11. Nap

11.nap

                Napsütéses reggelre ébredt a tábor a biciklitúra utolsó napján. Talán ez volt a 11 nap legmelegebb reggele, mert a Szamos menti táborhelyünkön egyetlen fa sem állt. Az autók és utánfutók árnyékában meghúzódva reggeliztünk, majd 11 óra tájt elindultunk a végállomás, Kolozsvár felé. Még mindig 130 kilométer volt előttünk, de úgy döntöttünk, hogy ennek csak a felét tesszük meg bringán, mert többé-kevésbé be szeretnénk tartani a szülőknek ígért hat órai érkezést. 

 

 

 

                A Zsibó fele vezető útnak 11 biciklis vágott neki, a többiek pedig autókban ülve előrementek, hogy megírják az okleveleket, illetve hogy gyorsabban tudjunk haladni. A főhadiszállást a Nagyesküllő előtti dombra tűztük ki, Feri és Boti pedig üres autókkal és trailerrel visszafordultak a többiek után.  A bicikliseket a már megszokott forró napsütés követte végig a Szamos partján. Az egyetlen kísérőautó Zsolt 200-as Audija volt, amelyben még Zozó, mint kamerás, illetve Enikő, mint orvosnéni is helyetfoglaltak, ezért maximum 2-en férhettek volna be az autóba, úgyhogy csak az vállalta a bringázást, aki biztos volt abban, hogy közepesnél gyorsabb tempóban  tartani tudja a lépést (késöbb kiderült, hogy ez egy 30-as átlag). Összesen két pihenővel körülbelül 55 kilométert haladt a biciklis csapat. Zsibótól pár kilométerre ért utol minket Feri. Felpakoltuk a bringákat a trailerre, mi pedig beültünk az autókba és 40 kilométert haladva megérkeztünk a főhadiszállásra, ahol az első csapat kipakolta már a nájlont, illetve a pátét, csokit és lekvárt. Az egyetlen gond az volt, hogy későre járt az idő. Az eredeti terv szerint innen újra bringára ültünk volna és 30 kilométert tettünk volna meg Kolozsvárig. De már 5 óra volt és még meg kellett ejteni a hagyományos túra végi beszélgetést. Úgy döntöttünk, hogy ez fontosabb, mint hogy bringákra üljünk és bevágtassunk Kolozsvárra, ezért szántunk inkább erre egy órát. A beszélgetés abból állt, hogy megosztottuk egymással gondolatainkat a túrával kapcsolatosan, pozitív és negatív élményeket, illetve visszapergettük az időt 11 nappal ezelőttre és 10 percben, kulcsszavakat mondva, végiggondoltuk mégegyszer az egész történetet. 

 

                Már majdnem 6 óra volt, mire elindultunk a beszélgetés helyszínéről. Autókkal is még egy órába telt, amíg elértük a Kolozsvár táblát Kajántó felöl. Itt újra biciklikre szálltunk és begurultunk a városba. Ez volt az első olyan túra, amikor ebből az irányból érkeztünk haza. A Reálnál balra fordulva, a „Möröstéri” piac felől tekerve láttuk meg az iskola kapuit. Illetve csak láttuk volna, ha a Kossuth Lajos utcában nem az U focicsapat szurkolótábora tartott volna felvonulást. A rendőrök gyorsan megkérdezték tőlünk, hogy a bordó-fehér zászlós autók velünk vannak-e, mert CFR szurkolóknak néztek ki. Persze nem tévedtek sokat, sőt egyáltalán.

 

                No de minket egyáltalán nem érdekelt semmi ilyesféle felvonulás, ezért a szülők tapsviharát boldogan fogadva végre megérkeztünk az udvarra. Örömmel láttuk, hogy nagyon sokan összegyűltek és kiváncsiak voltak 34 koszos, „illatos” és napbarnított biciklisre. Ünnepélyes keretek között átadtuk az okleveleket, amelyen Feri csodálatos rajza, illetve egy személyes szöveg és mottó állt, ami a túrán kifejtett munkát dícséri. Antika pedig végre befejezhette a sisakos tigris meséjét. Ez után pedig kiléptünk az ünnepélyes keretekből és bicatúrás módra, tehát kézzel lábbal nekiláttunk a szülők által készített sütemények elfogyasztásának. Köszönjük nekik, hogy a kiéhezett túrásokat ilyen ínyencségekkel kínálják, a Gálfalvi család ráadásul megszemélyesített „biciklistortát” készített nekünk. Továbbra is köszönjük mindenkinek a kommenteket, jókívánságokat és hamarosan jelentkezünk egy részletes összefoglalóval is.

u.i.: A késői blogfeltevés miatt az üzenetek elmaradnak... .