JZsUK - XII. Biciklitúra - Fiumé

Hazaértünk. Igaz, az otthon fogalma átlényegül, amikor 35 fiatal két héten keresztül a bicikli nyergét, az ország ezer kilóméterét és sátortábort, karavánt, tábortűz fényét választja otthonául. Már az ötödik alkalom, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjait bicatúrákra hívjuk Szekernyés Réka földrajz szakos kollegámmal. Az első túra óta próbálom megfogalmazni és tetten érni, hogy mi is igazábol ez a kaland. Bringázás? Fizikai erőpróba? Kétségkívül, hisz napi 70-80 kilómétert tizenéveseknek naponta letekerni nem kis erőfeszítést igényel. Valahogy a puszta bringázást mégsem fedi teljesen, és talán kín is maradna ha csak ennyi lenne. Ott a táj, ami idén az Énlaki tetőn, a Firtos hegye alatt, a Hargitán át és az Úz völgyén keresztül, a gyimesi Hidegség patakánál, vagy suhanva a Békás szoros keskeny kanyarjaiban minden fáradtaságot ki tudott kapcsolni pillanatokra. Aztán ott van a tábor rendhagyó élete. A sátorverés, krumplipucolás és ruhamosás (a legtöbb kilencedikesnek frissen kipipált tanulnivalók), a bringajavítások sora, vagy akár az autó állandó jellegű megtolása, hogy legyen ami védjen is és cipeljen is a hosszú utakon.

Nem. Mégsem tudok mindent megfogalmazni. Nem tudom megírni igazán, hogy milyen a több kilométeres hágó tetejére izzadtan és kifulladtan felérni, majd lesuhanni, hogy milyen átcaplatni sáros és járhatatlan utakon, hogy milyen éjjel magadon felejteni a bringás kesztyűt és úgy elaludni, vagy reggel csokis kenyeret majszolni forró tejjel a tó partján. A sok ehhez hasonló megfogalmazhatatlan érzésben és impulzusban csak azt tudom, hogy órák és napok alatt eggyé fort a csapatunk. Hihetetlen erősek és jók voltunk 35-en együtt. Nem számított, hogy kik kilencedikesek és kik jutottak be már a jogi karra, ki a lány és ki a fiú. Lehetett éjjeli erőltetett menetben énekelni is a bringákon, össze lehetett gyűjteni közel 50 zsák szemetet, az amúgy lesújtóan szemetes tájakról, és bárhol is elvonult az élénk színű mellényes-sisakos csapat, mindenki ránkcsodálkozott egy pillanatra. Nem tudom hát mégse megfogalmazni konkrétan, hogy mi is ez a biciklitúra. Rejtett és titokzatos, néhol fájdalmas, máskor vágyott kiszabadulás a megszokottból.

Utolsó este, a tábortűz fényénél kerek köveket osztogattam. Az éles és durva részük lecsiszolódott a két hét alatt. Tudom, hogy ezt csinálni kell. Mert ragyog az emberek szeme tőle, mert igaz az arcokon a fáradtság, mert egyre többen olvassák a napi blog-bejegyzésekeinket (http://bicajzsuk.blogspot.com), mert lehet együtt tanulni és felfedezni, jóval túl az iskolai kötelékeken.

Köszönöm nektek bringások, hogy ilyenek vagytok.

Köszönöm mindazoknak, akik támogattak, hogy ez a varázslat idén is megtörténjen.

Köszönöm a mosolygó és integető autósoknak, kamionosoknak, akik néhányan megértették miről szól ez a dolog. Köszönöm a rend őreinek, akik szinte minden megyében mellénk áltak és kísértek.

És köszönöm a Fennvalónak, hogy a be nem tervezhető és ki nem mérhető pillanatokban gondunkat viselte. Kezdődik a suli. Most lesz amiből meríteni egy ideig. 8 giga fotó, 18 óra filmezett anyag, és a gyakran visszatérő álmok. Mi értjük őket!
Solymosi Zsolt