2008. szeptember 2., kedd

8. nap

A mai napot elég nehéz lenne leírni...ahhoz képest, hogy pihenő nap volt, rengeteg minden történt! Ha valaki megszeretné érteni ezt a napot maga köré kell képzeljen egy nagy vízgyűjtő tavat, ami erdővel van körülvéve. Ha megvan a táj, akkor el lehet képzelni 34 rettenetesen ügyes fiatalt, akik egy éjszakai horgászás után kifejezetten pihenten ébredtek és láttak neki serényen az aznapi teendőknek. Valahogy így kell elképzelni minket a biciklitúra 8. napján, az Úz völgyi víztárolónal, 4O4 km-re Kolozsvártól. Reggeli után ígéretünket betartva nekiláttunk a terep szemétmentesítésének, ugyanis érkezésünkkor a part úgy nézett ki, mint egy sörös bádogokkal túlzsúfolt karácsonyfa. 36 zsák szemetet sikerült összeszedni, azt sem szabad elfelejteni, hogy a zsákok 1oo litresek voltak. Tehát összeszedtük a szemetet s elkezdtünk a saját dolgainkkal foglalkozni, azaz fürdeni. A lehető leggyorsabban próbálta lemosni mindenki magáról, a ruháiról a pár nap alatt jócskán felgyűlt port. A nagy fürdés közepedte a csúnya bácsit, azaz a mindenféle kamerák mesterét, Pétert homlokon csókolta a múzsa, a Baywatch című sorozatból ihletődve Szatmári Sándor főszereplésével megalkották a Baywatch á la bicatúra sorozat első és lehet, hogy nem utolsó részét, amit majd valamikor remélhetőleg, ha nem is a Pro TV-n, de valahol közölni fogunk.
Ezzel egyidőben Antika kitartóan, de eredménytelenül horgászott a parton, amig fel nem fedezte a felfújható csónakot, s kb két órán át forgott Dénessel együtt a vízen, mint a ,,lingispir”, mivel az evezési technikájuk nem igen volt összehangolva. És ahogy az a pihenő napokon nem maradhat el, nekifogtunk ismét a kaja készítésének, ami ezuttal gulyás á la Boti volt. Miközben Boti, a lányok na meg Peti, Huni, Gábor és Sándor kitartóan hámozták a krumplit a többiek az esti tábortűz alapanyagaiért fáradoztak.
S, hogy még véletlenül se legyen Artúrnak sok szabadideje megrohamoztuk a beteg bicikliinkkel, s biza -biza akadt jó sok tennivalója, épp ezért a terepet amelyen dolgozott napernyökkel szereltük fel, már csak azért is, hogy mindenikünknek a biciklije sorra kerülhessen.
Ebéd után a lusta fajtája a biciklitúrának szeretett volna aludni, de Gyula megakadályozta ebben, ugyanis már megint rettenetesen jóllakott s félpercenként kínkeserves hangokat adott ki. Épp ezért a pihenésként masszázs-akciókra került sor. Akinek kedve volt masszrozni gyorsan kapott valakit magának, akin aztán minden dühét kitölthette.
Most már mindenki le van csendesedve, az utánfutók tisztán állnak a tanárnőnek,Zsoltnak s Botinak köszönhetően, sajnos napról napra üresebbek, ami számunkra csak azt jelzi, hogy mostmár kezdődik a visszaszámlálás, s már lassan tudomásul vettük azt is, hogy most már Kolozsvárfele, azaz visszafele haladunk, ami amúgy nem rossz, de azért nem gondolunk arra (itt már megint oda szeretnék elérni, hogy mennyire szép és jó az élet biciklitúrán).
A tábortűzünk is már áll, s így szemre ítélve lesz kb négy méteres lángja, amitől nem kell félni, mert elvégre egy tó partján sátorozunk, még ma este. Holnap nehéz és egyben nagy nap áll elöttünk, mivel elérünk a Gyímesekbe, a Hidegségbe.
A bicikliink már készenállnak a mesternek, Artúrnak köszönhetően, s ha megesszük azt a nagyadag szalmakrumplit aminek az elkészítésének az egész társaság nekilátott, akkor mi is készen állunk majd, s mivel sok embernek sok krumpli kell kissé mindenki el van foglalva, tehát ma a megszokottnál kevesebbet üzenünk haza, de egyik anyuka/apuka se, barátnő/barát, kiskutya/kismacska se aggódjon, mert mindenki a lehető legjobban van, s örül annak, hogy itt lehet!
Szatmári Sándor: Kedves Erika néni! Elvesztettem a tálat s az összes többi holmit, de megtaláltam hét nap után. Vigyázok rá! Tegnap beugrottam biciklistől a patakba, de mindenk ok! Holnaptól tekerünk hazafele...
Emese: ÚÚÚÚÚÚÚz völgyi tó...where are you, the champions???
Péter: katonaság után sem pucoltam ennyi krumplit. PS: nem is voltam katona...
Pálfi Csaba: Jól vagyok!!!
Áron: Tegnap megismertem Hosszút.
Zsófi: Tücsöknek még mindig hiányzik Mackó! PS: valószínűleg elvitte már Hosszú...
Gábor: Jól vagyok, jel még mindig nincs, de a kaja jó!
P. Péter: Jól vagyok!!!
Anna: Jól vagyok. Norbi: még 7 nap. Migel: never mind...:D
Gyula: Változatlanul bicatúra leszek ha nagy leszek!!!!!!!!!!!!!!!

6 megjegyzés:

Horvat Szilard írta...

...igy kepek nelkul is nagyon szepen el lehet kepzelni, hogy mi folyik ott:))
Anti: a horgaszas olyam mint a no: nem mindig akad hal a horogra:D, ja es valoszinuleg azert porogtetek a csonakkal mert kicsit jobb eroben vagy mint Denes:))

udv

gyszabo írta...

Mi anyukák és apukák egyáltalán nem aggódunk,mert tudjuk hogy olyan jó helyen van ez a kitartó,sportos,lelkes ,vidám csapat hogy jobbat keresni sem lehetne.Talán mi is bicatúta leszünk,ha megnövünk.A továbbiakban változatlanul jó időt és acélos izmokat mindenkinek.

Rectangle5 írta...

Gyönyörü helyeken bicikliztek...
Hegyen, völgyön keressztül...Csak így tovább.
ûdv. F.Botinak!!

Kriza Gyongyi írta...

A tegnap kaptam egy kis ,,fejmosast'' Aronkatol, hogy miert nem kommentalom az esemenyeket, ha olvasom a blogot. A beszamolokat olvasva egy kicsit bezarva erzem magam ebbe a poros varosba. Gratulalok nektek, becsulom kitartasotok es irigylem el nem fogyo jokedvetek. Tovabbi jo utat, szep idot kivanok, es en sem akarom, hogy veget erjen a tura, mert nem lesz amit olvasgassak estenkent:P

bicadrukker írta...

Nem semmi mekkora mennyiségű szemetet szedtetek össze!
Ma három órát jöttünk Felektől Kolozsvárig, a Bükki letérőig. Ti jutottatok eszünkbe, ahogy tavaly bicajjal repültetek le a Feleken. Ügyes kis csapat vagytok!

Csilla :) írta...

Sziasztok! Vegre hazaerve elolvashattam, hogy merre jartatok, miket csinaltatok!
Jo volt uj es regi embereket, helyeket, helyzeteket, kajakat latni, roluk olvasni. Hianyzik a bicatura elmenye, de sabaj...majd jovore.
Udv mindenkinek. Jo szorakozast...na meg tekerest :p