2012. augusztus 25., szombat

3. Nap


3.nap

Két nap alatt több, mint 200 kilométer letekerése után megérdemelt a pihenés. Mindenki addig aludhatott volna, ameddig kedve tartja, persze ha a Nap is jóváhagyta volna a lustálkodást. „Hajnali” 9 óra tájt viszont, már az egész banda talpon volt a tűző napsugarak miatt. Kiterítettük a nájlonunk, kipakoltuk rá a lekvárt, csokikrémet, pátét, kenyeret és kész is volt a reggeli.







                                                                   
Persze nem hagyhatjuk, hogy egy bicatúrás nap teljesen azzal teljen, hogy fekszünk a fűben, eszünk, iszunk és lustálkodunk, ezért felpattantunk a bringákra és bebicikliztünk Máramarosszigetre, ahol meglátogattuk a Börtönmúzeumot, illetve az Ellie Wiesel emlékházat. A kommunizmus áldozatainak emlékéül szolgáló múzeum egy nagyon megrázó, de valós képet nyújt a korszakról. Megtekinthettünk egy olyan cellát, amely pontosan úgy volt berendezve, mint 50 évvel ezelőtt, a börtön működésének idején. Hihetetlen, hogy milyen embertelen körülmények közé voltak bezárva a foglyok. Egy vaságy, egy tányér és egy vécé. Ez volt a 2 négyzetméteres „szoba” teljes berendezése. A többi cella különböző témájú, a kommunista rendszerhez kötődő kiállítást tartalmazott, a bejárati folyósón pedig az összes fogoly fényképe szerepelt.

A múzeum udvarán várt ránk a helyi rádió két riportere. Még indulás előtt felhívtak, hogy a Kolozsvári Rádióban hallották, hogy Máramarosszigeten lépjük át a határt és ők is szeretnének interjúkat készíteni velünk. Román és magyar nyelven is készül rólunk adás. Köszönjük, hogy eljöttek!





A Börtönmúzeum után Ellie Wiesel emlékházába látogattunk, aki egy béke Nobel-díjas Máramarosi származású zsidó író. Innen pedig mindenkinek 2 óra szabadideje volt a városban, amit nagyjából ebédelésre használtunk ki, de olyan is akadt, aki biciklisfelsőt vásárolt magának, mert lusta kimosni ruháit. Négy óra körül értünk vissza Hosszúmezőre. Összesen 20 kilométert bicikliztünk ma, mégis kimerítő volt. A meleg szerencsésen kitart mellettünk amióta elindultunk, ráadásul szembeszéllel is küszködtünk. Nem volt olyan erős, hogy a meleget enyhítse, de annyira pont elég volt, hogy megnehezítse a biciklizést.


            
            

A következő két órában az egész csapat „döglött” az árnyékban. Muszáj pihenni, hiszen holnap korán kelünk, mert vár ránk az ukrán határ. Illetve egyáltalán nem várnak, csak mi szeretnénk túl lenni már rajta. A pihenés után pedig sor került az első bicatúrás „lapte grosra”, amelyen Nyitrai tanár úr is aktívan résztvett. 7 óra körül megérkezett Váradi Izabella, a nagybányai líceum igazgatónője, aki idegenvezetőnk lett, így aztán újra biciklire ültünk és meglátogattuk a Szaploncai vicces temetőt, amely a világon egyedi stílust teremtett meg. A sírfeliratok az illető személy életét és halálát ábrázolják, ráadásul viccesen. Sokan azt mondanák, hogy ez egy morbid vicc, de ez a temetőnek nagyon különleges hangulatot ad. Ha nagyon beleéli magát az ember a sírfeliratok olvasásába, akár el is felejtheti, hogy egy temetőben jár.







Az iskolába visszaérve pedig egy finom vacsora várt ránk Váradi Izabella jóvoltából. Köszönjük neki, hogy vendégül látott. Most már készülünk a holnapi napra. Korán kelünk és mindent a legnagyobb rendben kell bepakoljunk az utánfutókba, nehogy az ukrán vámos bármibe is belekössön. Ráadásul ukrán feliratokat ragasztunk a kajás dobozokra. Reméljük minden sínen fog menni és holnap este már Huszt városából jelentkezünk.







Nagy Alpár: Kitűnő a kaja, egyre jobban bírom a hegymászást és nem tudom milyen okból indul meg az orrom vérre.
Kevin:A mai nap nagyon laza volt, a városban töltött két óra után sikerült aludnom egyet.Remélem a holnapi nap egy siker lesz.
Feri:Jó volt pihenni.
János: 44 felett a lapte gros klinikai eset.
Júlia:Üzenem a szüleimnek és az öcsémnek, hogy jó bulizást,kiválóan vagyok,üdvözlöm a Beatrice-t.:) Tesónak üzenem, hogy köszönöm a puszit és hatalmas ölelést küldök a messzi távolból és nagyon szépen megkérek mindenkit hogy szorítsanak,hogy holnap az ukránok engedjenek be magukhoz a lehető legrövidebb idő alatt.
Enikő: Tanár úr ki az a Sanepid?
Bence:  Anyukámnak:ha haza érsz írj egy sms-t és olvasd a blogot.Jó éjt!
GergőMár jobban vagyok és megyek tovább.
M.M.Dávid: Sok a bogár és én megölöm a bogarat,az Audi marad.
BélaNagyon finom volt a vacsora,beszélünk holnap telefonon.Minden rendben.
Isti: Hiányoljuk Szatmári vezetését (de cask néha), a fámra vigyázzatok!
ÁdámA biciklimet nem tudtuk megjavítani, de a tanár úr kölcsönadta a bicikliét, már minden tökéletes,a kaja nagyon finom,aludni nagyon jól lehet.Jól vagyok, holnap végre zuhanyzunk.
AntiMiután meglátod a Négyszögletű kerekerdő közepén a gyémántfüves tisztást ahol a sisakos tigris jár ásnod kell négy gödröt, egy tökéletes négyszög négy sarkába, de vigyázz nehogy észrevegyen a sisakos tigris,mert elszalad és többé soha nem látod, mert ő nagyon furfangos,ravasz és minden hájjal megvan kenve, pontosan mint a róka.
Orsi: Finom volt a ma esti kaja, jó napunk volt, remélem sikerült elég energiát gyűjteni a további biciklizéshez. Holnap végre fürdünk.
Ballán Dávid: Kagylóban mostam fejet, lábat.
Zsolt: Nagyszerű nap volt! Köszönet Izabellának!:)
F.Timi: Jó volt ma pihenni és jó volt a pizza. Ukrajna jövünk! J


12 megjegyzés:

Unknown írta...

A következő napokban még nagyobb érdeklődéssel várunk minden bejegyzést! A sok szülő szeretete és az "erős várunk nékünk" is óv benneteket!

Unknown írta...

Adam ,nem tudom mennyi lessz a bicaj bere.....-megtargyaltad?Sajnalom ,hogy a tied elromlott.Orsi remelem a labad mar nem faj.Kovetkezo napokban egy kicsivel meg tobbet izgulunk ertetek, nagyon vigyazzatok egymasra.Hetfore eso varhato ukrajnaba.Sok sikert az atkeleshez a vamon. Szoritunk!!!!!

gyszabo írta...

Problémamentes határátkelést és finom biciklizőidőt kivánunk Nektek.

gyszabo írta...

Problémamentes határátkelést és finom biciklizőidőt kivánunk Nektek.

Névtelen írta...

Nagyon veletek tartottam volna, a beszámolókat es a fotókat elnézve meginkább. Remélem a határátkelés
is sikeres lesz. Bence legyél ügyes!!
a legjobbakat mindenkinek! Anya

Unknown írta...

Edisanya kuldi,

Az istentiszteleten eszembe jutott Orsi a konfirmacioi eneked:

"Csak vezess,uram,vegig,es fogd kezem
Mig boldogan a celhoz elerkezem,
mert nelkuled az en erom oly keves,
De hol te jarsz elottem,nincs retteges."

Sokszor lelekben veletek vagyunk!!!

nilataK írta...

Bizonyara mar karpataljai aszfaltot koptattok,sokat gondolunk ratok,(Simon Csabara talan tobbet),problema mentes haladast kivanunk a csapatnak! Kedves S.Csaba hogyan birja a terded a tekerest? Ugy latom szereztel par horzsolast a labadra! Remelem nem volt nagy eses! Legy ovatos,nem kell kapkodni! A meteosok lehulest,viharos szelet,esot jelentettek! Vigyazzatok magatokra es egymasra! Udv mindenkinek!!!!!!!

Bálint Zozó írta...

Látom GálSanyi most kihagyta a lapte grost. Nem is tudom miert...?

Fecó írta...

Remelem szerencsesen es baratsagosan atmentetek a hataron es mindenki jol van. Julia tokeletes este volt Nagy Fero jo hangulatot csinalt ,igaz tobbszor is elhangoztatta hogy hajra magyarok meg ez magyar fold ami a magyarul erto roman testvereinknek nem tetszett de elve elhagyta a falut.
Tamas fejlesztjuk a falud ahogy lehet es tervezgetjuk hogy a kornyekeden levo nagyobb pontszamuakat kiussuk mielott ok utnek ki teged...
Mindenkinek kellemes bringazast kivanok az ukran foldon .:)

oreg bicajos írta...

Kituno otlet volt a pihenonap, itthon a Tarnica partjan uldogelve is elviselhetetlen volt a hoseg. Egesz nap biztattam magam egy kis bicozasra , de vegul nem lett belole semmi. A holnap sem lesz konnyu a mikrowelle maximalis teljesitmenyen uzemel. Napkremrol , a folyadekpotlasrol ne feledkezzetek meg, embertprobalo teljesitmeny ilyen melegben bringazni ! Ahogy ma irna nagy koltonk: Egy csak egy "csapat" van talpon a videken, meddig a szem ellat , messze foldon, egen !

Magdi írta...

Nagymama
Azzal kezdem és azzal fejezem a napot hogy a gép mellet figyelem hogy viselitek ezt a nagy höséget.Mindennapi imámba értetek imátkozom.Nagyon űgyes fiuk és leányokból állt össze a csapat.Gtatula a szervezöknek vetetöknek és a lelkes kis csapatnak akikért érdemes izgulni.de ha Isten velűnk kicsoda ellenűnk.Meg a morcos határörök is dalra fakadnak meglátva titeket.Vigyázatok magatokra és egymásra.Tamás Gergö sok puszi.

Névtelen írta...

Mıt ıs vartok el az ıdojarastol ha meg Bursa-ban ıs esık az eso???
Remelem a vadlovak szelıd baranyok lesznek otthon :D
akkor ma mar nem kellett locsolkodjatok:D
puszık Anyko
Metz Judıth