8. nap

Még csak Plovdivból, de már török hangulatban – a blog írásakor legalábbis célországunk népzenéjével kényeztetnek a Hotel City&Spa recepcióján. Házigazdánk egy bulgáriai török vállalkozó, aki 75%-os kedvezménnyel fogadott szállodájában, mert értékeli túránkat. Le az összes kalappal előtte. A sátras, bentlakásos napok után úgy tűnik kezdünk elkényelmesedni: második éjszakánkat töltjük luxusszállodában.

Ma reggel 360 kilométerre innen ébredtünk a calafati luxusban. Kipihenhettük rendesen magunkat, mert egy kevésbé szerencsés eset miatt a reggelit csak fél tízre kértük. Zsoltnak sajnos újra jelentkeztek régi térdfájdalmai, ezért hajnalban Târgu Jiu-ba kellett utazzon. Kálmán József úr viszont erre is megoldást talált – addig telefonált, amíg a CFR focicsapatának orvosa, aki történetesen Târgu Jiu-ban tartózkodott a csapat ma esti meccse miatt, megvizsgálta és annyira lábra állította Zsoltot, hogy mire visszaért Calafatra, már táncolni is tudott. Szóval, aki eddig véletlenül nem a CFR-nek szurkolt vagy nem követte a focit, az gyorsan csináltasson bérletet a szurkolói keménymagba. Köszönjük szépen neki és Kálmán József úrnak, hiszen nélkülük most biztosan nem hallgathatnánk a Süküdüm Süküdüm című számot Plovdivban.

Dél körül indultunk el a bolgár vám felé. Fél óra alatt, problémamentesen átkelt minden kocsi és bicikli a határon és a Dunán is, és máris beleszagolhattunk a szomszédok levegőjébe. Az első parkolónál felpakoltuk a bringákat az autókra és elkezdtük a hosszú kocsikázást a bolgár tájakon. Tegnap este megérkezett közénk István a 16 személyes Optimus mikrobusszal, aki sofőrünk és kísérőnk lesz a továbbiakban. Nagy segítség ez számunkra, mivel nem férnénk el mindannyian autóinkban.

Csokiszünetekkel, 6 óra alatt végigsuhantunk Bulgárián. Már az első falvakat elhagyva kezdtük megérteni, hogy miért is nem biciklizünk ezeken a tájakon – elhagyott, omladozó házak, elnéptelenedett falvak. Minden ismeretlen és idegen, cirill betűk, angolul nem beszélő emberek és egy tőlünk távol álló kultúra. Ez jellemző Bulgáriára, legalábbis arra a részére, ahol mi átkeltünk. Rengeteg időt kéne tölteni a bolgárok között, hogy megismerjük őket és szokásaikat, felfedezzük értékeiket. De a mi célunk változatlanul Rodostó, ezért inkább gyorsan átkelünk Bulgárián. A hegyek viszont elképesztően szépek. Az egész ország dimbes-dombos, az autópálya viaduktokon és alagutakon megy keresztül, lenyűgöző látvány. Igaz, hogy kicsit gödrös és régi az aszfalt, de még mindig háromszor annyi autópályával rendelkeznek, mint mi.

Este 9-kor érkeztünk Plovdiv városába, ahol vendéglátóink már tárt karokkal vártak. Mire kiosztottuk a szobákat és bepakoltunk, megérkezett a pizza is. Minden sínen van, remek ez a török hangulatú szálloda, felkészít minket a holnap kezdődő kalandra. Szurkoljanak nekünk a határátkelésnél, reméljük ugyanilyen gondmentesen megy majd, mint a mai. Reggel meglátogatjuk Plovdiv központját, majd utána indulunk Edirne fele.

Ilyen volt az első autós napunk, holnap még egy hasonlóban lesz részünk, de alig várjuk már a törökhoni bringázást. Mindenki üzeni, hogy jól van, holnap majd összegyűjtjük a konkrétumokat is – sajnos ma nem maradt időnk és energiánk rá. Képek hamarosan. J

7. nap

Hihetetlen, de ma már 19:37-kor megérkeztünk Calafatra, a mai szálláshelyünkre. S ami még hihetetlenebb, hogy ma végig folyt rólunk a víz, de szerencsére nem az eső víz. Ma egész nap verőfényes napsütésben bringáztunk.

Orsován korán keltünk, 8 órakor talpon volt már a társaság és az üres tányérokkal várták a finom bőségbundást, ami tavaly óta egyik specialitásunk lett. Szó mi szó, nagyon megérdemelte mindenki, hiszen tegnap este igazi csapatmunkával készítettük el a szalma krumplit, mindenkinek a keze munkája benne volt, egyszerűen nagyszerű volt mindenki.

Aztán a reggeli után gyors megbeszélés, ahol úgy döntöttünk, hogy Drobeta Turnu Severin-ig kocsikázunk, mivel nagyon szűk az út és forgalmas, majd Tamás előrement 4 sráccal, akik a városban a napi csokis kifli adagot felvásárolták. Aztán indultunk is… azaz indultunk volna. Zsoltnak támadt egy nagyszerű ötlete, hogy szóljunk Calafatra, a Casa Italia nevű szállodába, hogy mi már elindultunk, és vághatják le a csirkéket a ma esti vacsorához, amikor az úriember közölte velünk, hogy hát nagyon ügyesek vagyunk, hogy érkezünk, csak épp az a baj, hogy nincs hova, mivel a tulajdonos megfeledkezett rólunk, és a calafati folk fesztiválra érkezőkkel megtöltötték a szobáikat. A vicc ebben csak az, így utólag, hogy Zsolt tegnap este is beszélt velük a vacsorával kapcsolatban, s azt mondták, hogy ojojoj menjünk, menjünk, mert várnak. Várt ott mindenki mindenkit, csak épp minket senki. Na hát akkor indulás előtt elkezdődött a szállás vadászat. Úgy tűnik ez a calafati folk fesztivál igencsak híres dolog, mert minden szálloda foglalt, de végül csak került egy, ahol bevállaltak bennünket is. Így keveredtünk mi estére az Amfiteatrum nevű szállodába.

No de addig még hosszú út vezetett. Szóval, sikerrel nyugtáztuk a keresést, így utunkra indultunk. Megálltunk egy szusszanásnyira a Vaskapunál, majd Drobeta Turnu Severintől bringára pattant mindenki és tekertünk. Jól esett kicsit barnulni végre a bringákon. Három csapatban haladtunk, rövid dinnyeevő szüneteket tartva.

Calafat előtt pár kilométerrel egyesült a három csapat. Nem csak a három csapat találkozott itt, hanem várt bennünket Kálmán Sanyika apukája is, Kálmán József, aki életmentő csokival érkezett közénk és kényeztetett bennünket. Ugyancsak itt kell megemlítenünk, hogy a ma esti szállásunkat neki köszönhetjük, ugyanis a ma éjszakai szállás és vacsora költségeit teljes egészében magára vállalta. Mérhetetlenül hálásak vagyunk neki és nagyon köszönjük. Nagyon jó érzés ilyen helyzetekben, amikor megfeledkeznek 40 ember szállásfoglalásáról, ilyen jellegű gondoskodó segítséget kapni. Úgyhogy nem csak a csokit, hanem a ma esti szállásunkat is neki köszönhetjük mindannyian.

Most már mind itt vagyunk, zuhanyozva és jóllakva. Ez az utolsó romániai napunk, holnaptól már a szomszédságból jelentkezünk. Jaj és még valami, Fibra Antinak, vagy művésznevén Sisakos Tigris Antinak, ma van a születésnapja. Mint újdonsült szakács egy nagyszerű köténykét kap majd tőlünk, amit reméljük büszkén fog hordani. Ez nem csak szülinapi ajándék, hanem egyfajta elismerés is, mivel nagyon úgy tűnik, hogy Boti főszakács kezei alatt kikupálta magát.

Na szóval ennyit máról. Bár tény és való, hogy ellustultunk a forró és kényelmes zuhanyzás után, azért üzenni ma is fogunk.

Gyula: Bori alig várom, hogy lássam a kuckód, nagyon szeretünk és hiányzol. Boti, remélem megérkeztél és jól vagy, írj majd ha lesz időd. Öcsém mindent bele, puszi Patrik.

B.Zsófi: Leírhatatlan érzés szállodában lenni, kíváncsi vagyok Bulgáriára.

Lilla és Dávid: Nagyon jól esett, hogy meglátogattatok.

Tulkos: Megérkeztünk a szállodába, jó volt a tekerés, a sebem gyógyul és jó érzés tisztának lenni.

Farkas: Nagyon hiányoztok, ma először tusoltam rendesen, jól vagyok. U. I.: Üzenjétek meg Áronéknak, hogy nézzék a blogot. Puszi J

Cs. Robi: Jól vagyok, a mai nap is jól sikerült, most pedig kezdünk neki a vacsorának.

Arni: A mai nap után 3-at pihenünk, jó volt saját fürdőben egyedül zuhanyozni, jól vagyok és puszilok mindenkit.

Enikő: Mi vagyunk a “Tineretul luminos al patriei” – kiabálták ránk az út szélén. Kész pionírnak érzem magam.

P.Sz.B.: Még mindig nagyon jól telik a nap!

Foga: Ma bicikliztem és nagyon élveztem. Újraéltem a gyerekkoromat. Első csoportban tekertem és bár az erőfeszítéseknél néha éreztem a térdemet, bírtam a tempót. Blacky légy ügyes és ne rosszalkodj, mint hallottam. Pusszancs mindenkinek! J

6. nap

A narancssárga mellényektől nincs menekvés – még a pihenőnapon se! Kezdjük annyira megszokni őket, hogy egyesek már reflexből magukra dobják reggel, aztán naphosszat úgy maradnak. Nem számít, hogy bringa vagy nem bringa, mi mindig narancssárgák maradunk. Oké, enyhe túlzás ez a bevezető, de a lényeg az, hogy hajózni is mellényeinkben indultunk, hogy mindenki lássa – mi egy csapat vagyunk. Mert hogy így kezdődött ez a nap: gyors müzlis reggeli, majd hajókázás a Kazán-szorosban.

Öt napi folyamatos tekerés után édes a pihenés. Főleg a Dunán fölfele haladva és a szoros szikláit csodálva. Persze sokan arra használták fel az út egy részét, hogy lustálkodjanak a fedélzeten, a Duna vize pedig tökéletes volt arra, hogy álomba ringassa a társaságot. Mentségünkre legyen szólva, csak a visszafele úton aludtunk, arrafele felfedeztük a hajó összes zugát és figyeltük a tájat. S ha már a Kazán-szorosban jártunk, eszünkbe jutott Jókai Arany embere is. Kirándulásunk hasonlított picit a regényre: csodaszép táj rettenetesen hosszan leírva. De nekünk ez pont jó volt így, kipihentük a tegnapi több, mint 100 kilométeres bringázást.

Körül-belül három és fél órát töltöttünk a fedélzeten, majd bentlakásunk étkezdéjében elővettük a szokásos pátés, sajtos, szalámis, párizsis, paradicsomos menüt. Ez a nap teljes mértékben a pihenésről szólt – délután a változatosság kedvéért egyesek lefeküdtek aludni, mások pedig a városban sétáltak, kocsikat takarítottak vagy akár biciklivel járták körbe Orsovát. Jelenleg készül a legendás bicatúrás szalmakrumpli, tüzet gyújtottunk az udvaron és lassan kezdjük úgy érezni, hogy holnap újra képesek leszünk biciklire ülni és 120 kilométert tekerni.

Utolsó Romániai napunk következik, Calafat az úticél, ahol egy kis panzióban alszunk majd. Biciklis szempontból pedig ez lesz az utolsó hosszú nap, a törökországi bringázások 60-70 kilométeresek lesznek, már csak azért is, hogy fel tudjuk fedezni a kis török falvak szépségét és egy olyan világot, amelyet egy nyaralás alkalmával nem igazán tapasztalnánk. No de erről majd pár nap múlva, egyelőre térjünk vissza Orsovára és a szalmakrumplinkhoz, mert már erősen megkívántuk.

Kevin: Kicsit jobban érzem magam (mármint a térdem jobban van), remélem holnap végig tudom bringázni a napot.

Robi: Üdvözlök mindenkit! Sajnálom, hogy az utóbbi napokban nem üzentem.

Lilla: Jól fogott a szabadnap, elfáradtam a kocsikázástól.

T. Dávid: Vigyázz Törökország, jövünk!

Balázs: Az előző napokhoz hasonlóan, a mai nap is nagyon jó volt.

Kati: Nagy-nagy ölelés Emesének!

B. Timi: Kedves ismeretlen, ma olvastam el a kommented, és rájöttem, hogy ki vagy. Szeretlek és már nagyon hiányzol. Puszilok amúgy mindenkit, és minden rendben van!

J. Orsi: Drága ismeretlen, Fogszi köszöni jól van, rengeteg finomságot kap, szóval az ok az adott. :D Orsován szúnyogos az élet, de hadat üzentünk, nyerésre állunk. Mindenkit ölelek!

F. Timi: Orsován nagyon folyik a harc a szúnyogokkal. De annak érdekében, hogy az éjszaka inkább alvással, mint csapkodással teljen, felfegyverkeztünk sprayel, szalaggal, gyertyával. Jól vagyok, jól jött a pihenőnap is. Puszilok mindenkit! J

T. Tamás: Jó hír, gyógyulok, illetve a bicikli szerelést is elkezdtük, és valószínű, hogy már holnap bringára ülök. A Kazán-szoros is nagyon szép.

Ervin: A mai nap lezser volt, voltunk hajókázni a Kazán-szorosban, és visszafele elaludtam. A tegnap nem üzentünk és ezért írom most: Boldog szülinapot Timi!

Z. Orsi: A mai nap is remek volt, az imént készítettük az ínycsiklandó muzsdéjt. Puszilok mindenkit, és jó éjszakát!

Arni: Jól fogott a mai pihenőnap, hajókáztunk a Kazán-szorosban. Jól vagyunk, készülünk a vacsorára. Puszilok mindenkit! J

Zsófi: Amikor csak tudok, gyönyörködöm a Dunában, igyekszem szokni a déli tájakat és annak lakosságát, és üdvözlök mindenkit.

Foga: Jól vagyok, és minden ok, és alig várom, hogy pattanjak bringára. Minden nagyon vagány, szeretem a szobatársaimat, mivel minden együttöltött perc aranyat ér.

Cs. Robi: Minden rendben van, semmi bajom. Nagyon szép a kilátás a Dunára, de sok a szúnyog.

Farkas: Ma csak pihentünk a holnapi nehéz napra.Viszont tegnap 103 kilométert tekertem!! Hiányoztok és még mielőtt átmegyünk Törökországba, felhívlak titeket. U.i  Angyalnak álljon fel a másik füle is.

Enikő: Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, eddigi egyik legjobb szülinapom volt a tegnapelőtt. Tegnap pedig még az esőben is szép volt az idő a narancssárga szemüveglencsén keresztül.
Mike, JD, if you read the blog, you should know we miss you!