ha már mások kiütötték a táblát,
akkor ő magával hozza, hátha nem lesz 6 óra az út.


Elővigyázatosnak kell lennünk.


Ilyen "veszélyes" helyeken szeretünk járni.


Ha akarjuk látni a tavat, szenvedni is kell :)


Tanácskozunk, vajon mennyi van még?


Milyen fáradtak vagyunk, ugye?


Az Ördög tónál... végre!!!!!!!!!!!!!!!


Végre megjött a trailer - megyünk vissza a táborba!


Kedves otthoniak!

Már a 7. nap is eltelt, a túra felénél tartunk J, ezúttal a Néra völgyében barangolva. Mindenki fáradt volt az előző napi éjszakai bringázástól, ezért reggel (ami már majdnem dél volt J) mindenki ébredezett, majd 12 óra körül nekivágtunk a hegyeknek, hogy elérhessük az Ördög tavát. Nem hiába ez a neve...

Izgalmasan kezdődött az út, hisz egy lengőhídon kellett átmennünk (nagyon lengett amikor átment rajta egyszerre 30 ember J) ezután pedig „egyenes” utat vettünk a sziklák felé. Amíg bevártuk a többieket volt egy félórás beszélgetésünk, amelyben levezettük az elmúlt éjszaka táborfelverési feszültségeit. Bizony, két hétig összezárva élni kihoz belőlünk sokmindent... Lényeg az, hogy megtárgyaltuk, és arra a filozófikus következtetésre is eljutottunk, hogy veszekedések és konfliktusok mindig csak lányok között merülnek fel ilyenkor. Nyugi, semmi antifeminizmusJ

Kb. fél méter széles útvonalon haladtunk végig a sziklán, a táj nagyon csodálatos volt. A sziklába kis alagutak voltak vésve, ezeken áthaladni egyben érdekes, félelmetes és hűvös is volt. Mindezek után elértünk a Bei hídhoz, ahol pihenőt tartottunk... Arthúr, aki bringán vágott neki az útnak, leszaladt az egyik lejtőn egyenesen be a folyóba, szerencsére karcolásokkal megúszta.

Innen folytattuk utunk egy másik pihenő fele (Canton Damian), melytől indult a tó felé vezető út. Mikor elértünk az út elejéhez Boti, Ady és Levi stratégiai okokból visszafordultak, később Csaba is , ugyanis nagyon hosszú volt az út és sok időt vett igénybe, tehát szükség volt egy autóra visszafele, amely az út másik felén ránk várjon étellel és innivalóval. Mintha éreztük volna...

A hosszú úton egy könnyen megtekinthető barlangot találtunk, melyet többen is megnéztünk. Nagyon sokat gyalogoltunk felfelé és még egy „vadliliák erdőn” is át kellett haladnunk ahhoz, kesőbb meglássuk a tavat. Az erdőn vezető úton Zsolt felolvasta egy turisztikai könyvből azt, hogy a tavat meglátva el kellene álljon a lélegzetünk ezért már mindenki ezt a pillanatot várta (na jaj annak, akinek nem állt el a lélegzete: ápáricijé dijábolika, emocionánt, sokánt, si toty csé trébé J). A látvány nem maradt el, megpihentünk, meglevő kajánkat elfogyasztottuk és nekivágtunk a folyton emelkedő visszavezető útnak.

Sok gyaloglás után, kimerülve és csupán a szentjánosbogarak biztató fényében menetelve megláttuk a mikróbusz „girofárját”J, amellyel Adyék hozták a vizet, kaját de főleg az utánfutót amibe véééégre beleülhettünk...

A történethez még az is hozzátartozik, hogy minden nehézség ellenére, amit mi gyalog kellett kibírjunk, Feri, Mihai és Arthúr a bringájukat is magukkal hozták, nem számolva azzal, hogy ahol nem lehetett rajta ülni, ott hátukon cipelték őket. Egy extrém sportoló mikor elhaladt mellettük, megállt és elismerően suttogta: „Si máj éxtrém”. Végül is megérte az ereszkedőért... – mondták.

A táborban közben Sanyi és Gábor csónakázni indultak, kb. 3 km-t csónakáztak lefele, majd Gábor elveszítette papucsát így visszafele kénytelenek voltak zacskóval a lábukon barangolni a forró aszfalton és a köves utakon:) (de minden ok, úgyhogy nem kell aggódni).

Este a lent maradt táborozók fiiiiinom borsófőzelékkel és naaaagy meglepetés tábortűzzel várták a fáradt túrázó csapatot. Miután mindenki meglaktatta szemét, száját ... bevonultunk sátrainkba és pihentünk... Zsolt szokás szerint beugrott a közeli sürgősségre és a fejét kicsit beköttette „sterilitási okok miatt”, a barlangi kaland ugyanis enyhe zúzódással emlékeztette őt, hogy az idei túrán a tó eléréséhez kicsit vérezni is kell ám.

Holnap, már csak 50 km, de nehéz út vár ránk, a lényeg mostmár azon van, hogy végre meglátjuk a Dunát...reméljük még ott van:).

Kommentárok ismét nincsenek, mert a bloggot a tábortól viszonylag messze írtuk térerő gondok miatt. Üdv mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések: