11. nap

Már nem is tudjuk,hogy hányadik napnál tartunk, úgy összegabalyodott már minden, és másra sem figyelünk, csak egymásra, a gödrökre, a kilométerkövekre, nagynéha a tájra.

A mai napon (hajnalban) nagy reményekkel indult neki Zsolt, Péter és Mátyás Csabi a gyergyói útnak, hogy doktort keressenek a mi beteg kisbuszunknak. Annamari telefonos segitségével találtak is egy szervizt (Autofit, le a kalappal!), és otthagyták a kisbuszt, azzal a reménnyel, hogy tizenkettőkor, amikor visszatérnek az autóért, már minden rendben lesz. Hoztak nekünk, későn kelőknek, reggelit (kalács és joghurt), majd reggelizés után ismét kinyilt Artúr mester bicikli-javitódája. Várakoztunk, összepakoltunk, rendet csináltunk a holmiink közt, és ezalatt meg is érkezett a jó hir: a kisbusz meggyógyult, viszont a kórházi ágyáról nem tud leszállni (a javitóemelvényt nem tudták leengedni, mivel Gyergyószentmiklóson elvették az áramot). A 2 méteres magasság, ami a kisbuszt elválasztotta a földtől, egy egész fényévnek tűnt, mivel csakis ez akadályozott minket a továbbhaladásban. Amig Zsolték várták a csodát, a többiek átélték a várakozás izgalmát. Az időt biciklitisztitással, masszirozással, evéssel és beszélgetéssel töltöttük el, de pihenéssel semmiképpen nem... a Gyilkos-tói üdülőtelepet keresztül-kasul jártuk, egyesek még csónakáztak is a tavon.

A délelőtt folyamán kényszerű, és szerintünk túl korai búcsút vettünk két társunktól, akik különböző okok miatt hamarabb el kellett utazzanak. Oklevelet kaptak, amire ráirtuk a rájuk jellemző mottót és e mellé elismerésként egy-egy hatalmas tapsot. Bodor Emese (a veterán) ésFehér Boti (a világ legjobb szakácsa) Gyergyóban ültek vonatra. Reméljük, szerencsésen hazaérkeztek!

Három és fél órás várakozás után megtörtént a csoda: a kisbusz leszállt az emelkedőről! A gyergyói villamosművek megkönyörültek rajtunk és megadták az áramot, igy hát már fél ötkor riaszthattuk a Gyilkos-tói rendőröket, akik elvállalták, hogy a Békás-szoros igen szoros ereszkedőin biztonságosan átvezetnek. Ééés végre elindultunk! Kellemesnek igérkezett a 2o kilométernyi ereszkedő, viszont minden figyelmünkre szükség volt, amig a Békás-szoroson keresztülhaladtunk. A meredek, éles kanyarok, a forgalom és a keskeny út miatt nem tudtunk megállni, hogy csoport- és tájképeket készitsünk, tehát „kézzel fogható”, szemmel látható bizonyitékunk nincs arra, hogy ott jártunk, csak az egyedi élmény, amiben részünk volt, mialatt a lélegzetelállitó szoroson keresztülsuhantunk, viszont számos bámuló-csodálkozó szemtanú megerősitheti, hogy ott voltunk. A csoport gyorsan haladt előre, a terep ereszkedett, viszont sietnünk kellett, hogy lehetőleg minél nagyobb világosságban húzhassuk fel a sátrakat. A viztároló gátja előtt mégis úgy döntöttünk, hogy egy előfutár-csapat elindul a kocsikkal sátrakat felhúzni, mig a többiek letekerik a maradék 25 kilométert. Ez intézkedés eredményeképpen le tudjuk irni a táborhelyünket, mivel volt szerencsénk napvilágnál is megtekinteni: a Békás-viztároló meredek partjáról fantasztikus kilátás nyilik a hegyekre (Csalhó), a tóra, a gátra, ami most szépen ki van világitva. Jóllaktunk, elcsendesedtünk és a sátorban pihenve várjuk a holnapi napot, reménykedve, hogy az idő nem romlik el, mert még van 3 kicsi, de hm! nap. Pláne a holnapi, amikor 14o kilométert kell letekerjünk, nagy részét nappal, viszont egy részét éjjel, amit egyesek már nagyon rég óta várnak...

Arabella: kissé elfogyott az erőm, de ki fogom birni! Ne aggódjatok, amúgy nagyon jól vagyok. Puszi!

Tamás: ma része voltam a sátorfelhúzó csapatnak, ezért csak fél napig bicikliztem.

Szatmári Sanyi: szuper tájak mellett gurultunk. Ide vissza kell jöjjek. Jól vagyok. Brigi, irjal kommenteket!

Szén Sándor: az Úz völgyétől idáig gyönyörű tájakon jöttünk át, ám estefele kicsit zord volt a táj, mert be volt borulva. Holnap letekerem mind a 14o kilométert, de utána fél évig nem fogok biciklizni.

Áronka: azt üzenem, hogy nem tudom, mit üzenjek.

Isti: nagyon jó a túra, kár, hogy a vége felé jár, még legalább két hetet kéne tartson. Nagyon jól vagyok, minden ok.

Dénes: Grr... klhlkl... üdvözlök mindenkit, aki otthon van, lassan én is hazaérek.

Nonó: szép lassan, néha gyorsan haladunk hazafelé. A kocsi jól van, innen már magától gurul hazáig (vagy nem-Leila mondá), ezt üzenem Szilárdnak nyugtatásul.

Sanyi és Tamás: Hellász, örvendünk, hogy megtanultál végre biciklizni, jövőre elvontatunk a túrára, mert itt keverheted kedvenc hobbijaidat: kaja és sport. P. S.: Előre, CFR!

Boti: azon kivül, hogy egy száraz fa meg egy székely rám esett, jól vagyok.

Edvin: ma gyönyörű tájakon bringáztunk, habár én keveset... én is segitettem a sátorfelhúzásban. Amúgy még élek, P. Csaba és Nonó kinzásai mellett.

Zsófi: még egyben vagyok, csak fáj a térdem. Puszi mindenkinek (Nonónak nem).

Leila: látvány szempontjából nekem a mai nap volt a csúcs (eddig, legalábbis), gyönyörű volt.

Biró István: ma leestem egy fáról, a fával együtt, hogy igyunk teát.

Sanci: rendbe fogok jönni.

Hunor: nagyon jól vagyok. Minden ok. A kesztyű még mindig büdösebb, mint a zokni, hiába mostam ki. Ja, és gurulok le a sátorból, mert ferdén van felhúzva. Feltöltöttem a telefonom. P.S.: Péter igazat mond.

Gábor: Huni kezd az agyamra menni, de ma nem ültem traileren, és nem volt időm felhivni titeket, de majd holnap hivlak. P.S.: Péter képzelődik.

Alpár: minden jó, nem ültem még kocsiban (csak 1o percet). A bicikli jól megy és várom, hogy otthon a kényelmes ágyamban aludjak.

P.P.: már 2 éjszaka óta alig tudok aludni Gábor testi kisugárzásai miatt, de amúgy jól vagyok.

Anna: ...és ma sem hoztam a formámat tekerésben, de másban sem... amúgy minden rendben, csak valami okból kifolyólag nagyon fáj a kezem. Nagyon vagány volt a Békás-szoros és a Gyilkos-tó. Remélem, ti is jól vagytok és jól telik. Norbi: sok sikert a vizsgákra! Babu: kitartás, egyszer kell túlesni az egészen! Mámá, csak azt nem mondtad meg, hogy hogy kell beinditani a mosógépet...