2012. szeptember 1., szombat

10. Nap


10 nap…a nyolcadik bicatúra utolsó előtti napja…őszintén egész nap azon gondolkodtunk, hogy miképp tudnánk úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy még legalább egy nappal meghosszabbítsuk ezt az utazást. Aztán így a nap vége fele arra a következtetésre jutottunk, hogy nem váratunk sokat magunkra, és tartjuk magunkat az eredeti tervünkhöz, mivel már nekünk is hiányoznak az otthoniak, úgyhogy holnap 6 órakor ünnepélyesen begurulunk majd az iskola udvarára, ahova mindenkit szívesen látunk majd. Ezúttal megkérjük a szülőket, hogy amennyiben lehet, akkor egy kis finomsággal várjanak bennünket, no nem azért mert holnap koplalnánk, csak mert valószínűleg mire hazaérünk már kicsit éhesek leszünk, és jól esik majd  édesanya és a nagymama finom sütije főleg azoknak, akiknek messze még az otthonJ.

   
Az udvaron majd, ahogy eddig is történt átadjuk egymásnak az okleveleket is. Úgyhogy erre az ünnepélyes ,,záró ceremóniára” mindenkit várunk, hiszen ennek a túrának a sikere sokunké.
Na de akkor lássuk csak mi is történt ma velünk, az első itthon teljes napunkon. Reggel egy kis lustálkodásnak engedtünk teret, lassan nyújtózkodva ébredtünk a túrterebesi Perényi kastély udvarán, majd alaposan megreggeliztünk, hiszen egy nagyon kalandos napnak néztünk elébe. Bár az eredeti tervünk reggelire az volt, hogy fenséges virsli lakomát csapjunk meghiúsult (a környéken az összes üzletben nem volt összesen 120 darab virsli), mégis az otthonról hozott finom lekvárokból, zakuszkákból, csokikrémból és pástétomból mégis nagyon díszes reggelit csaptunk, amit persze kakaós kávéval tetőztünk. Pakolászás után gyorsan útra keltünk, és erős az szembeszéllel hősiesen küzdve tekertünk hazafele. Nem messze a kastélytól megálltunk egy minket büszkeséggel eltöltő helyen (főleg Júliát, nem fért a bőrébenJ). Túrterebesen nem rég épült állami támogatással egy sportcsarnok (olyan bádogos, mint újabban mindenhol), amelynek az a különlegessége, hogy egy nagyon derék kövendi származású unitárius emberről nevezték el, Koncz Jánosról. Ez az ember egy nagyszerű és kitartó tornatanár volt, aki e helyt tanított és a helybeliek ma is olyan tiszteletben tartják őt, hogy emlékét a sportcsarnok őrzi.


Miután készítettünk egy csoportképet haladtunk is tovább. Útközben, szokásunkhoz híven pusztuló köveket után kutakodtunk, így akadtunk rá az aranyosmedgyesi romokban heverő kastélyra, amelynek a mára már lerombolt falai is képesek elmesélni egykori nagyszerű múltját. Ismét elkeserítő látvánnyal, de a múltunk iránt érzett büszkeségünkkel hagytuk magunk mögött ezt a helyet. De még mielőtt volna, Zsolt arra gondolt, hogy mi lenne ha…. s akkor közös szavazással eldöntöttük, hogy kipróbáljuk, hogy mi lenne, ha… Na de, hogy eláruljuk, hogy mi lett akkor, amikor Zsolt arra gondolt, hogy mi lenne, ha, mi pedig megszavaztuk azt, hogy kipróbáljuk, elmeséljük: a túrát úgymond ,,megvadítottuk” kicsit. Az történt, hogy két opciónk volt. (1.) A romokban heverő kastélytól vagy azt választottuk, hogy tönkretesszük a kocsikat és egy nagyon poros, köves, rossz úton haladunk együtt, vagy (2.)  visszatérünk mind a forgalmas útra, és ott szép lassan, a kamionosokat megbolondítva haladunk. S akkor jött a nagy ötlet: mi lenne ha a bevállalósabb bringások mennének a magukra, persze a régi bringások vezetésével, és a kocsik visszafordulnának és haladnának a forgalmas úton, s nyolc kilométer után találkoznánk a letérőnél. Na ezt szavaztuk meg, és a végeredmény a következő lett: KALAND!!! Ezt is kipróbáltuk. Feltankoltuk a bringásokat vízzel, meg gumibelsőkkel, s mindenki ment a maga útjára. Nagyon élvezték, főleg a bringások, és abszolút semmi gond nem történt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs szükség ezután legalább öt kocsira a túrán, hanem csak azt, hogy ennyi nap után mindenki meg tanult csapatban együtt működni és felelősségteljesen viselkedni, és talán valahol ez az egyik főcélja a túrának.




A találkozás után rövid tekerés várt ránk, ugyanis hamar megérkeztünk Szinérváraljára. Itt a parkban egy hatalmasat ebédeltünk, a mai menü: párizsi (mert azt imádjuk), paradicsom (mert az sosem hiányozhat), friss kenyér (mert ez az alap) és persze vaj (hogy jobban csússzon). Na és ebéd után, mint minden rendes ember, mi is henyéltünk egy jót az árnyékban, majd elindultunk a túra egyik legnagyobb kalandjának helyszínére: a komphoz. Kukoricaföldeken keresztül vezető határúton haladtunk, hogy elérjünk az egyetlen komphoz, ami átvisz a Szamos túloldalára. Ahogy odaértünk, tudtuk, hogy nagy élmény lesz átkelni. A szavak nem elégségesek, helyettük itt vannak a képek. Annyit még elmondunk, hogy lehet, hogy bringások vagyunk, de úszásban sem vagyunk utolsók, mert jó páran közülünk inkább átúszták a Szamost (volt, aki többször is), de a kompot is mindenképp kipróbálta mindenikünk. A tulajdonosa is odakeveredett, aki egy nagyszerű ember, és ő maga vitt át mindenikünket és garantálta a testi épségünket, illetve a kocsik karcmentességét. Nem is történt semmi gond, ahogy ígérte, bármennyire is hihetetlen, az a komp, nagyon biztonságos…bicatúrás szavunkra! Sőt, annyira megkedvelt bennünket, hogy csak a kocsikért kért szállítási díjat, se utánfutót, se személyt, se bringát nem kellett kifizetni, minden teljesen ingyen…hát ilyen az a bizonyos komp és a tulajdonosa.











Három fordulásból mindenki a túloldalon volt, s tekerhettünk is tovább. Aztán, ahogy indultunk Zsibó felé megpillantottunk a Szamos partján egy csodálatos táborozó helyet, amihez fogható kevés van széles e földön, úgyhogy arra gondoltunk, hogy eleget tekertünk ma, s kicsit korábban letáborozunk. Úgyhogy a mai tervet nem teljesítettük teljes egészében, de kaland az volt bőven és élmény is, úgyhogy most azzal az ígérettel, hogy holnap mindenképp beérünk hat órára a sulink udvarára, elbúcsúzunk, mert azért ez mégis az utolsó esténk közösen, így túrán, s most aztán mindenki mindent mesél, s ígérjük…ma nem fekszünk le koránJ.





Jóéjszakát kívánunk mindenkinek, és a holnapi viszontlátásig elbúcsúzunk! Találkozunk holnap hat órakor az udvaronJ. Várjanak majd, mert tekerünk!
Ui. : holnap az udvaron kiderül majd az is, hogy hogyan is kell megfogni azt a ravasz Sisakos Tigrist, úgyhogy már ezért is érdemes majd ott lenni!
Béla: Sajnos már ennek is vége, holnap már otthon leszek. Minden rendben.
Szabi: Jól telt a mai nap. Szerencsére meggyógyultam. Halásztunk!!! Üdv mindenkinek!
Kevi: Puszilom a Fatert, nagyon örvendek, hogy üzentél nekem, remélem, hogy hamarosan találkozunk, addig is kitartást!
Isti: Sajnálom, hogy ilyen hamar eltelt, de ugyanakkor nagyon sok élménnyel maradtam, sok tapasztalatot szereztem bringázásban, sátorhúzásban, sötétben való tájékozódásban, és a türelmem határait is sikerült jelentős mértékben kitolni. Üdv mindenkinek, hamarosan érkezem!
Orsi: El sem hiszem, hogy ez az utolsó esténk! Nem bánnám, ha tovább tartana, jó csapattá kovácsolódtunk, és remélem, hogy jövőre is üzengethetek majd a blogról haza.
Bence: Holnapra legyen palacsinta!!!! Sok puszi mindenkinek!    
Ervin: Holnap érünk haza! Alig várom, hogy a saját ágyamban aludjak, mert idegesít a hálózsákom!
Fery: Nem voltunk Afrikában, de pár percig annak tűnt, amikor átkéltünk a kompon.
Ádám: Kicsit várom, hogy érjek haza, de ugyanakkor bánom, hogy véget ér, ez a feledhetetlen túra, mivel éltem egyik leg élménydúsabb és legjobb 11 napja volt, és így utolsó nap megköszönném minden társamnak, hogy 11 napon át elviseltek minden betegeskedésemmel. Öröm volt Veletek, bár egy kis ideig is, de együtt élni.
Antika: Miután tökéletesen elhelyezted a telefonfülkéket a gyémántfüves tisztáson levő kertben a kertnek az észak-keleti oldalán kiválasztod a tökéletes bokrot ami a búvóhelyed lesz, ahonnan várod a Sisakos Tigrist….de vigyázz, nehogy meglásson, nagyon jól rejtsd el magad, mert ha nem a Sisakos Tigris észrevesz, mert tudod, ő ravasz, furfangos minden hájjal meg van kenve, pontosan mint a róóóóókaaaa…..(folytatás és egyben a vége holnap az udvaronJ).
Timi: Kár, hogy az utolsó naphoz értünk ez a 11 nap csodálatos élmény volt. Köszönöm mindenkinek az esélyt, hogy a csapat tagja lehettem.  

10 megjegyzés:

gyszabo írta...

No,hál' Istennek,hogy holnap fény derül a Sisakos Tigris elfogásának a rejtélyére,mert már sik ideg voltam,hogy zokon vettétek az iskolakezdés egy héttel való elhalasztását,s osztán nagy duzzogásotokban nem áruljátok el hogy azt a ravasz,furfangos,minden hájjal megkent(pont mint a róka)hogyishijjákot mi módon ......

atta apa írta...

lehet jobb lett volna meg egy nappal elhalasztani a haza erkezest?!de ugy gondolom jo dontest hoztatok,mert holnap sokan fognak tapsikolni mikor az ikola udvarara erkeztek es sok nyami-nyami fog varni ratok.kevin,sajnalom hogy most nem varhatlak, pedig nagyon szeretnem latni arcod ragyogasat,es persze az egesz csapatet de remelem ez nem az elso es nem az utolso bicatura melyen resztveszel,hanem ez reszede vallik.buszke vagyok rad fiam.hosszu ut all elottetek,de tudom azt hogy aki teheti a holnapi napot nyregbe fogja tolteni ezzel tetezve az elmenyek sorozatat.GRATULALOK AZ EGESZ CSAPATNAK,KITARTAST,JO UTAT ES NE FELEDJETEK A NYOMOTOKBAN VAGYOK.

RO anya írta...

Egyutt olvastuk a beszamolot apudal a skypon keresztul ,boldog volt hogy uzentel neki es faj ,hogy nem lehet ott a holnapi fogadtatason .Izgalommal varjuk a holnapi erkezeset a NAGY CSAPATNAK !!! Egy utoso JO EJT nektek igy egyutt !!!

atta apa írta...

LEHET HOGY NYILON BUFEVEL FOGNAK VARNI BENNETEKET?????majd,kiderul mikor az udvarra ertek.

oreg bicajos írta...

Tenyleg nagy kar hogy ilyen gyorsan a vegere ertetek, es ujra korabban kell lefekudni mert nem lesz mar amit a BLOG-on lesni ejfeltajban. Koszonjuk nektek hogy ujra veletek lehetunk , veletek izgulhattuk at a kalandokat, veletek jarhatuk be Atyaink utjat. Jo volt latni hogy tobb mint 1100 evvel oseink kalandos erkezese utan meg vannak bator , kitarto es talpraesett lanyaink es fiaink akik mernek vallalni meresz celokat es nem hatralnak meg a nehezsegek elott. Koszonjuk a szervezoknek hogy iden is bevallaltak es minden kis es nagy, elore lathato vagy nem lathato gondot megoldottak lehetove teve hogy gyerekeinknek es nekunk is feledhetetlen elmeny maradjon az idei tura is ! A holnapi viszontlatasra !

Anya írta...

Jo ez a kalandos kiruccanas akarhogy is forgatom... sok egyeb mellett tetszik az is, hogyha valamilyen szinten lemerul v. ellaposodik a dolog, akkor a Tanar Urnak meg mindig telik egy "mi lenne ha"-ra. Tenyleg kar, hogy nem kerultetek Kijev fele, mert akkor meg tartana egy kicsit.
Igy kenytelenek leszunk holnap ott lenni az udvaron es csodalni a diadalmas kort amikor megerkeztek.
MINDENKINEK szeretettel es nagy elismeressel gratulalok!!!!!!!!!!
Varunk nagyon!
Addig is szep almokat es jokedvu ebredest a valosagra!

a sisakos tigris szemelyesen írta...

Jo hirt hozott ma este a blogposta, rolam szol holnap biztosan a bicas moka ! De aztan vigyazzatok am mert olyan ravasz vagyok mint a roka es olyan gonosz mint a RezUr !

Névtelen írta...

Balázs, nagyon várunk haza, óriási élmény volt éjszakánként olvasni a beszámolótokat, hat meg átélni minden kalandot! Jó utolsó bicatúrás napot az egész bátor és kitartó csapatnak! Holnap a suli udvaron találkozunk

Rami írta...

...És miközben ti ma már az iskolaudvaron ettétek a nyami-nyamit,mi füzeteket vásároltunk,mert holnap kezdődik az iskola.De azért ma is elolvastuk az előző napokat és holnap is megnézem,hiszen remélem,reméljük,hogy a tegnapi napot is nagy boldogan megosztjátok velünk,akik messziről figyeltük az eseményeket.
Millió puszi,Budapestről.

Névtelen írta...

Büszkék vagyunk rátok,mert megcsináltátok,igazi csapattá alakultatok. :)