8. nap

Na. Most már nagyon meg van kombinálva-variálva-permutálva az életünk, a szó legpozitívabb értelmében. Ugyanis a mai napot egyhangúan, és ünnepélyesen kineveztük pihenőnapnak, s ehhez képest elég sok minden történt a díszes társasággal. Reggel ismét nem kellett korán kelni, a reggeli megvárt, úgy ahogy az tegnap ígérve volt. A kiadós reggeli után jött a nap egyik legfantasztikusabb híre – ugyanis a mai nap csak fantasztikus hírek érkeztek. Zsolt megtárgyalta a panzió tulajdonosával, hogy fél áron még egy éjszakára engedje meg, hogy megpihentethessük elázott és megfáradt csontjainkat a felülmúlhatatlanul kényelmes ágyaiban. Nem volt nehéz meggyőzni őt, úgyhogy még most is élvezzük a kényelmet.

Reggeli után maratoni blogolvasásra került sor, mivel az elmúlt napokban egyéb elfoglaltságaink is akadtak reggelenként (gátépítés, sátor költöztetés, stb), úgyhogy nagy érdeklődéssel olvasgattuk úgy a blogot, mint az Önök megjegyzéseit. S még egyszer köszönjük, hogy kitartóan írnak nekünk, és bátorítanak, ami nagyon sokat jelent nekünk, tehát legyenek szívesek, ne lankadjanak, mert Júlia blogszakértőnk 23 megjegyzés alatt el-el húzza a száját.

Majd elkezdődtek a szokásos pihenőnapi teendők: utánfutó és kocsitakarítás, hátizsák átvizsgálás, ismét felütötte a fejét a mosás-járvány, úgyhogy a nap első felében nem unatkoztunk. A panzió tulajdonosai megrökönyödve néztek, és sűrű fejcsóválás közepette inkább magunkra hagytak.

Elég sok munkák volt, ugyanis, nem igen rendszereztük a dolgainkat egy jó ideje, s elég nagy volt a rumli, de most már csillog-villog minden, és az eddig eltűntnek vélt apróságok is előkerültek, mint például Boti hálózsákja, és Zsolt jobb szandálja is megkerült, amit az óta is boldogan hord.

Aztán bekarikáztunk a városba. Sorra vettük a néznivalókat. Mindenek előtt a Brâncuşi parkokat látogattuk meg. Már elmondhatjuk, hogy élőben láttuk a Coloana Infinitului-t, a Poarta Sărutului-t és a Masa Tăcerii alkotásokat. Jó volt látni, hogy mennyire büszkék a helyiek ezekre, az örökségekre, és főként azt, hogy mennyire ápolják a parkokat.

A városban mindenki ott ebédelt, és azt evett, amit csak éppen megkívánt. Egyesek beültek az első pizzázóba, mások előbb jártak egy kört, és fimon gyorsétkezdét kaptak, volt, aki a város legfinomabb fagyijára vadászott.

Eközben megkaptuk a nap második legjobb hírét (mert még van egy harmadik is, sőt negyedik isJ): Zsolt tiszta ingyen megcsináltatta az összes rádió adó-vevőt.

Na, nem azért ingyen, mert kikunyerálta, hanem mert olyan rendesek a helybeliek és értékelik azt amit mi éppen véghez viszünk. Az első taxis elvitte Zsoltot egy olyan úrhoz, aki hobbiból rádiókat szerel, és nemzetközi adó-vevője van. Röviden el akarta mesélni, hogy hogyan is keveredtünk mi a világ ezen sarkára, de az úriember bővebben is hallani akart rólunk, és a túráról. Aztán a csoda gépezetén beszélgettek egyet a peruiakkal (és ez nem vicc, tényleg komoly felszerelése van), s egy hálás köszönetért megjavította a szerkentyűinket. Ettől körbevigyorogtuk a várost amint a panzió fele bringáztunk. Higgyék el, rendkívülien jól esik, amikor egy ezer idegen ennyire értékelni tud bennünket.

Visszatérve a panzióba meghallottuk a harmadik jó hírt: végre megehettük az Obârşia Lotrului óta tartogatott és féltve őrzött dinnyéket. Naaaagyon jól esett, mindenki körül ülte a panzió teraszát, és a bicatúra történelmében először asztal mellett fogyasztottuk el a méz édes dinnyét (szerintünk a dinnye egyrészt azért volt olyan édes, mert a patakban érleltük, másrészt pedig azért mert hálás, hogy megsétáltattuk a Transalpinán).

Dinnyeevés közben ért a nap negyedik csodálatos híre: a kolozsvári magyar televízió stábja feltöltötte a világhálóra a rólunk készített riportjuk linkjét. S mindezt a dinnyemajszolás közepette szerencsére meg is tudtuk nézni. Itt hívnánk fel a figyelmet arra, hogy a riportot jövő hétfőn, azaz 8-án délután 16:00-kor fogják vetíteni a TVR kolozsvári magyar adásának keretén belül. Úgyhogy sok szeretettel ajánljuk szíves figyelmükbe. Addig is közzé tesszük azt az oldalt, amelyen az előzetes bejátszást meg lehet tekinteni: . Nekünk már így is nagyon tetszik, de a szerkesztők ígérik, hogy még ennél is fantasztikusabb lesz, ugyanis még tartogatnak néhány meglepetést.

Aztán mindenki elégedette pihenőre tért, csomagolunk, filmet nézünk, mert megtehetjük, s készülünk a holnapi napra. Az eddigi terveink szerint vonattal fogunk Petrozsényba menni, amely délután 5-kor indul, addig pedig mindenki sétálhat még egyet Brâncuşi városában. Este a Bolii barlangban fogunk aludni, legtöbbünknek ez lesz az első barlang-élménye (Krisztina néni igaza volt, a civilizáció ide tér vissza).

Emese: Csabinak: Köszi a szurkolást! Postázzad csak tovább a napsütést, és hátszelet, mert jól esik:). Puszi

Szőlőnek küldök puszit.

Egyetlen sógornőmnek üzenem: Isten éltessen!:)

Nyitrai Zsolt: Most pihenek.

Sándor: Aprószemű= jól megáztunk

Horzsolás= jól odavágtuk magunkat

Megnőtt a patak ,,kan-n filme". Bear Grylls tanulhatna tőlük. Megmásztam a Parângot, sláppban (papucsban), és addig áztam, amíg a ruha kétszer száradt meg rajtam.

Réka: Még egyszer köszönöm Orsi. Stop! Végleg lemerült a mobilom. Stop!

Kati: Nagyon jól érzem magam, és még soha nem örültem ennyire egy ágynak, és egy zuhanyzónak.

Enikő: Köszönöm minden blog hozzászólónak a köszöntést, ha minden születésnapom ilyen élmény lenne alig várnám, hogy öregedjek.

Most már száraz minden ruhám, de a mosástól kisebzett újjaim kicsit hiányolják az automata mosógép luxusát.

Lőrincz Isti: Jó a hangulat és nem várom a végét, és hiányzik Orsi!

Gergő: Mindenem teljesen elázott, de már száradnak a cuccaim és nagyon kényelmes itt a panzióban a sátorozás után.

Toma: Szeretem itt Targu Jiu-ban és még fogok jönni, mert hívtak a BMX-esekJ.

Sanyika: Tetszettek az extrém vizes kondiciók, szerencsére a ruháim nem lettek vizesek, csak azok amik rajtam voltk.

Köszönöm a felejthetetlen élményeket, amit, a szeprpentinek nyújtottak.

Zalán: Jó az este, ha ágyban lehet aludni, és forró zuhany alatt pihenni.

2o4-es szoba (Dávid, Edgár, Zozo): Nem üzenünk, túl érdekes a film.

Feri: Kívánok Öcsinek kemény off road-ot. Üdv Zsoltnak, Einsteinnak, Lehelnek, Józsinak, Timinek és Anyunak.

Ildi: Dragii mei! În sfârşit am câteva haine uscate. Abia aştept, să ne întălnim, şi să mă răsfăţaţi cu un pat cald, cafea şi o baie fierbinte… dar dacă mă gândesc mai bine, prefer cerul înstelat, forfota care urmează după strigătul ,,treziţi-vă că s-a revărsat râul şi vă ia corturile!!!”, apa rece, ca gheţa care-ţi pătrunde până în măduva oaselor (de fapt o să facem economie, de acum încolo, mă spăl cu apă receJ), veselia, spiritul de echipă cu care rezolvăm greutăţiile şi împărtăşim bucuriile…deci, totul este MINUNAT, îmi lipsişi exrtem de mult, dar nu-mi doresc să fiu altundeva decât aici… LOVE U ALL!!!

Csabi: BUMBEŞTI-LIVEZENI!!!!!

Panziós intermezzo

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves blogkövetők!
Vidáman és kipihenten közöljük Önökkel, hogy a zsilvásári "La Narcise" panzió tulajdonosait sikerült Zsoltnak rávenni arra, hogy a következő éjszakát is itt tölthessük féláron és a saját ételeinken. Ez azt jelenti, hogy nem kell azonnal szedelőzködnünk és továbbállnunk Petrozsény irányába, hanem még egy kényelmes és pihentető éjszakát alszunk itt a kényelmes szobáinkban. Jelen pillanatban mindenki mos és tereget, takarítjuk az utánfutókat és szereljük az autókat, délután pedig városnézésre indulunk Brancusi munkáit megtekinteni. Igencsak ránkfér ez az ajándék.
A tegnapi blogbejegyzésből kimaradt az a valóságrész, hogy bizony páran elestek lefele ereszkedésben (Sanyi, Szili,Gergő, Zalán, Edgár), de senkinek semmilyen komolyabb baja nem lett, csupán apró horzsolások és zúzódásokat kellett a túradokinknak fertőtlenítenie. Holnap délután ülünk vonatra, és este érkezünk a Bolii barlang bejáratához, de addig is este 11-ig jelentkezünk a szokásos napi eseményekkel. Szeretettel üdvözöljük az otthoniakat!

7. nap

A mai nap számunkra nem csak attól lesz egy nagyon szép, mert a CFR ismét győzelmet aratott, hanem ennél nagyobb és extrémebb dolgok is történtek velünk.

Kezdjük az elejével. Mindenek előtt reggel el voltunk ájulva, ugyanis a nap kibújni látszott, de ez nem tartott sokáig…az eső elkezdett cseperegni megérkezett s mindennek befellegzett. Így hát úgy döntöttünk, hogy nem mérgesítjük többet egymást, s hagytuk az aprószeműt, hogy tombolja ki magát, s nyakunkba vettük ismét az utat.

Ennek az volt az egyetlen szépséghibája, hogy sajnos, nem tudtunk kiruccanni a Gâlcescu tóhoz, de számba véve azt is, hogy még az a ruhánk sem volt száraz, ami rajtunk volt, az elmasírozás tűnt a legbölcsebb döntésnek. Kicsit nehezen hagytuk magunk mögött a táborhelyünket.

Improvizált kompunkkal valahogy a csomagokat átszállítottuk a túlsó partra miközben egyre vizesebbek lettünk.

Rendre átkerültek a biciklik is, majd mivel több száraz ruhánk nem volt abban reménykedtünk, hogy majd lefele ereszkedve megszárad legalább az, ami rajtunk volt. Kicsit csalódottan, de mégis izgatottan vágtunk neki a Transalpinára vezető útnak.

Egy darabig ereszkedtünk aztán megpihentünk, s nekiláttunk a naaaagy hegyet megmászni.

Hát ez a művelet eltartott egy darabig, de tulajdonképpen nem is volt olyan nagy kihívás. Ugyanis az elfáradtaknak fenntartott helyek a kocsikban üresen díszelegtek a csúcsig.

Bármennyire is hihetetlennek tűnt a látvány nagyon gyorsan haladtunk felfele önmagukat is felülmúlva. Ahogy közeledtünk a 2200 méteres magassághoz a köd kezdte beborítani a tájat, s kicsik elkenődtünk, hogy nem látunk semmit, csak az előttünk lévő villogóját, de a lefele vezető útszakasz mindent kárpótolt. Sanyika optimistán erre csak azt mondta, hogy: Hát, ezek a kondíciók, s kész.

A tetőn megálltunk, kifújtuk magunkat és ERESZKEDTÜNK!!!!! A tető pontosabban 2 160 mştert jelent, az Urdele hágó, pontosabban, itt haladtunk el, ezt hódítottuk meg.

Hihetetlen érzés volt lefele menni. A köd is felszállt, így nem csak a lefele haladás élménye, hanem a látvány is, amely elénk tárult egyedi volt. A biztonság kedvéért többször megálltunk, ellenőrizni, hogy mindenki egyben van-e. Tamás Csabával mindig előrehaladtak és leállították a szembejövő forgalmat, illetve Boti és Feri a fentről lefele ereszkedőket figyelmeztették, hogy óvatosan haladjanak. Így teljes biztonságban haladhattunk. Ismét nagyon fegyelmezettek voltunk s kisebb horzsolásokkal megúsztuk.

Aztán félúton lefele Zsolt meglepett egy négycsillagos szállodai ebéddel. Kimondhatatlanul jól esett a ködös, szeles körülmények után meleg levest enni, illetve a fejedelmi csirkemell szalmakrumplival feltette a pontot az i-re.

Eddig a pontig velünk tartott Bihari Attila barátunk is, aki tegnap érkezett közénk (amint már említettük, ő készítette nekünk a csodás sapkákat, ami nem csak szép, hanem az esős időben igencsak hasznos is volt). Aztán ebéd után visszament a táborhelyünkre, ahol a kocsiját hagyta, s reméljük az óta visszaért Kolozsvárra. Nagyon jól esett, hogy nem csak támogatóként segített nekünk, hanem kíváncsian kíséri a velünk történteket, olyannyira, hogy még bele is kóstolt, ráadásul egyik legnehezebb napunkon.

Mivel a kiadós ebéd után új erőre kaptunk, úgy döntöttünk, hogy megvariáljuk a terveinket, és nem alszunk a tetőn, ahogy eredetileg terveztük (egyrészt a csúnya idő miatt, másrészt pedig, mert már csak a panzió járt az eszünkben), hanem eltekerünk Târgu Jiu-ig. Az út nagyon pihentető volt: egyenes, ereszkedő, enyhén emelkedő. Ideális egy kis esti bringázásra, mivel a hosszú táv miatt kicsit elsötétedtünk.

Már a frissen mosdott csapat nyugalomra tért a hihetetlenül kényelmes (és száraz) ágyaikba. Még televíziót is kaptunk minden szobába, hogy nehogy túlságosan elszakadjunk a civilizációtól. Nagyon jól esik most ez a kényelem, és próbáljuk minden ízig kihasználni.

Reggel nem vár ránk sok munka, mivel a holnapi nap gondjait egyrészt megoldottuk a mai napon, éppen ezért még a reggelit is rendes vasárnapi időben fogyasztjuk, nem túl korán, de azért olyan későn sem (nem maradunk titokzatosak, eláruljuk, hogy 10-kor szándékozunk reggelizni), addig is jó sok időnk akad a fáradt izmainkat pihentetni. Üzeneteket is reggeli közben majd írunk, mert most nagyon lefoglal, hogy kiélvezzük a pihe-puha ágyaink kényelmét.

6. nap

Sajtófotó az elveszett Édenről, a reggeli kávéhoz:)

A pontos idő: 00:55. Tény, hogy elkésett a mai bejegyzés, de ha a napunkat vesszük alapul, akkor igencsak hősies tett az, hogy legalább beszámolunk a történtekről. Igen, töredelmesen bevalljuk: MEGÁZTUNK, pontosabban SZÉTÁZTUNK. Ezt még lehetne ugyan fokozni, de a lényeget valószínűleg értik:).

Háááááát, úgy történt, hogy a tegnapi blogfeltevésről ,,hazaérve” (Petrozsény, hajnali 4-kor) egyszer csak elkezdett villámlani. Vártuk, a dörgést, de egyből esni kezdett, alaposan, apró szemekkel. Mivel már kivirradt, és az eső kitartóan apró szemekkel esett, a patakot kezdtük figyelni, tekintettel a gondos blogbejegyzésre, miszerint ha esik a patak kiönt és viszi a dolgokat. Feri és Zsolt utolsó pillanatokban kimentette a két Audit utánfutóstól együtt vissza az útra, aztán fogakat összeszorítva reggelizni kezdtünk.

Aki a sátorból kimerészkedett az beállhatott a borsec-es ernyőink alá, ahol az ember kénye-kedve szerint pátés, avagy csokis kenyeret ehetett, miközben folyamatosan gőzölgött a forró piros tea. Eddig a nap jó része.

Aztán a patak megnőtt... Edzett és szívós természetünkre való tekintettel a dolgokat nem tudta elvinni, ugyanis mindent 1 méterrel feljebb menekítettünk, Botiék ácsoltak egy fedett menedéket, míg a csapat többi része elköltöztette a Kolozsvári Televízió garanciából lejárt hídját, azzal a reménnyel, hogy az immár sokkal robusztosabb pallónkat végszükség esetén használni tudjuk.

Aztán a patak tovább nőtt… Vitte a pallót, vágott egy élesebb kanyart a konyha és a tábortűz irányába, mi pedig nem tehettünk mást, mint kölcsönösen bámultuk egymást, a két partra szakadt társaság: a biciklisek és az autósok. Az integetéseinkből komoly jelrendszert lehetne kidolgozni.

Mielőtt a kétségbeesés úrrá lett volna rajtunk Boti septiben megbontotta a 40 darab Ardealul paszulykonzervet, és fejedelmi esőebédet rittyentett belőle.

Ebéd után gyors statisztikai felmérés következett és kiderült, hogy az utolsó száraz ruhadarab, ami megmaradt az tulajdonképpen rajtunk van….és….az eső még mindig kitartóan és aprószemekkel esik, sőt, most már dörög is. Zsolt és Júlia átvágtattak a csoda Audival Obârşia Lotrului-ra (tudják, ez az a hely, ahol emberek is laknak), azzal a reménnyel, hogy gyors panzió foglalás lesz az ügyből és a csapatot bemenekítjük az éjszakára. A település két panziójában egyetlen szabad ágy sem volt, így hát az egyetlen jobb életérzést visszafele már csak az adhatta, hogy az eső elállt, sőt a nap is kisütött. Este 7-kor ez -képzelhetik- már igencsak sokat segíthetett, és ez nem vicc, hisz igaz, hogy nem melegített, de legalább 15 óra folytonos aprószemű után, elállt az eső! Zsolt ennek annyira megörült, hogy úgy döntött a csónakkal átmerészkedik a másik partra, amelyből végül komoly vadvízi evezés lett, sokak örömére és kétségbeesésére.

Végül annyira belejöttünk, hogy a Feri Audiját visszavittük a partra, átdobtuk a vontató kötelet egy fenyőfára, és összekötöttük a két partot. Sok ügyes kéz segítségével óriási tüzet raktunk, amely ezúttal nem csupán a babérleveles krumplileves elkészítését szolgálta, hanem komoly szárító berendezés lett. Például a Lőrincz István vizes fehér zokniai perceken belül szárazak és szép sárgák lettek, Antika pedig egy villa-szerű rúdon szárította nadrágját, amely akár manöken bábunak is bevált volna.

Gyönyörű napzárásunk volt, amelyre igencsak szükség volt. Megérkezett Bihari Attila barátunk, a Basic cég vezetője, aki idén nem csak hófehér sapkáinkat készítette el, hanem úgy döntött, hogy néhány napot velünk bringázik a legextrémebb szakaszon. Jól esett látni, hogy nem riadt vissza attól a látványtól, ami fogadta, sőt néhány perc alatt igazi táborlakó lett. Hozzánk vezető útja egyrészt a nap meglepetését is szolgálta, hiszen Enikő dokink és kiváló Golf-söfőrünk ezen az éjszaka tölti a 20. életévét. A meglepetés természetesen tortából és egy vöröskeresztes sapkából állt, amelynek igen csak örvendett. Látták volna, hogy szállítjuk át a tortát az improvizált kompunkon.

A patak közben húzódik visszafele, bár ez a blogbejegyzésünk, nem annyira releváns meteorológiai szempontból. A tények a következők: ha újra kiárad már témában vagyunk, és tudjuk a dolgunk. Ma mentünk volna a Gâlcescu glaciális tóhoz vezető gyalogtúránkra, de amint olvashatták tényleg dolgunk volt (Kanizsai úr, íme a variáció, permutáció, kombinatorika).

Terveink szerint, ha holnap jó idő lesz maradunk még egy napig a táborhelyen, és kimegyünk a tóhoz is, de ha az aprószemű ismét visszatalál térni, akkor úgy ahogy vagyunk, indulunk az Urdele hágón át egyenesen a zsilvásári panzióba, ahol a forró zuhany és kényelmes ágy majd mindenért kárpótol.

Üzeneteket ma nem gyűjtöttünk, a papír is ázott, a laptopot meg elő sem tudtuk venni, a fotózkodás is megszenvedte egy picit a mai napot. Ennek ellenére még senki nincs meghűlve, mindannyian jól vagyunk.

Köszönjük a bejegyzéseket, főleg azoknak, akik most kapcsolódtak be, külön köszönet Andrásnak, a Culina Nostra mesterének, aki aprószemű telefonhívásunk alapján jelezte, hogy nem lesz ma bejegyzés. Hála Istennek, csak késett, ami azt is mutatja, hogy azért nem vagyunk épp annyira szétázva és elkenődve, hogy ne tudjunk figyelni az otthoniakra.

Drága Magdi néni nagyon megtisztelő volt számunkra az Ön bejegyzését olvasni, jólesik az, hogy olyanok követik a kalandjainkat, akiket nagyon szeretünk!

A legközelebbi viszontbejegyzésig üdvözlünk mindenkit, és kerüljék az aprószeműt!!!! És figyelem, ha a patak áradni kezd…