2012. augusztus 26., vasárnap

4. nap


   Ma hajnali hét óra körül Tamás zenés ébresztővel csalogatott ki a hálózsákjainkból, s ahogy kinyitottuk a szemünket az a gondolat jutott eszünkbe, hogy: Jaj, Istenem… ukrajnai határátkelő!!! Kissé aggódtunk amiatt, hogy nagyon sokat ott tartanak majd a határátkelőnél, illetve hogy mindenünket kipakoltatják, s hogy nehezen engedek be magukhoz az ukránok ilyen poros, sárga foszforeszkálós „a ” mellényekkel felszerelt kissé szutykos fiatalokat, de a hihetetlenül jó hírünk az, hogy a lehető legnagyobb rendben volt minden, és irtó rendesen viselkedtek velünk. Fél tizenegyre értünk a román átkelőhöz és nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Annyira elbűvöltük őket a a Csaba által gyártott aktabirodalommal, hogy percek alatt lezárták az átkelőt és csak velünk foglalkoztak… ééééééés ha ez még mindig nem lett volna elég, akkor eláruljuk azt is, hogy nem is akárhol kelhettünk át, hanem a diplomáciai sávon…csendben megjegyezzük, hogy ez azért nem semmi. Nagyon kellemesen csalódtunk a határőrökben, mert azonnal felismerték, hogy szükségünk van a segítségükre és nagyon megértően viselkedtek velünk. Ráadásul hasznos tanácsokkal is elláttak az ukrán határátkelést illetően. Nagyon köszönjük a kedvességüket, és ezúttal mindenki figyelmébe ajánljuk a máramarosszigeti határátkelőt, mert ott mindenki nagyon kedves.
 


   Na de itt a ,,bulinak” még nem volt vége, átbringáztunk a Tiszán, azaz a hídján és máris az ukránoknál találtuk magunkat, ahol leginkább attól féltünk, hogy nem tudjuk megértetni magunkat. Na de aztán beértünk ,,Szásához” és ,,Igorhoz” (így neveztük el őket), s nagy meglepetésünkre mindenikük vagy a magyart, vagy a románt orosz akcentussal ugyan, de beszélte, s el tudtuk magyarázni, hogy nem csempészkedni akarunk, csak bringázni egy kicsit náluk. A fogadtatás itt is sokkal jobb volt, mint amire vártunk. Jött Igor, megnézte, hogy mi van a kocsikban, s a sok gyógyszer láttán elszörnyülködött, hogy: ,,minek sok gyógyszer?”, erre Zsolt meg csak azt mondta, hogy: ,,sok gyermek, sok baj”. Na erre Igor elmosolyodott és szimpatikusak lettünk neki.  Főleg, hogy a szériaszámok is kivétel nélkül találtak az autóinkon… Amikor Feritől kérdezte, hogy nála milyen gyógyszer van, Feri azt válaszolta, hogy csak C-vitamin, erre meg elővett egy doboz magnéziumot, amiről ő sem tudott, csak Enikő dugta be a kocsijába, hogy legyen. Erre Igor azt gyorsan megnézte s rájött, hogy már lejárt és megtartotta magának, na de annyi baj legyen. Szásával egy kicsit bajosabb volt, durcás hangulatában kaptuk el, s mikor nem értettük pontosan, hogy melyik vonalnál kell megálljanak az utánfutós kocsik, s melyiknél az utánfutó nélküliek, s össze vissza álltunk be, nagyon fogta a fejét és csak fújt nagyokat. Na de szerencsére nem Szása volt a főnök. Hihetetlenül gyorsan átengedtek itt is, nem kellett kipakolni, mindenre csak ránéztek, s mosolyogtak… nem tudtuk egyszerűen elhinni, hogy ez ilyen egyszerűen ment. Hihetetlen, hogy egy kis kávépénz mire jó… Köszönjük mindenkinek, aki ránk gondolt… egyértelműen segített.


Na, és akkor átértünk UKRAJNÁÁÁÁÁBAAAAAA!!!! Ez a hely…hihetetlen. Nagyon szimpatikus itt minden, hogy megérezzük az ország ritmusát rögtön a határátkelő után ebédeltünk egy nagyot egy parkban, hogy nyugodtan megbámulhassuk az ukrán járókelőket. Nem volt rossz látványJ. A bámészkodás után  sokféleképpen elneveztük már ezt az országot: a rendes sofőrök országa, a kedves emberek területe, Lada-ország, stb. Sajnos a hőmérséklet még mindig a régi, olyan, mint otthon, kánikula, meleg, rekkenőség, nap, nap és megint nap, DE mi úgy gondoltuk, hogy benézünk az első utunkba akadó benzinkútba, s láss csodát egy akkora vízcsapjuk volt, hogy csak:D, s itt még nincs vége a sikertörténetünknek , mert miután kézzel, lábbal elmagyaráztuk, hogy nekünk a csapjukból kéne két vödör víz a fejünkre, ők elővettek egy öntöző slagot, amivel annyit locsolkodhattunk, amennyit csak akartunk.

















Aztán ezt a játékot minden hasonló benzinkútnál eljátszódtuk, s szerencsénkre mindenhol megértettek, mert azért mindenhol akadt egy magyar nyelvet beszélő is, szerencsénkre. Így valamennyire sikerült a tűző nap sugarait hatástalanítani.







S ahogy a sok ciril betűs útjelzők között tekerünk egyszer csak beértünk HusztraJ, a mai szálláshelyünkre. Hát a szállodát szavakkal nem lehet leírni, már a neve is eleget elmond: V.I.P J. Kényelmes ágyak, zuhanyzók…s még miegymás. S a vacsora, amit kaptunk… mennyei volt: kezdetnek borch leves volt, másodiknak pedig krumpli pire csirkemellel, egy fantasztikus savanyúsággal, málnaszörppel és fekete kenyérrel tálalva, ettől mindenkinek félre állt a hasa. Pihenésként mindenki a hűvös teraszon üldögél és hűsítőt fogyaszt vagy épp már a kényelmes ágyát élvezi.




Mindannyian nagyon jól érezzük magunkat, itt a szomszéd országban. Eddig minden sínen van, holnap vár ránk még a szálloda öt csillagos reggelije s aztán egy kis tekerés Ökörmezőre, ahol már remélhetőleg az idő is megengedi, hogy sátrakban aludhassunk. A meteorológusok esővel fenyegetnek, de mi már elég sok mindenen túl vagyunk, s ez még nem jelenthet akadályt, másrészt pedig lehet, hogy még jól is fog esni egy kis nyári zivatar ennyi hőség után.




Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a bíztató üzeneteket, nagyon jól esik, hogy ennyien gondolnak ránk és gondolatban velünk utaznak. Ne hagyják ezt abba, mert minden reggel ezeket az üzeneteket felolvassuk, és egy külön lendületet ad mindig nekünk minden soruk. Külön köszönet a Paprika rádiós zenés üzenetért Szabi anyukájának, örülünk, hogy öregbicajos végre írt nekünk, és kissé neheztelve, de annál nagyobb hiányérzettel várjuk bicadrukker, nagymama és a többi régi szurkolóink bejegyzéseitJ.   






Köszönünk mindent, mi most elmegyünk hatodszorra is zuhanyozni, mert végre megtehetjükJ.

Nyugodalmas jóéjszakát mindenkinek, de még ezelőtt a olvassák el az üzeneteinket, mert most, nagyon sok vanJ.

Fery: Nagyon szép Ukrajna ,szép a hotel. Három csillagos de többre mutat. Jó a kaja és szépek az ukrán lányok.
Sanyika: Nagyon örvemdek, hogy sikeresen átmentünk a vámon. A mai nap nagyon fárasztó volt a nagy meleg miatt,de a sok locsolás könnyebbé tette. A szálloda profi,nagyon jók a kondiciók és kedvesek az emberek.Puszillak Bogi.
Balázs: A mai nap a borzasztó meleg miatt elment a kedvem a biciklizéstől és kocsiban ültem a határtól. Amugy jól vagyok, puszilok mindenkit odahaza.
Kevin: Mindenkit puszilok, a mai nap is egy siker volt és ezután pihenhetünk egy jót.
Gergő: Végre biciglizhettem, nagyon jól esett és örülök, hogy végre igazi bicatúrásnak érezhetem magam.
Tóth Dávid: Szeretlek anyu és apu, üdv tesó!
Bányai Béla: Kivéve az utakat,minden nagyon jó! Szuper a szálloda! J
M.M.Dávid: Megpróbáltam biliárdozni.
D.Szabi: Nagyon örülök, hogy át tudtunk jönni Ukrajnába. A szomszédok a panzió mellett nagyon kedvesek, kínozzák a magyart és mi pedig az ukránt. Üdv mindenkinek.
Réka: Apukámnak kívánok nagyon-nagyon boldog születésnapot!!! Kívánok jó kirándulásokat, szép fényképeket és sok gombát. Mindenkit puszilok.
Kati: Ma már egyálltalán nem ültem  autóban! Mostmár egész jól belejöttem a bringázásba. Amugy minden rendben van, jól érezzük magunkat. Puszilok mindenkit!
Ballán Dávid: Estére megérkeztünk az előkelőségbe, és ezek a napok után beismerhetjük...örvendtünk neki.
Ny.János: Ukrajnába lépve, kerekemnek vége. Hősiesen bírtam a hőséget, s közben imádtam a jéghideg fürdőket. A lyukakat már nem bírtam mutogatni, annyi itt a gyűrődés, hogy azt rossz nézni. A nap fénypontja a hotel, a szoba és nem utolsó sorban a vacsora.
P.Csaba: Bár fölmentettek tornából mégis fürgén iszkolok el a vizes veder elől. Tökéletes nap.
J.Júlia: Az új kedvenc: UKRAJNAAA! Nagyon  kedves itt mindenki, van sok víz a benzinkutaknál és rendesek a söfőrök. Nagyon jól vagyok.  Pussz Mámá,Tátá, Öcsém. J
Ádám: Fáj a torkom de túlélem. A hotel nagyon vagány, minden nagyon jó és szép.
Bence: Fáj a térdem de bekentem és kezd múlni. Sok puszi. (Anyukámnak)
Orsi: Meglepően gyorsan átjöttünk a határon. Nagyon vagány a hotel, remélem holnap jó napunk lesz.
Isti: Kényelmes az ágy.
Antika: Miután megástad a négy gödröt, kiválasztasz a Praktikerből négy tökéletes tartóoszlopot de vigyázz nehogy az olcsó fajta legyen vagy a túl csicsás, mert a sisakos tigris észreveszi és elszalad és soha többé nem látod, mert ő ravasz, furfangod és minden hájjal meg van kenve, pontosan mint a róka. A négy tartóoszlopot tökéletes pontosággal belehelyezzük a négy gödörbe de vigyázz, hogy a sisakos tigris észre ne vegye a turpissagot, mert ha nem...
V.Dávid: Megérkeztünk.Lux van a hotelben, sok a Lada és olcsó a benzin...meg minden más.
Enci: Ma=1,(puskapor béke) [szakaszos tizedes tört]. Anya, jó lenne, ha segítenél kiolvasni a cirill betűket! Szeretjük Ukrajna!
F.Timi: Nagyon jól telt a mai nap, már csak azért is, mert nem ültem autóba. Üdv mindenkinek.
Solymosi Zsolt: Sosem gondoltam volna, hogy csapatunk szívből jövő Zámbó Jimmy dedikációt kap ma este, bizonyára ez annak köszönhető, hogy eddig ilyen sikeresek voltunk.

20 megjegyzés:

R.Dora írta...

Orvendek, hogy gondmentesen atleptetek a hatart. Kepekrol itelve jobban nem is telhetne a tura. Nagyon irigyellek titeket. Udvozlom a Bomerocko tagjait. Nagyon buszke vagyok ratok! Tovabbi jo szorakozast.

gyszabo írta...

Ejha,igazán fejedelmi körülmények között pihenhettek,meg is érdemlitek,mert bárkinek elmondjuk az ismerőseink közül hogy hány km-t bringáztok egy-egy nap,igencsak csodálkozik ám.Nem beszélve a rettenetes banánérlelő hőségről.És most premiert jegyeztek a bicatúrás történelmetekben,hiszen először léptétek át az országhatárt,úgyhogy a VIP kijár nektek.Gergő örvendünk hogy már jobban vagy,s ott látunk a többiek közt a sorban.Finom,fájnoságos biciklizőidőt kivánunk a következő napokra.

gyszabo írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gyszabo írta...

És tetszik a safty car-os fényképe.

Anya írta...

Xycm - Szoval megerkeztetek szerencsesen erre az igencsak meggyotort foldreszre. Ugy nez ki, hogy a cirill betus csali jol mukodott...na meg a kavepenz:).
Egyebkent olvastam, hogy Karpataljan augusztus 24-en unnep volt: a Szovjetunio felbomlasa utan, '91 aug.24-en fuggetlenne valt - "befuggetlenedett" Ukrajnaba. Jokor mentetek, mindenki kedves es rendes.
Nagyon jok a kepek!!! Ugyesek vagytok, szeretunk titeket, sokat gondolunk Ratok.
Jo ejt mindenkinek!

oreg bicajos írta...

Dasvidania tovariscsi !
Arra mar nem igazan emlekszem hogy ezt az ora elejen vagy a vegen mondtuk meg kisgyerek koromban de biztos valami koszones fele. Es igen nagy sikerelmenyem volt a kepeket nezegetve mert a tablak szoveget sikerult kibetuzni . Hat az indulas elotti kepeket elnezve, ma tenyleg nagyon koran kelt a tarsasag ! Biztos a finom reggeli hozta meg az optimizmust, mert a tobbin mar mindenki mosolyog ! Profi csapat, profi munka volt a mai is !
Holnaptol egy picit hidegebb lesz, itt epp most kezdett esni az eso. Remeljuk nalatok csak az ejszaka esik es nem lesz szukseg az esokabatokra.
Viszlat a facebookon holnap !

Névtelen írta...

Orulok, hogy jol telik es sikeresen atjuotttatok a hataron. Hasznaljatok ki a zuhanyzot es a puha agyakat, a tura alatt nem sokszor alusztok agyban, de a kepeket elnezve nem nagyon banjatok, az elmeny karpotol mindenkit. Bence gyogyulast a terdednek, Timike es Kati radok nagyon buszke vagyok,de nagyon ugyesek vagytok mind! Sok energiat, szep idot( de ne tul meleget), kitartast es jo utat nektek! Eszter

Unknown írta...

Úgy látom, nem olyan fekete az ördög, milyennek a falra festik... mindenhol vannak rendes, kedves emberek.
Nagyon örülünk a rendszeres tájékoztatásnak, nekünk ez a mindennapi "esemény".
További szép élményeket!

Névtelen írta...

Üdv mindenkinek!
Örülünk mi is a sikeres határátkelésnek, és gratulálok mindenkinek az eddigi teljesítményéjért, különösen az újaknak.
Vigyázzatok magatokra! Timit ölelem, puszilom, és büszke vagyok rá nagyon!
MR

Magdi írta...

Nagymama
Bűszke vagyok Rátok. Mindig mindenhól szerencsétek van Ezt magatoknak köszönhetitek hisz annyi szeretet egyűvé tartozás sugárzik ki belöletek hogy mindenki fejet hajt mert napjainkat nem ez jellemzi.Meglátszik hogy kik oktatnaká és példát mutatnak-Köszonet mindenkinek.
Julia köszönjűk a részletes tudositást.Mindenkinek egy forró ölelés.
Tamés Gergö vigyázzatok egymásra.

Jaki írta...

Büszkeség( és némi jóindulatú irigység) tölt el, ha Rátok gondolok! :). Örülök, hogy ennyire jól telik.
Vigyázzatok magatokra, szép és kellemes biciklizőidőt!

Ölelés!

Névtelen írta...

Annyira jo erzes olvasni ezekrol az elmenyekrol. Buszke vagyok erre a csapatra is, szerintem evrol evre csak profibb minden.
A&A

Gulacsi Orsi írta...

Orulok, hogy sikeresen atjutottatok a hataron!Nagyon buszke mindenki ratok! Remeljuk, hogy az ido is veletek tart!:) Tovabbi jo szorakozast es csodalatos elmenyeket kivanok nektek!! Udvozlom Belat ! :P

bicadrukker írta...

Sziasztok, hát az én nyaralásom sajnos véget ért, de legalább lélekben veletek vagyok. A szülinapi köszöntésnek nagy sikere volt köszönjük. Izgalommal várom a sisakos tigris elfogásának további trükkjeit :)))

Névtelen írta...

Sziasztok !
Bojte Csaba szavaival elve : " Aki nem hisz abban, hogy mennyi jo ember van, az kezdjen el valami jot tenni, s meglatja milyen sokan odaallnak melle." Ezt a Ti esetetek tokeletesen bizonyitja.
Bence kitartast, s gyogyulast a terdednek !
Udv a csapatnak
Evike

nilataK írta...

Tordan esik az eso,lehult a levego.Orulunk hogy sikeres volt a hataratkeles,kisse aggodtam az ukran vamosok viselkedese miatt.A kepeket nezve mindenki boldognak latszik!Tovabbi kellemes biciklizest,gratula mindenkinek! S.Csaba nagyon buszke vagyok rad,jo a kep Antikaval!Olel anyu!

Unknown írta...

orvendunk a sikeres hataratkelesnek ,remelhetoleg egz kicsit ott is lehult a levego .az eso azert ne essen tul sokat mert az "űgyes" SZABI
nem vitte az esőkabatott.szerencses utat tovabra

Névtelen írta...

Edisanya irta

Remelem nem aztatok egesz nap,nalunk delutanra kisutott a nap.Nagyon orulunk a kepeknek-ugy at lehet erezni ,hogy jol vagytok .
Adam a torkodra vegyel valamit.Nagyon sokan erdeklodnek feloletek.
BUSZKEK VAGYUNK RATOK!!!!Puszi

F.Erzsike írta...

Nagyszerű csapat.Mindenki nektek drukkol.Egy életre szóló élménybe van részetek.További akadálymentes bringázást kivánunk. Timi,örvendünk,hogy az étvágyad jobb mint itthon.

Anya írta...

Szerencsere nem utolso nap vettem eszre ,hogy ide is lehet uzenni .Minden lepeseteket kovettunk !Kevin puszil a kisocsed ,apa Svedbol ,Ramiek Pestrol es a gyori lanyok.Mindenki drukkol az egesz csapatnak es buszke ratok .Kovetjuk a sisakos tigrist is ,kivarjuk a veget ....Tovabbi kitartast !!!