10. nap

Szépen indult a mai nap: megébredtünk és végre szemügyre vehettük a tájat, ahol a tegnap este hirtelenjében letáboroztunk: ragyogó napsütésben fürödtek a fenyvesekkel boritott hegyek, a patak kristálytiszta... Ebben az idillikus környezetben fogyasztottuk el a reggelit is, és amilyen gyorsan felhúztuk a tegnap, olyan gyorsan lehúztuk ma a sátrakat. Mielőtt továbbindultunk volna, két vándorral találkoztunk. Ők Svájcból jöttek és lóháton járják Erdélyt Dés-Brassó-Dés vonalon.

Hamarosan mi is nekiláttunk utunknak, ami egy nagy emelkedővel kezdődött, majd kisebbekkel folytatódott. Az út köves volt, kanyargós, viszont a többség kitartóan tekert. Dél körül egy hosszabb pihenőt tartottunk, ami alatt borsófőzeléket is főztünk, jóllaktunk, pihentünk. Még egy pár kanyar, és felértünk a tetőre, innen már csak „gurulni” kellett (ne higyje azt a kedves olvasó, hogy ez olyan könnyű: a bicikli gyorsul, az úton különböző méretű kövek, amiket a saját és a bicikli testi épsége érdekében kerülni kell, kanyarok... a lényeg az, hogy mindig a féken legyen a kezünk). Újra mesés látvány tárult a szemünk elé, és tudtuk, hogy az egyik hegy „mögött” van a mai úticélunk: a szálláshely, ami a Gyilkos-tói üdülőtelepen található. Még egy pár kilométer, méter, már nem is tudtuk... Zsolt biztató célú táv-előrejelzéseit valaki, történetesen Anna elég pofátlanul reagálta le, sajnos nem tudta értékelni azt, hogy az álltólag rövid táv motiválja a fáradt biciklist. De annak ellenére, hogy az ígért táv egy kicsit hosszabb volt, meg is érkeztünk! Itt mindenki birtokba vette a szobáját, és élt is a meleg zuhany lehetőségével. Vacsorára is sor került, kebabot ettünk, majd utána meleg, ropogós kürtős kalácsot. Most pihenünk, sétálunk (egyesek úgy döntöttek, hogy elsétálnak a Gyilkos-tóhoz, ami csak 5oo méterre van innen), „regenerálódunk”.

Sajnos a nap rossz hírei közé tartozik az, hogy a kisbusz, alighogy beértünk a panzióhoz, meghibásodott. Próbáltuk helyrehozni, még együttes erővel tuskóra is emeltük, de kellő alkatrészek hiánya miatt sajnos holnap hajnalban be kell vinni Gyergyószentmiklósra az autódoktorhoz. Emiatt a csapat holnap csak délben indul tovább a Békás-szoros irányába.

A mai nap sem felejtettünk el üzenni:

Leila: ez a harmadik nap, amikor nem ültem autóban. Irtó kemény volt ez a nap, olyan vagyok, mint egy mosogatórongy, de a zuhany mindent megért!

F. Isti: minden rendben, jó a túra

Tamás: jól vagyok.

Dezső: ma panzióban alszunk, jééé!

Anti: szeretlek, Mámá, élj sokáig!

P. Csaba: ma szolgálatos anyósülés-felelős voltam s teljes bizonyossággal állithatom, hogy nem kényelmetlen és az Audi nem rossz, Sándor és Istvánka véleményével ellentétben.

Szatmári Sándor: meggyógyultam. Többet nem iszok ásványvizet. Kár, hogy már hazafelé tekerünk. 15-én kezdődik az iskola, de nem nekemJ üdvözlöm a rádiónéző közönséget.

F. Boti: köszi, Bence, az üzenetet, jól vagyok.

Sanci: ma este megettek a szúnyogok, amúgy jól vagyok, sziasztok!

M. Boti: vészesen telik az idő, nem is merek belegondolni, hogy még csak pár nap van ebből a paradicsomból.

Áronka: engem megettek a muslicák.

Emese: rájöttem: imádom a poros és köves lejtőket, és ezért megmásztam az emelkedőket isJ Nagyon kemény és vagány nap volt a mai. Anyu, ne aggódj, mindkét bokám épségben van. Ma ágyban alszom, most már lassan várhatsz haza...

9. nap

Mivel 30-et km kellett visszavezetnünk ahhoz, hogy feltölthessük a mai nap híreit ezért a mai blog sajnos 1 órás késéssel került az olvasok elé. Na de vágjunk bele!

Amitől féltünk, az be is következett, viszont az egyik leghosszabb nap végén állva az egész egy kis kalandnak tűnik. A lustaságot félretéve reggel nyolckor keltünk és elvégeztük teendőinket. Reggeli után éltünk a Gheorghiu mérnök úr által felkinált lehetőséggel, és ellátogattunk az Európa-szerte egyedinek számitó Úz völgyi viztároló gátjához. Kivételes szerencsében volt részünk, mivel megtekinthettük a gát belső szerkezetét is, és számunkra érthető magyarázást is kaptunk a gát és a vizerőmű működéséről. Az egyetlen dolog, ami számunkra felfoghatatlan, az a gát mozgása (ebben áll egyedisége is): a gát nem egy massziv betontömbből áll, hanem 33 kisebb pillérből. Ha ezek közül egyiken valamilyen rongálás következik be, a többi képes fenntartani az egész gátat, és a hibásodást helyre lehet hozni. A pillérek „száraz” része nyáron kitágul, a vizes része összehúzódik, télen pedig mindez forditva történik. A gát előre-hátra mozog a völgyben. Igaz, hogy ez a mozgás nem észlelhető, viszont mérhető (kb. 5 centimétert mozdul el évszakonként). A látogatásról még egy annyit el kell mondanunk, hogy ahhoz, hogy megtekinthessük a gát belsejét, pontosan 36o lépcsőfokon kellett le-, majd visszamászni. De ilyen kemény bicatúrásoknak meg se kottyant (vagy igen?).

Szomjúságunk által hajtva nekikeseredtünk az útnak és Kománfalváig tekertünk. Itt egy hosszabb pihenőt tartottunk, ami alatt a főnökök bevásároltak. Mire elindultunk, egy kicsit későre járt az idő, viszont már nem volt olyan meleg és sokkal jobban lehetett haladni. Innen már meg sem álltunk a Gyimesekig, az ezeréves határig, főleg, hogy önkéntes rendőri segitségünk is akadt, akik megkönnyitették a közlekedést a forgalmas úton. Gyimesbükk előtt megnéztük a felújitott ex-MÁV bakterházat, ami pont az ezeréves határon feküdt. Itt előbb ettünk egy jót, majd a bakterház előtt természetesen elkészitettük a nap n-edik csoportépét. S mert a napunkat több, mint ezer lépcsővel kezdtük, miért ne folytattuk volna lépcsőmászással? Ugyanis a sorompók alatt áthaladva felmászhattunk Rákóczi várának romjaihoz. Ezután magunk mögött hagytuk a lépcsőket és úgy döntöttünk, hogy legyen is bármilyen messze a mai sátorhely, elmegyünk odáig, s már csak azért sem alszunk kényelmes ágyakban (választási lehetőség adódott a sátorozás és a panzió között, de a túlnyomó többség a sátorozást választotta). Tovább indultunk és megállás nélkül tekertünk mostani szálláshelyünkig. Ne kérdezze senki, hogy hol is vagyunk, mivel nem tudjuk megmondani, de a tájat leirjuk, már amennyire a sötétség megengedi: patak, tisztás, erdő (fenyves) a Hidegségben, úton Háromkút fele a Gyilkos tó irányában. A lehető legkisebb helyre már mindenki felhúzta a sátrát és az utolsó vacsorakészitési folyamatok mennek végbe. Majd mindenki aludni tér, de előtte üzenünk.

Frédi: nagyon jól vagyok, szuper a túra, jó a hangulat. Puszi haza, nincs térerő, majd hivlak.

Arabella: minden ok, puszilok mindenkit.

Tücsök: ma letertem több, mind 9o km-t, és le sem szálltam a bicikliről (az oszi ki van akadva, szerkesztői megjegyzés).

Sanci: sziasztok! Jól vagyok. Ma simán medvékkel fogunk aludni, azt sem tudom, hol vagyunk. Ne idegeskedjetek. Puszi.

Tamás: fáj a hátam, a lábam, de egyébként jól vagyok.

Szatmári Sándor: az embernek vannak határai, s én nem akartam túllépni. Ma egész nap autóban ültem hasfájás miatt.

Szatmári Sándor és Tamás: Hellász, kövesd a blogot és irjál kommenteket. Igazad volt (Sanyi), előre, CFR!

Biró István: jó volt ez a nap is és jó lesz a többi is, ha ha ha.

Gábor: jól vagyok, de azért eléggé hideg van, és nem kellemes éjjel felhúzni a sátrat.

Szabó Péter: ma sikeresen meg tudtuk mosni a kocsit. Kösz szépen, Zsolt!

Anna: minden rendben, az egész túra leggyengébb teljesitményét értem el (nagyon, de nagyon sokat ültem autóban). Amúgy beleszerettem a tájba, pláne a szálláshelyünkbe (látatlanban, mivel nem tudom, hogy hol vagyunk, nem látunk az orrunk hegyéig sem)... jól vagyok, puszi mindenkinek.

8. nap

A mai napot elég nehéz lenne leírni...ahhoz képest, hogy pihenő nap volt, rengeteg minden történt! Ha valaki megszeretné érteni ezt a napot maga köré kell képzeljen egy nagy vízgyűjtő tavat, ami erdővel van körülvéve. Ha megvan a táj, akkor el lehet képzelni 34 rettenetesen ügyes fiatalt, akik egy éjszakai horgászás után kifejezetten pihenten ébredtek és láttak neki serényen az aznapi teendőknek. Valahogy így kell elképzelni minket a biciklitúra 8. napján, az Úz völgyi víztárolónal, 4O4 km-re Kolozsvártól. Reggeli után ígéretünket betartva nekiláttunk a terep szemétmentesítésének, ugyanis érkezésünkkor a part úgy nézett ki, mint egy sörös bádogokkal túlzsúfolt karácsonyfa. 36 zsák szemetet sikerült összeszedni, azt sem szabad elfelejteni, hogy a zsákok 1oo litresek voltak. Tehát összeszedtük a szemetet s elkezdtünk a saját dolgainkkal foglalkozni, azaz fürdeni. A lehető leggyorsabban próbálta lemosni mindenki magáról, a ruháiról a pár nap alatt jócskán felgyűlt port. A nagy fürdés közepedte a csúnya bácsit, azaz a mindenféle kamerák mesterét, Pétert homlokon csókolta a múzsa, a Baywatch című sorozatból ihletődve Szatmári Sándor főszereplésével megalkották a Baywatch á la bicatúra sorozat első és lehet, hogy nem utolsó részét, amit majd valamikor remélhetőleg, ha nem is a Pro TV-n, de valahol közölni fogunk.
Ezzel egyidőben Antika kitartóan, de eredménytelenül horgászott a parton, amig fel nem fedezte a felfújható csónakot, s kb két órán át forgott Dénessel együtt a vízen, mint a ,,lingispir”, mivel az evezési technikájuk nem igen volt összehangolva. És ahogy az a pihenő napokon nem maradhat el, nekifogtunk ismét a kaja készítésének, ami ezuttal gulyás á la Boti volt. Miközben Boti, a lányok na meg Peti, Huni, Gábor és Sándor kitartóan hámozták a krumplit a többiek az esti tábortűz alapanyagaiért fáradoztak.
S, hogy még véletlenül se legyen Artúrnak sok szabadideje megrohamoztuk a beteg bicikliinkkel, s biza -biza akadt jó sok tennivalója, épp ezért a terepet amelyen dolgozott napernyökkel szereltük fel, már csak azért is, hogy mindenikünknek a biciklije sorra kerülhessen.
Ebéd után a lusta fajtája a biciklitúrának szeretett volna aludni, de Gyula megakadályozta ebben, ugyanis már megint rettenetesen jóllakott s félpercenként kínkeserves hangokat adott ki. Épp ezért a pihenésként masszázs-akciókra került sor. Akinek kedve volt masszrozni gyorsan kapott valakit magának, akin aztán minden dühét kitölthette.
Most már mindenki le van csendesedve, az utánfutók tisztán állnak a tanárnőnek,Zsoltnak s Botinak köszönhetően, sajnos napról napra üresebbek, ami számunkra csak azt jelzi, hogy mostmár kezdődik a visszaszámlálás, s már lassan tudomásul vettük azt is, hogy most már Kolozsvárfele, azaz visszafele haladunk, ami amúgy nem rossz, de azért nem gondolunk arra (itt már megint oda szeretnék elérni, hogy mennyire szép és jó az élet biciklitúrán).
A tábortűzünk is már áll, s így szemre ítélve lesz kb négy méteres lángja, amitől nem kell félni, mert elvégre egy tó partján sátorozunk, még ma este. Holnap nehéz és egyben nagy nap áll elöttünk, mivel elérünk a Gyímesekbe, a Hidegségbe.
A bicikliink már készenállnak a mesternek, Artúrnak köszönhetően, s ha megesszük azt a nagyadag szalmakrumplit aminek az elkészítésének az egész társaság nekilátott, akkor mi is készen állunk majd, s mivel sok embernek sok krumpli kell kissé mindenki el van foglalva, tehát ma a megszokottnál kevesebbet üzenünk haza, de egyik anyuka/apuka se, barátnő/barát, kiskutya/kismacska se aggódjon, mert mindenki a lehető legjobban van, s örül annak, hogy itt lehet!
Szatmári Sándor: Kedves Erika néni! Elvesztettem a tálat s az összes többi holmit, de megtaláltam hét nap után. Vigyázok rá! Tegnap beugrottam biciklistől a patakba, de mindenk ok! Holnaptól tekerünk hazafele...
Emese: ÚÚÚÚÚÚÚz völgyi tó...where are you, the champions???
Péter: katonaság után sem pucoltam ennyi krumplit. PS: nem is voltam katona...
Pálfi Csaba: Jól vagyok!!!
Áron: Tegnap megismertem Hosszút.
Zsófi: Tücsöknek még mindig hiányzik Mackó! PS: valószínűleg elvitte már Hosszú...
Gábor: Jól vagyok, jel még mindig nincs, de a kaja jó!
P. Péter: Jól vagyok!!!
Anna: Jól vagyok. Norbi: még 7 nap. Migel: never mind...:D
Gyula: Változatlanul bicatúra leszek ha nagy leszek!!!!!!!!!!!!!!!

7. nap

A hetedik, és egyben a legszebb napon szarvasbőgésre ébredt a nagy csapat. Egy kicsit megfázva, de pihenten keltünk fel hajnali kilenc körül, viszont egyesek kihasználták azt, hogy nem kellett korán induljunk és ráadásul motorzúgás, manele és egyebek sem zavarták a pihenést. Hosszas reggelizés, szedelődzködés után átbeszéltük a mai napot s azt, hogy hogyan kéne elkerülni a különböző eredetű és jellegű emberi konfliktusokat.
Ez után nekivágtunk a túra egyik legvadabb útvonalának: az Uz volgyenek. Rövid volt a táv, viszont az út elhanyagolt és szinte érintetlen, ennek ellenére a rossz út nem okozott nehézséget a haladásban, legalábbis a bicikliseknek, az autósoknak viszont annál inkább. A nagy gödrök és a kiszámithatatlan mélységű pocsolyák a bicikli nyergében kalandnak tűntek, de az autók és a kisbusz volánja mögött rengeteg figyelemre volt szükség. A terepet felderitők szerint az útvonal szinte járhatatlan a sok sár miatt, de nekünk most szerencsénk volt, mivel kevés sáros útszakasszal kellett megbirkózzunk. A legsárosabb részen már rögtön a nap elején átestünk-másztunk-gurultunk-csúsztunk-vonszolódtunk stb. Gyorsan haladtunk előre, és egy adott pontban meg kellett állnunk, hogy várjuk meg az autókat, mivel a sár komoly akadályt jelentett. A ,,nagy munkát” economic-nápolyi jutalmazta, majd haladtunk is tovább az Úz folyó lélegzetelállitó völgyén. Következő állomásunkon egy érdekes bemutató szemtanúi lehettünk: néhányan közülünk nagy lendülettel nekivágódtak két, kb. 4 méter hosszú sáros pocsolyának, majd egyenesen bele a patakba, hogy a friss sarat minél könnyebben lemoshassák úgy a bicikliről, mint a fülük tövéről. Dinnyeevés következett, majd a szünetet Zsolt nagy ötlete koronázta: Gyulát bedobták a patak vizébe. Zsolt a bosszú elől önként vetette magát a habokba. Egy-kettő átöltöztek és indultunk is tovább. Öt perc haladás után elértük Bákó megye határát (ahol, persze, csoportkép is készült), majd megint öt perc tekerés után megálltunk a székely világháborús hősök temetőjénél. Közel 250 halott nyugszik itt, ők a második világháborúban vesztették életüket, 1944. augusztus 26-án. Amikor a románok átálltak az oroszok oldalára, nem szóltak a székelyeknek. Beengedték a német egyenruhába öltözött oroszokat, akik, megtévesztve a székelyeket, lemészárolták őket. Ez esemény emlékét ma is őrzik. Az emlékművet megkoszorúztuk, helyreállitottuk a szétdobált koszorúkat és a kidőlt kereszteket. Innen már csak apró megállások szakitották meg az utat, ami egyenesen az Úz völgyi viztárolóhoz vezetett.
Amióta megérkeztünk, várjuk, hogy felemelkedjen az utunkat elálló sorompó. Olyan nehéz ez a sorompó, hogy csak egy pecsétes papir emelheti meg, noha nem tudtuk, hogy ilyen jellegű akadályba ütközhetünk annak ellenére, hogy az előzetes megbeszélések az illetékesekkel nem erről szóltak. Most economic-nápolyit és szőlőt eszünk és várjuk, hogy megérkezzen a papir. A mai nap, annak ellenére, hogy az út extrém volt, jó volt, mindenki egyben van, senkinek sincs semmi baja.
A papír megszerzésének a nyomvonala a következő: a gátőr nem engedhet be a mesésen szép tópartra, mivel ez a megye víztárolója. Ő ugyan hagyná magát megvesztegetni, de két napon át reszkírozni az már túl sok lenne – közli. Fel kell hívni a főmérnök urat, de ő ugyan nem tudja a számát. A gátközpontot kell hívni, ahol meg tudják mondani a bűvös számot, igenám, de nincs térerő… A tó körül bóklászva, mint egy tiltott Édenkertben, végül elérjük a gátközpontot, ahol megadják a főmérnök számát, az viszont nem veszi fel… Végül röpgyűlés után úgy döntünk, hogy elmegyünk a 15 km re levő főmérnöki rezidenciára, amit szintén nekünk kellett kinyomozni. A tanári csapat elment hát, a bringás banda pedig türelemmel kivárta azt a 2 órás ügyintézést. A főmérnök úr Gheorghiu úr rendkívül kedves, nyitott és operatív volt, főleg, amikor megtudta, hogy a turisták által mindenfele szétszórt szemetet is össze akarjuk szedni, hisz mi egy cyclo-öko csapat vagyunk – mondtuk.
A bűvös engedély esti 8 órára felnyitotta az Éden kapuját, már túl vagyunk a kiadós paszulyfőzelékes kolbászokon, és várjuk, hogy reggel teljes pompájában élvezhessük a helyet.
Zsolték ma még bemennek Kománfalvára ezt azt vásárolni, úgyhogy a bloggot ismét időben olvashatják a kedves szurkolók.
Íme a nap kommentjei:
Zsófi: boldog szülinapot, anyuci! Puszi!
Fehér Boti: Elis, te rog, trimite-ne un comment si id-ul de messenger (al meu e bolond98)
Isti: minden rendben, nincs baj a biciklivel, a telefonom még mindig nem töltöttem fel.
Sanci: üdv mindenkinek. Nincs jel. Nem tudlak felhivni. Úgy néz ki, hogy a kismacskámnak gazdája került. Ma szinte fogtam egy tyúkot!
Áron: Gyöngyi, mondd meg édesanyámnak, hogy jól vagyok. Lemerült a telefonom, nincs töltőm, de jel sincs.
Boti: kék az ég, és ez a lényeg.
Gábor: jól vagyok, de nincs jel.
Leila: nagyon jó volt a mai nap. Szétment a fenekem, de majd regenerálódik. Megérte.
Gyula: szia, Mámá, szia, Tátá, szia, öcsém! Még egyben vagyok, csak a telefonom van lemerülve, tehát olvassátok inkább a blogot és ne hivjatok. Majd jelentkezek. Csók a családnak. P.S.: imádom a biciklitúrát, és azt hiszem, hogy biciklitúra leszek, ha nagy leszek. Megtanultam konzervet bontani.
Arabella: meggyőződtem arról, hogy mindent lehet, csak nagyon-nagyon akarni kell. Álombeli a táj- kár, hogy nem láthatjátok (csak majd képen). Puszilok mindenkit és szeretlek.
Dénes: remélem, hogy hazaértetek és kipihentétek az út fáradalmait.
Anna: ez volt a legszebb és legjobb nap eddig, nem ültem autón (verge). Igaz, hogy a rossz úttól mindenem fáj, és valószinüleg nyolcasok is vannak a kerekeimben. Asszem, kapok egy kismacskát! Üdv és puszi mindenkinek: mama, tátá, Balász, Babu, Norbi, Szili, Juli, Gábor, az új kismacska stb.