2009. augusztus 11., kedd

14. nap: a hazaérkezés

Az utolsó nap szokás szerint villámgyorsnak bizonyult. A torockószentgyörgyi nyugalmas öreg kastély kertjétől megválva, elbúcsúztunk házigazdáinktól a kastély gondnokától, majd gurultunk Torockó irányába, ahol hagyományosan megmártottuk sisakjainkat a csorgó vizében és búcsút vettünk Zsófi-Zitától, aki kissé hamarább hazaért mint a csapat:) No de elfogadjuk a kivételezést, hisz nagyszerű társunk volt mindvégig a túra alatt. Torockót elhagyva már a lejtő és a szél is kedvezett az Aranyos irányába. Tordán még megálltunk egy kiadós falatozásra a parkban, majd nekivágtunk a gyilkos feleki tetőnek, ami kétségkívül nem bizonyult nagyon gonosznak két hét vasedzett bringásainknak.
A tetőn bevártuk a rendőrséget, majd ünnepélyesen bevonultunk Kolozsvár utcáira, a kollégium körül pedig már vártak a szülők és az értünk, nekünk szurkolók, akiknek ugyancsak örömet jelentett a találkozás.

Még egy diadalkör az udvaron, rövid kiértékelő, majd gyors pakolás és hazatérés - a megszokott kerékvágásba...

Nincsenek megjegyzések: