Úton Gyulafehérvár fele.
Egyre több pihenőt tartunk, de a nagy pihenő már
közel van.
Megörökítettük magunk a templom előtt. Nem lehet
tudni meddig áll még...
A Kőközi szorosban.
Együtt néztük a fotókat.
Vajon ma este miről beszélünk a tábortűz előtt?
Zsolt tanár úr és Réka tanárnő, kiosztják a megérdemelt okleveleket.
Kedves otthoniak !
Már a 13. napot számoljuk és igen, mostmár nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy MEGTETTÜK !!! A bundáskenyeres és főttkukoricás (melyet éjszaka 3 oráig főztünk) reggeli után mindenki nekifogott pakolászni azért, hogy minél gyorsabban eljussunk Torockóra.
Algyógyról a főút mentén haladó földes út kis falvain keresztül haladtunk. Útközben váratlan meglepetés ért, az egyik faluban rábukkantunk egy romokban heverő XIV. századi templomra, melyen (látszólag) több, mint 100 éves zsindej állt. A templom teteje már nem állt viszont meg lehetett tekinteni pár freskót, mely még nem mosódott le a falról, ugyanakkor a templom tornya is a helyén volt. Ezután Gyulafehérvár fele indultunk, itt tartottuk meg az ebédszünetet és egy hosszú pihenőt. 1 órás szabadprogram volt, melyen mindenki azt csinált amit akart... (majdnem :).
Enyed fele haladtunk tovább, egyesek nagyon boldogok voltak amikor látták, hogy a kékben virító táblákon a Cluj Napoca mellett egyre kevesebb szám jelent meg... (még egy kicsi és ott vagyunk). Enyed után várt az a letérő, amely a Kőközi szoroson át elvezetett a Torockói medencébe, ahol Torockószentgyörgy és Torockó található...
Hosszú sorban vonultunk be az első faluba Torockószentgyörgyre, ahol a piactéri rövid pihenő után ismét bringákra pattantunk és letekertük az utat Torockóra...
Torockón valószínű tudták az emberek, hogy egy naaaagy bicikliscsapat érkezik, ugyani egyes bringázók szerint a falubeliek vártak minket... nagyon sok ember nézett ahogyan elvonultunk az úton a Tóbiás-ház fele.
Miután mindent lepakoltunk, vacsorázni mentünk, bőséges vacsorával vártak minket (párizsi, telemea, sajt, szalámi , paradicsom és még a nagyon fiiiinom helyi kalács... :). A felfrissítő vacsora után pár órás szabadprogram következett ( egyesek zuhanyoztak, mások sétáltak a faluban, volt aki meglátogatta a piactéri forrást...).
Este tíz órakor tábortűz várta a bringázókat, de nem csak nekik szólt, hiszen annyira megtetszett egyeseknek a biciklitúra, hogy csatlakoztak hozzánk néhányan a régi bicatúrások közül is... (mi mindenkit szivesen befogadunk :).
A tábortűznél a közös kiáltás után ( MEGTETTÜK !!!! :) az oklevelek kiosztása következett. Az okleveleken a nevek mellett egy szöveg állt, melyet az illető személy a túra alatt bizonyított. Emellett voltak olyan személyem, melyek oklevelein mottó is állt. Köszönet Anitának és Katinkának, hogy ilyen szépen megszerkesztettek minden egyes oklevelet...
Miután mindenki megkapta a neki járó oklevelet, gyertyafény és tábortűz jelében elmondta azt, hogy ő hogyan élte át ezt a két hetet... Voltak, aki azt mondták, hogy végre magukra találtak, voltak akik megismertek embereket, akiket csak látásból ismertek, és végül, hogy várják a következő túrát.
Nagyon megérte eljönni, elszakadni a tv-től, a számítógéptől meg a messengertől, de minden egyes személy, aki itt volt a túrán nem csak magának, hanem másnak is bizonyított arról, hogy igen: meg lehet csinálni...
Köszönjük a két túraszervezőnek, hogy ismét belevágtak ebbe a dologba és ha tört, ha szakadt, megszervezték az idei túrát. Elismerés jár kitartó erejükért és türelmükért. Ugyanakkor köszönet jár Ferinek és Mihainak, akik éjjel nappal javították autóinkat azért, hogy tudjuk betartani útvonalunk és minden nap biztonságosan tudjunk haladni tovább az utakon... Köszönet a „felnőtteknek” akik annak ellenére, hogy első napokban vizsgáztak - itt voltak mellettünk és segítettek nekünk, és végül de nem utolsó sorban köszönet jár minden egyes személynek, aki részt vett a túrán és ki-ki a maga erejével ott segített ahol csak tudott...
A blog napló itt végetér, de még nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne köszönjük meg annak a több, mint 50 anyagi támogatónknak, akiknek a listáját hamarosan közölni fogjuk. Nélkülük se jutottunk volna messzire!
Holnap reggel már Kolozsvár fele tartunk, nem is gondoltuk volna, hogy ez a 2 hét ilyen hamar el fog telni. Már csak 75 kilóméter választ el az otthon melegétől és a várva várt találkozástól szüleinkkel.
Megtettük, elmentünk a Dunáig biciklivel, szórakoztunk, megismertük egymást és a legnagyob biztonságban vissza is értünk.
1 megjegyzés:
miert ne:)
Megjegyzés küldése