9. nap

Az az igazság, hogy egy teraszon lazulva most elég nehéz írogatni, de tudjuk, hogy nagyon sokan aggódnak miattunk, úgyhogy valahogy nekiveselkedünk és összefoglaljuk a mai napunkat.

Szóval reggel igyekeztünk minél gyorsabban és hatékonyabban pakolni, főleg amiatt, mert szerettük volna magunkat tartani ahhoz az ígérethez, amelyet tegnap este tettünk, miszerint 11 óra körül láthatóak leszünk a webkamerán. A társaságnak nem kellett különösebb noszogatás, mert már nagyon izgatottak voltak az emelkedő többi része miatt. Korán keltünk, fél tízre pedig már meg is ettük a kalóriabomba reggelinket, ami csupa csupa édes dolgokból állt, csoki krém, lekvár, kakaós kávé, meleg tej, stb stb stb. Reggeli után megbeszéltük, hogy a tetőre ugyanúgy, mint tegnap négy csapatban megyünk, hogy a kocsik tudjanak bennünket kísérni, illetve ránk vigyázni. Szerencsére a forgalom lényegesen megcsappant tegnaphoz képest, alig pár kocsival haladt az úton, viszont ők is csodálva néztek ránk. Még nem tartunk ott, mert a mai reggelnek még volt egy fontos mozzanata, amelyet még egyszer megismételtünk: Miután mindenünket elpakoltuk nekifogtunk a táborhelyünkön a saját és a mások szemetét összeszedni (csak megjegyzem, hogy nekünk sokkal kevesebb szemetünk volt, mint amennyit mások ott hagytak). Szemétszedés közben Wilson (Csaba) azt mondta, Mike-nak, hogy: na jól van, hogy eljött Romániába a románok szemetét összeszedni, erre Mike egy nagyon okosat mondott, amit szívünk szerint mindenhova kiírnánk ebben az országban. Mike válasza a következőképpen hangzott: „használom” ezt az országot, úgyhogy ideje szolgálnom is!

 Ennél szebben senki sem fogalmazhatta volna meg, azt, hogy mi mindannyian miért szedjük mások szemetét is, nem csak a sajátunkat. Évek múlva biztos mindannyian vissza szeretnénk majd jönni ide, és nem szeretnénk, ha a Transzfogaras helyett egy nagy szeméttelepet találunk, úgyhogy reméljük ezáltal „szolgáltuk” is ezt a helyet. Érdekes volt, miközben szedtük a szemetet pár turista megfordult mellettünk, de sajnos nem értük el azt a hatást, hogy odaálltak volna és segítettek volna, sőt volt aki gyorsan visszapattant a kocsijába és ment is tovább, de legalább nem dobott le szemetet. Ezzel az akcióval a reggeli el is helyezkedett a pocakunkba, úgyhogy pattantunk is bringára és nekiláttunk a hátramaradt 8 kilométer letekerésének. Nem volt könnyű, viszont annyira borzasztóan nehéz sem. Ezt is igazolja az, hogy aki reggel bringára pattant, az végig tekert, vagyis szinte mindenki. A szerpentineken haladva egyre gyönyörűbb látvány tárult elénk, ráadásul szép volt egymást látni. Az első csapat nagyon haladt (Sanyika és Metz Dávid 21 km/h, Antika pedig 19 km/h) sebességgel száguldoztak felfele, a csapatok pedig átlag 10-15 km/h sebességgel igyekeztek a csúcs felé. Ezt amiatt jegyezzük meg, mert nagyon, de nagyon büszkék vagyunk magunkra. Akiknek volt türelmük és megvárták a narancssárga csíkot a web kamerán valószínű keveset látott belőlünk, na, ez a hatalmas sebességünk miatt volt. De külön köszönjük mindenkinek, aki várt bennünket és szorított nekünk. Jól esett a sok visszajelzés, amelyet a facebookon kaptunk. Külön köszönjük Borinak, hogy megörökített bennünket . Egész nap próbáltuk találgatni, hogy melyikünk is volt a képen, de szerencsére mindenki magát látja a képen, és ebből még vita sincs, mivel egy adott ponton mindenikünk felért a csúcsra, úgyhogy bárki lehetett.  A hegy tetején, a Balea tónál, hatalmas közönség várt bennünket, rengeteg turista volt már ott, akik minden csapatot külön megtapsoltak és biztattak. Nagyon jóleső érzés volt, hogy ennyien lelkesedtek és szurkoltak nekünk.

Felérve a csúcsra kukoricáztunk és puliszkáztunk egyet, utána pedig megtörtént a mindenki (és főleg VoltTurás01) által várt beavatásra. A régiek fogták a kulacsukat, megtöltötték jó, glaciális tóbeli vízzel, majd fogták a kiszemeltjüket és velük együtt a tó partjára masíroztak. Ott egy szép, nyílegyenes sorban felálltunk, és sorban minden újonc elmondta, hogy eddig mit tanult a túrán, majd ezt követően minden „régi motoros” /bringás egy tanáccsal, jókívánsággal látta el az kiszemeltjét. Ezt követően jött az izgalmas rész, amikor a régiek a finom vízzel lepriccolták, illetve megkeresztelték az újakat. Igazán megható pillanat volt, az épp érkező zsidó csoport meg is könnyezte. Na jó na, igazából csak álltak tanácstalanul, s fogták a fejüket, hogy jaj Istenem (vagy Jáhvé), milyen szekta ez is. No, de sebaj, mi rettenetesen élveztük, főleg azok, akiknél a tele kulacs voltJ.

A beiktatás után ebédeltünk egyet, utána pedig ismét szemetet szedtünk a változás kedvéért. A szomorú az, hogy volt is amit. S az ennél is nagyobb baj az volt, hogy mások még kacagtak is rajtunk, na de ennyi baj legyen. Volt nekünk ennél sokkal nagyobb bajunk. Szemétszedés közben csak egy vigasztaló mondat jutott eszünkbe, egy neves román műsorvezető szava, amelyeket minden műsora végén elmondott: „Trăim in România, și asta ne ocupă tot timpul”. Úgy látszik Mircea Badeanak igaza volt, ha komolyabban csinálnánk ezt a szemétszedést, az egész időnk rá menne. sajnos nem volt időnk minden szemetet összeszedni, mert nekünk még dolgunk volt, nem is kevés: épségben le kellett ereszkednünk a hegyről. Ugyancsak négy csapatban mentünk lefele, úgy látszik, ez nagyon beválik, mert szerencsére nem is esett senkinek sem komolyabb baja. Egyedül Ferike szállt le erőszakosabban a bringájáról, de szerencsére ő is pár karcolással meg is úszta.

Végeláthatatlan ereszkedő, majd dimbes-dombos út, gyönyörű tájak. Így ereszkedtünk lefele. A Vidraru tónál álltunk meg, és találkoztunk legközelebb az egészen. Itt egy gyors csoportképet készítettünk, szétnéztünk majd mentünk is tovább Corbenibe, a mai szálláshelyünk fele. A tudat, hogy meleg zuhany, ágy és vacsora vár, mindenkit felturbózott és nagyon gyorsan, még napvilágnál ideérkeztünk. A hely nagyon jó, a vacsora is finom volt, viszont páran hozzászokva az eddigi adagokhoz, repetáztak egyet (anyukák tessenek felkészülni, ha hazaérünk, egy darabig kétszer annyit fogunk enni, mint eddig).

Most már mindenki bepakolt a szobájába, vacsoráztunk már, zuhanyoztunk, ismét tiszták vagyunk, lazítunk és készülünk a holnapi napra. Vagyis igazából annyira nem, mert holnap a távolság egy részét kocsikkal, illetve vonattal fogjuk megtenni. Nem merünk az Olt völgyén vonatozni, az túl veszélyes nekünk. Közben páran a CFR tragikus fellépését siratják, de hát, nekünk az most nem olyan fontos. mi jól vagyunk, sőt nagyon jól, holnaptól indulunk hazafele már, úgyhogy nagyjából a bringáinkon, egymáson és az otthoniakon kívül nem nagyon érdekel semmi.

Holnap majd Kolozsvár után a második legszebb városból, Szebenből jelentkezünk. Köszönjük, hogy ma szorítottak nekünk és velünk izgultak. Ennek is köszönhető, hogy mind épségben értünk le. Holnap újra jelentkezünk.

A mai nap üzenetei a túlságosan élvezett zuhanyzás miatt sajnos elmaradnak. Viszont holnap reggel amint lehet, üzenünk. Egyelőre mind mind jól vagyunk, és ébredés után üzenünk is, sőt a mese folytatása is holnap jön.