2013. augusztus 3., szombat

6. nap

6. nap. Mivan? Elég nehezen hisszük el, de már eltelt a túrának majdnem fele. Ha jobban belegondolunk, jövő héten ilyenkor a szabad ég helyett otthoni ágyainkban alszunk, az 1000 literes IBC tartály kényelme helyett pedig a szűk fürdőkád gondjaival fogunk küzdeni. No de addig még hátra van a lényeg, vagyis a Transzfogaras. 
Ma reggel valahol Dacia település közelében ébredtünk. A szokásos blogolvasás és beszélgetés után páran mosni kezdtek, de a tegnapi jacuzzis habfürdő miatt nagyon hamar elfogyott az 1000 liter vizünk. Ismétlem, 1000 liter! 12 körül indultunk tovább Szászfehéregyháza irányába, mert mára volt betervezve az éjjeli bringázás. A rossz út miatt leparkoltuk az autókat az út szélére és egyedül Mihai kíséretében tekertünk be a gyönyörű szász faluba. No de amit itt láttunk, azért teljesen megérte megtenni ezt az oda-vissza 15 kilométeres kitérőt. Ha eddig pusztuló köveket követtünk, most egy felújított turistaközpontot találtunk az elhagyatott szász vidék kellős közepén. Mindenütt német turisták, gyönyörűen restaurált házak, Charles herceg birtoka és egy csodaszép erődtemplom. Körül-belül ebből áll a falu. Aki itt vesz házat magának, annak a falu közepén jelzi egy tábla, miszerint nem alakíthatja kedve szerint, hanem a régi, szász stílusban szabad csak felújítani. Úgy tűnik, hogy ezt mindenki a legszigorúbban betartja, mert valószínűleg ez a falu az ország legrendezettebb és legtisztább települése. A templom és a körülötte levő várfalból alakított múzeum megtekintése után visszatekertünk az autókhoz, majd Kőhalom vára fele indultunk tovább.
Kőhalom eredetileg nem szerepelt útitervünkben, de mivel a tegnap páran erre autóztunk (mert ugye valahol az 1000 literes tartályt is meg kell tölteni), lentről megcsodáltuk a várat és úgy döntöttünk, hogy ezt nem szabad kihagyni. Ezen kívül az is kiderült, hogy a tervezett Fogaras fele vezető út egyetlen traktornyomból áll és sem bicikliknek, sem autóknak nem ajánlatos. Így kerültünk Kőhalomba, ahol egy hosszú pihenőt tartottunk. A várat nagyon szépen restaurálták, s bár lentről sokkal impozánsabb, mint a falakon belülről, mindenképp megérte megmászni azt a rövid, de nagyon meredek kaptatót, amely a várhoz vezet. Csak azt nem tudjuk, hogy az osötromló seregeknek honnan volt annyi erejük, hogy miután ezt a csúnya kaptatót megmászták, még harcolni is tudtak. De valahogy biztos sikerült nekik, mert a várat már a 18. században felrobbantották.
















Miután 2 kilométert kénytelenek voltunk a Segesvár-Brassó főúton megtenni, visszatértünk a már megszokott kavicsos mellékutainkra. Felmér fele tekertünk körül-belül 30 kilométert hol tökéletesen sima aszfalton, hol gödrös és homokos úton. Kóbor után, amely mellesleg egy magyar falu az egykoron szász, mára cigány tengerben, egy rövid kaptatót is kimásztunk és leereszkedtük egyenesen a felméri evangélikus templom romjaihoz. Templomok szempontjából úgy tűnik, hogy megérkeztünk a mélyponthoz. Láttunk már felújítottat, láttunk elhagyatottat, de a felmérinél romosabbat nehezen találni. A kapunyitó bácsi szerint a szászok innen már a 80-as évek elején elmentek, először Fogarasra és onnan Németországba. A faluban még 2 németajkú ember él, de a templomot már régen nem használják. A díszítést is elvitték bentről, egyedül a harangokat használják még, de azt is csak a vihar elűzésére (a bácsi szerint működik).
A felméri pihenő után kezdődött a várva vár éjjeli bringázás. 16 kilométer várt még ránk, amiből 5 kemény emelkedő. Villogókkal, lámpákkal, szirénákkal felszerelkezve vágtunk neki a maradék útszakasznak és körül-belül másfél óra alatt már a fogarasi szálláshelyünkön pakoltuk az utánfutókat. Szerencsére egyáltalán nem volt forgalmas az útszakasz, ezért az ereszkedő sem volt nagyon veszélyes.
Jelenleg a fogarasi unitárius papilakon tartózkodunk és éppen kajára, illetve zuhanyra várunk. Vacsoránk ma fast-food lesz, mert már fáradtak vagyunk a sütés-főzéshez. Aludni a medgyesi hasonló módon, ki szobában a padlón, ki az udvaron a fűben.
Holnap még egy rövid bringázás Kercig, majd vasárnaptól kezdődik a haddelhadd. Addig is köszönjük Vagyas Attila lelkésznek, hogy befogadott minket lakásába. Minden túrán vannak olyan volt kollégisták, jelenlegi papok, akik a legnagyobb szeretettel fogadnak minket. Ha ők nem lennének, vagy sokkal több pénzbe kerülne a túra, vagy még több napot töltenénk sátorban. Szóval mégegyszer köszönjük nekik!
A végére még egy annyit, hogy megalakult a „puturos klub”, ami úgy jött létre, hogy az egyik faluban egy bácsi miután a csapat végén meglátta Antikát és Pétert, azt kiáltotta, hogy „Uite baaa puturosii”. Tehát megalakult a klub és kiemelnénk, hogy a „puturos” szó nem büdöst, hanem lustát jelent. A bácsi nem érezhette kellemes illatunkat. A klubba olyan emberek jelentkezhetnek, akik legalább egy teljes napot töltöttek a csapat végén, illetve olyanok, akiket mi kiválasztunk, mert megérdemlik. Eddigi tagok: Gyula, Fehér Boti, Antika, Péter. Tiszteletbeli tagok: Pálfi Csaba és Szabó Tamás. Jelentkezőket továbbra is várjuk, az a gyanú járja itt a bicatúrás köröket, hogy bőven lesznek jelentkezők vasárnap és hétfőn.







Még egy utolsó update: boldog születésnapot Antikának. Ajándék: capdebatman-es torta.
Képek és üzenetek hamarosan.


  



Antika: A Tigris utolsó híre a Szürke Lóról az volt, hogy Tekirdag és Isztambul között az Óriás-béjbi Viperával, kinek egy hiperszuper kocsikkal tele üzlete van, összefogott és Ásháli Ábdul  Dánám Mohamed Sálálam, aki az üzbekisztáni melegtől megfutamodott sejk életét keserítik. 
A Szürke Lóról dióhélyban csak annyit kell tudni, hogy egy észak-amerikai vad Musztang és egy szürke szemű rózsaszín unikornis szerelem-gyermeke. Ezektől tisztázatlan körülmények között örökölte különleges képességeit, amelyek közül a legcsodálatosabb az az, hogy szürke! Atlétikus termetűvé cseperedett, Usain Bolt-hoz hasonlóan, eszméletlen sebességgel száguldó, meg nem szelidített házias jószág.
M.Dávid: Ma bicikliztem egy keveset, mert Szászfehéregyházára nem jöttek az autók. Nagyon profi.
Huni: Ma egy kicsit rosszul éreztem magam, de nem ültem egész nap autóban.
Kati: Puszilom Emesét!
F.Boti: A mai  sok nehézség ellenére estére már tekertem. Remélem a füvet továbbra is öntözöd. Remélem a Fater sikeresen hazaért. Puszi mindenkinek, stb., stb.
Gergő: Ma az első csoportban tekertem, nagyon jól ment. Jó tengerpartozást.
Balázs: A túra remekül megy, nyugis üzemmódba váltottam, csak élvezni szeretném.
Ádám: Ma is szerencsésen bicikliztem, nem volt semmi gond. A társaság nagyon jó, a táj gyönyörű. Jó éjszakát!
B. Dávid: Üdv. mindenkinek, nagyon várjuk az esti bringázást.
Feri: Üdv. az otthoniaknak.
Dóra: A mai nap lényege az éjszakai bringázás volt. Nagyon jól érzem magam, az egyetlen gond, hogy gyorsan telnek a napok. Üdv mindenkinek.
Eszter: Apa nagyon jól fog a szarv a biciklin, és ma a hegyeket csodálva tekerés közben jöttem rá, hogy milyen sokat tanultam a nyaralások alatt. Köszönöm! Nagyon jól érzem magam, minden rendben, ma ültem egy kicsit bent a kocsiban, de az éjjeli biciklizés nagyon jó volt. Viktor remélem nagyon jól sikerült a vizsgád, várom az eredményeket.
István: Nagyon jó volt a mai nap, nagyon jól bírtam, alig várom a holnapot!
Misi: A mai nap jó volt, kicsit sokat másztunk, de az ereszkedőkért megérte. Majd hívlak telefonon.
Enikő: A telefonom az autóban maradt, jól vagyok, puszillak Apa, majd ha felébred Anya, akkor őt is.
Wilson: Egész nap tekertem, meleg vízzel zuhanyoztam és most nagyon, de nagyon boldog vagyok így.
Péter: Egész jól megy a pléhszamár.

9 megjegyzés:

Gyöngyvér írta...

Hajnalban (5 és 8 óra között) és naplemente után kellemes az idő. Kár, hogy a lökhajtásos seprűm meghibásodott, mert most tudnék vele hűs szelet kavarni felettetek...
Enikő, a csomagodban az "idegen tárgy" a Tapsi nyakörvtartaléka. A csomagjaink igen közel voltak egymáshoz...

zsuzsa írta...

Ugy latszik mindenkinek nagyon gyorsan telnek a napok,nagyon szep helyeken jartok ,tobbszor is elnezzuk a kepeket . Vigyazzatok magatokra ezutan lessz egy "kicsit" nehezebb.Itthon minden rendben!

Szoreka írta...

Huni,remélem most már teljesen helyrejöttél Ha valahol van jeled hivj fel.Szuper lehetett az éjszakai bringázás.Nagyon jók a képek
Foga megnött a füved? mert gondolom szorgalmasan öntözik otthon Ha van kedved irj rólla mert kiváncsiak vagyunk
Puszi mindenkinek további jó tekerést

VoltTuras01 írta...

Jol elszorakoztam a puturos torteneten, nem tudom ha kivulallokat befogadtok de szivesen en is megpalyazom ezt a tiszteletremelto tagsagot. Par evvel ezelott meg volt ehez hasonlo de akkor azt kialtottak hogy "niii vin americanii!" :)
vaganyak a kepek s latom jo sokan tekertetek este az nem semmi. Mindig csodalkozok mikor latom az uj embereket milyen jol mennek foleg a tizeneves lanyokat gratulalok. Ez nem ervenyes a veteran lanyokra habar ok meg mindig tizenevesek (igaz Gyula?) Mar tudjuk milyen ugyesek.
Jajj mennyien vagytok, ilyen sokan nem is tudom voltatok valaha? Na de ez csak orom nektek meg nekunk. A szervezok pedig vakarjak a fejuket hogy a motor menjen ugy ahogy kell. Na de barmi is tortenik egy forro szekes beszelgetesen biztos megoldjatok.
Vigyazzatok egymasra, ott elol ne mind veszekedjetek hogy ki a 3. Es ki az 5. , soforok lokjetek be meg egy vorosbikat es johet a transfogaras puturos-style:) minden jot

bicadrukker írta...

Üdvözletünket küldjük a Dolomitokból! Sok biciklisutat láttunk ide is lehet jönni tekerni :) Nándi nagyon boldogan olvassa a Tirgis és a Ló újabb történeteit. Az éjszakai bringázás izgalmas lehetett. Kívánunk további jó tekerést! 11 bicadrukker :)

bicadrukker írta...

Üdvözletünket küldjük a Dolomitokból! Sok biciklisutat láttunk ide is lehet jönni tekerni :) Nándi nagyon boldogan olvassa a Tirgis és a Ló újabb történeteit. Az éjszakai bringázás izgalmas lehetett. Kívánunk további jó tekerést! 11 bicadrukker :)

gyszabo írta...

Mindig is tudtuk: Ti vagytok a fény az éjszakában (sötétben bicajozáskor leginkább):D
Annyira felelősségteljes, komoly csapat vagytok s szervezésileg is a csúcskategóriában,öröm látni(olvasni)titeket.A "puturos"klub tagjainak,megalakulásuk alkalmából külön üdvözlet.

ZOP írta...

ZOP.
Nagyon ügyesek vagytok,Orsi,tudod lassan de biztosan,vigyazz magadra nagyon,puszilunk.
Mindenkinek jo tekerest

ZOP írta...

Orsika gyogyulj meg gyorsan.
Dicséretre melto vagy,hogy betegen is elértél a tetőre.
Puszilunk,és szoritunk ,hogy mielőbb lábra álljál.