2013. július 27., szombat

0.nap


Ééééss újra kezdődik. Ha nem is hivatalosan, de ma megkezdődött a IX. biciklitúra. A fesztiválokhoz hasonlóan nekünk is van nulladik napunk – a különbség csak az, hogy nálunk a bevezető buli a próbatúrát és a pakolást jelenti. A reggeli ószerezés után 10-kor indult a banda a Szent-János kút irányába. A bükki kaptató megizzasztotta ugyan a túrásokat, de azért a Transzfogarashoz képest…hát megegyezhetünk abban, hogy ez semmiség. Végül mindenki kibírta és 6 órakor már a kaját szortíroztuk az udvaron.  A túrák történelmében talán először sötétedés előtt befejeztük az előkészületeket. Igaz, hogy 3 napja költöztünk ki az udvarra, de a korábbi évekhez képest sokkal hamarabb befejeztünk mindent. Hat darab autó és a rengeteg biciklink készen áll a megpróbáltatásra. Felszereltük a zászlókat és fél 10 körül már a megérdemelt vinettás, rántotthúsos, paradicsomos vacsorát fogyasztja a banda. Kipipáltuk a checklist utolsó pontjait és már csak egyetlen biciklit szerel 6 ember egyszerre. Vagyis egy szereli és 5 nézi. No de az igazi kaland holnap reggel kezdődik: Györgyfalva irányába hagyjuk el a várost és 93 kilométer tekerés után a magyarszentbenedeki templom kertjében sátrazunk. 
No de mára röviden ennyi, holnap 8 órakor indulunk rendőri kísérettel a kollégium udvaráról, ahova szeretettel várunk minden érdeklődőt. Túránkat élőben követhetik a Facebookon, a Biciklitúra-Pusztuló kövek nyomdokában oldalon is.









7 megjegyzés:

Trans írta...

Éljen a Biccatúra!!

E írta...

Új elhatározásokkal, új önmagamat keresve elszántan, lelkesedve mégis picit visszahúzódva indulok el reggel veletek. Túlzás lenne fogadalmaknak nevezni a gondolatokat, amik kavarognak bennem - inkább csak felcsillanó lángocskák. De azért remélem, hogy majd a tűzggyújtásnál hasznukat vehetjük.
Helyet keresek köztetek, magamból nyújtva valamit érte. Fogadjátok!

gyszabo írta...

Látszik a képeken(is),hogy ennyi töméntelen bicatúra után az előkészítés mint a pinty,úgy megy nektek,akár csukott szemmel is mindent pont a helyére pakolnátok.Az autók szépen sorban,a kaja katonásan dobozolva,kőprofik vagytok na,ez a egyszerű igazság.Jó hátszelet holnapra-vagyis mára-(meg úgy augusztus 9-ig legalább).

Gyöngyvér írta...

Megkezdődött. Két hétig a nap a blogolvasással veszi kezdetét... Vigyázza utatokat a Mindenható!

Gyöngyvér írta...

Megkezdődött. Két hétig a nap a blogolvasással veszi kezdetét... Vigyázza utatokat a Mindenható!

Baby írta...

Minden " lepesetek " :) kovetjuk, rengeteg szeretettel ,Isten aldjon Titeket !

Kitti írta...

Misi,mióta elmentél csak a sisakos buksidat látom magam előtt :) sok sikert nektek és kitartást! Kitti