A tetőn bevártuk a rendőrséget, majd ünnepélyesen bevonultunk Kolozsvár utcáira, a kollégium körül pedig már vártak a szülők és az értünk, nekünk szurkolók, akiknek ugyancsak örömet jelentett a találkozás..JPG)
A társaság egyik része, ahogy már tegnap is jeleztük előre ment ebédet főzni, a másik része pedig az erdős, hol vadonatúj aszfalttal burkolt, hol köves makadám utakon mászkált Vrancea és Kovászna megye határánál.
Délután hét körül, amikor megérkeztek a bringázók Ozsdola mellé, már a finom ,,mámá si pujul” leves várta őket, azaz zöldségekben gazdag három csirkéből főzött leves, hagymás krumpli otthonról hozott sült húsokkal és utána pedig finom hűsítő dinnye. Az igazság az, hogy jól élünk.
A nagy díszebéd után mindenki egyik feléről a másikra fordult, úgy jóllakott, majd erőt vettünk magunkon, és a maradék 10 kilométert már szinte mindenki biciklin tette meg, az emésztés miatt is főleg.
Most már Kézdivásárhelyen vagyunk, mindenki kipakolt a Bod Péter tanítóképző tornatermében és sorban állunk, hogy végre zuhanyozhassunk. Nagyon köszönjük a kézdivásárhelyi barátainknak a fogadtatást (Farkas Ferenc a Református Kollégium igazgatója és Lestyán Sándor tanár úr), későbbre érkeztünk, mint ígértük, de megvártak, még a helyi sajtó is várt ránk! Az is jólesően meglepett, hogy régi bicatúrás barátaink, a kollégium volt pedagógusai Simi és Gombi kijöttek Sepsiszentgyörgyről elénkbe, egy kicsit újra átélni az éjszakai vonulásokat.
Már éjjel kivehető volt, hogy igencsak szép táj mellett alszunk, a Putna széles medre és azt azt körülvevő sziklás fenyős részek már az otthont hozzák közelebb hozzánk.
Ma 19+ bringás vállalkozott a több mint 35 kilométeres kaptatók legyőzésére, a többiek előreindulnak elkészíteni a túra hagyományos "mámá si puju" fedőnevű húslevest, melyet Ozsdola környékén fogyasztunk majd el. Az út nem forgalmas, az aszfalt egy ideig vadonatúj, aztán majd köves út vár ránk. Ma este (összesen 75 km) a Bod Péter tanítóképző tornatermében alszunk, és a helyiek jóvoltából zuhanyzási lehetőség is vár ránk. Addig is üdvözlünk mindenkit, és remélhetőleg jelentkezünk a nap folyamán további updatekkel.
Vacsora után megjelent Sandu barátunk és felesége egy rögtönzött helyi zenekar kíséretében.
Olyan szeretettel még soha senki nem fogadott és ennyire nem éreztük sehol, hogy régi jóbarátként kezelnek. Azok az egyszerű emberek szívvel-lélekkel fogadtak, és ha lehetett volna mindenüket nekünk adták volna, kérés nélkül intézték el, hogy ma reggel is rendőr kísérjen és igyekeztek minél szebbé tenni ottlétünket.
Miután elmentek nehéz volt a másnapra gondolni, próbáltunk felfogni, hogy mi is történt velünk.
Az úton megismertük a vidéket jellegzetességeit: alacsony házak, dinnye minden mennyiségben, olcsó paradicsom és paprika és mindenhol egyszerű emberek akik örültek, hogy valaki végighalad a kis falucskájukon. Más volt mint az otthoni, s egy két dologra rájöhettünk már abból az ott töltött néhány percben.
Jelenleg újra együtt vagyunk és a Szeret partján uzsonnázunk. Egy alapos térképvizsgálat után úgy döntöttünk, hogy a hátramaradt útszakaszt ismét gyorsítva csináljuk végig, hisz amíg Erdélybe visszaérünk különösebb látnivaló sincsen.
Estebéd után néhányan ismét bringára szállnak, a többiek pedig a mai sátorhelyre menve (Lepsa közelében) előkészítik a vacsorát. A maradék 80 kilométert csak addig kell megtenniük a bátor bringásoknak, amíg a csapat előrevonult 3 autója visszatér utánuk.
A táj egyre kezd hasonlítani az otthonihoz, megjelentek már a dombok, erdők, amiket eddig egy kicsit hiányoltunk, de a delta és a tenger szépsége kárpótolta.
A mai sátorhelyünk egy régi biciklitúrás barátunk szülőfaluja, a haţegi rendőrkapitány szülőfaluja, Luncaviţa, ennek köszönhetően a sportpályán luxus körülmények között alhatunk. Világítástól elkezdve vízig mindent megkaptunk, s nekünk ez pont elég.
Úgy a rendőrkapitány, mint a helyi polgármester, aki mellesleg a kapitány unokaöccse minden kérésünket igyekeznek telejesíteni. Itt is nagyon szeretjük, és szeretnek minket.
Végre ma este a Boti főztjéből ehetünk, nagyon hiányoztt már. A ma esti menü gulyás lesz, megvendégeljük a barátunkat is egy kis hazai ízzel.
Válaszolva a kedves olvasóink bejegyzéseire ,,a_nagy_hooorgásznak” azt üzenjük, hogy a deltában annyi hal van, Feri szavaival élve, mint Kolozsváron a ,,pávázs”, csak türelem kell hozzá és jó felszerelés. A szúnyogok ellen pedig ki kell próbálni minden ellenszert, vagy akár egyszerre többet is lehet használni a biztosabb hatásért, a tűz is segít őket elijeszteni, de ezek a deltai szúnyogok, már mindenre immúnisak, és nem lehet őket teljesen távol tartani.
Továbbá köszönjük mindenkinek a bejegyzéseket, higyjék el nagyon sokat számít, hogy nem csak tudjuk, hanem olvashatjuk is azt, hogy sokan állnak mellettünk, bátorítanak és velünk örvendenek és izgulnak. Jólesik naponta többször is elolvasni a bejegyzéseiket és látni, hogy nem vagyunk egyedül. Köszönjük a bátorítást, a vicceket, a verseket, s ígérjük, hogy ezután is, mint eddig minél részletesebb beszámolót igyekszünk majd közölni és minél több képet feltölteni, mert sokszor azok többet elmondanak.
Már nem is említjük, hogy nagyon nagyon nagyon jól vagyunk, fáradtságról szó sem lehet, s habár elhagytuk a deltát, elég sok érdekesség vár még ránk. Szeretjük egymást és a biciklitúrát, de azért az otthoniakra is gondolunk.
Üzeneteink:
Gergő: Fáj egy kicsit a térdem, ezért ma kocsikáztam, de azért jól vagyok!
Zsuzsa: Ma a hajón aludtam egy jót, és aztán nagyon jó volt a traileren.
Szén Sándor: Rossz a telefonom, mert megfürdött a tengerben, és ma is bringáztunk 50 kilómétert. A bringa még nálamnál is jobban bírja.
Dezsőke: Az éjjel buliztunk, nagyon jól vagyok, de még mindig nincs centem.
Zoli: Jól vagyok.
Áronka: Egy kicsit ki estem a formából, de azért minden rendben.
Csaba: Kék az ég, zöld a fű és be vagyok rozsdázva.
Boti: ,, Hazafelé az út veszélyes”!
Nono: Nem akarnak működni a hátsóablakaim!!!
Tücsök: Ma hajóztam, bicikliztem, kocsikáztam és trailereztem... szóval zsúfolt napom volt, de jó pihentető!
