8. nap

Most múlik pontosan egy hete annak, hogy elindultunk otthonról. Kissé hihetetlen, de már hét napja rójuk két kerékkel az utakat, s lassan, nagyon lassan- szerencsére - már a végét tekerjük. Na de hagyjuk még egyelőre a kesergést, mert az elmúlt napokban elég sok mindent elmulasztottunk. Elsősorban az üzeneteket, illetve tegnap, mint említettük két csapatra szakadtunk, így nem tudtunk mindenről képeket feltölteni, úgyhogy ma este minden adóságunkat lerójuk.

 Tehát tegnap este mindenki szerencsésen megérkezett Munkácsra, a szálláshelyünkre, ahol Boti egy nagyon finom krumplilevessel várt bennünket, ami után aztán csak egy dolgunk maradt, éspedig a lefekvés.

Ma reggel mindenki addig aludhatott, amíg csak jól esett, mert ismét pihenő napot tartottunk. Úgy gondoltuk, hogy Munkácsra érdemes egy napot szánni és körbenézni a városban. Amire kelt a társaság már ki volt pakolva a reggeli s mellé a mentás tea citrommal.

 

Aztán tizenkét óra körül összeszedtük magunkat és elindultunk megnézni a várost. Előbb a főteret majd a várat vettük alaposan szemügyre. Nagyon kedves hely Munkács és tele van élettel, na meg a fiúk szerint szép lányokkal isJ. A vár a város szélén található, ahova ezúttal gyalog sétáltunk ki, félretéve a bringákat. A vár egy gyönyörű helyen van, ahonnan be lehet látni az egész vidéket, illetve maga a vár is egy csodálatos látvány ugyanis a 2000-ben elkezdett rekonstruálásnak köszönhetően most is kitűnő állapotban van. Eredeti állapotában láthattunk mindent szerencsénkre. A kár az, hogy senki idegenvezetőt nem találtunk magunknak, azért Metz Dávidot elküldtük, hogy keressen meg valaki olyat, aki két magyar szóban össze tudja foglalni a vár rövid történetét.  Dávid szerencsére nagyon élelmes és meg is kapta azt a bizonyos személyt aki, röviden összefoglalta a város és a vár történetét. Tehát, akkor mi is tovább adjuk azt, amit Dávidtól hallottunk: a város nevét a legenda szerint még a Vereckei hágón bevonuló magyaroktól kapta, akik a hosszas vándorút után úgy gondolták, hogy a hágó után először itt Munkácson telepednek meg. A telepedés sok munkával járt és ezért lett a település neve Munkács. A várat is ők kezdték el építeni. Az évek során többször átalakították a várat, a jelenlegi stratégiai terveknek megfelelően.

"

A vár látogatás után mindenki kis szabadidőt kapott, ami alatt felfedezhette a várost. Volt, aki kipróbálta a városi tömegközlekedést (időutazással egybekötött élmény), mások a gyorskajáldákat, piacokat, üzleteket próbálták ki. 

"

Aztán hat óra körül Szolyvára látogattunk el, ahol a sztálini bosszú magyar áldozatainak emlékművét tekinthettük meg.  A ,,maleinki robot”-nak elnevezett  deportálási akció során sajnos Kárpátalja magyar lakosságának nagy részét elpusztították, neveik emlékét csupán a márványba vésett betűk őrzik. Bementünk a kis emlékkápolnába is amely egyben megrázó ismertetőket is idézett a kegyetlen időszakról. Beírtuk magunkat az emlékkönyvbe, s elgondolkodva visszatértünk a munkácsi főhadiszállásunkra.

Miután hazaérkeztünk itthon egy fenséges vacsora várt ránk: PIZZAAA! Volt itt szalámis, sajtos, gombás, paradicsomos, halas s más sokféle meleg pizza. Mindenkinek jutott legalább egy és még egy fél pizza, amivel most már nyugodtan lefeküdhet.

 

Holnap reggel korán indulunk, ugyanis, rendet kell raknunk a dolgaink között, mert újra határátkelés vár ránk. Várják majd a telefonhívásainkat, mert hamarosan érkezünk. Addig is itt vannak a még ukrániában megfogalmazott üzeneteink:

Szabi: Nagyon jól esett a mai pihenőnap, jól vagyok, és üdv mindenkinek.

Vincze: Nagyon jó minden. NE aggódjatok, Janának boldog szülinapot és puszilok mindenkit.

Antika: Miután a csodálatos kapu fel van állítva, elmész Londonba és meggyőződ a heéyi hatóságokat, hogy adjanak neked egy piros ,eg egy kék telefonfülkét, ha pedig nem sikerül meggyőzni, akkor egyszerűen lopd el. A két telefonfülkét a kert kellős közepébe kell állítsad, de vigyázz,  nehogy elhibázd a közepét mert a sisakos tigris észreveszi a hibát, mivel, hogy Ő ravasz, furfangos, minden hájjal meg van kenve pontosan, mint a róka. ..

Dávid: Első sorban a telefonom esmént lemerült. Emese, megkérlek szépen, hogyha van arra utad akkor takard le a hegesztőgépet, vagy kérj meg valakit, hogy vigye fedett helyre, az autóm előtt van. Előre is köszönöm.

Enikő: A telefonomról elfogytak a centek, bicatúrás szent célkora, de már ne töltsétek fel, holnap estétől már beszélhetünk is, sms-t fogadni tudok. Minden rendben van, mindenféleképpen. Puszilok mindenkit!

Béla: A tegnapi nap élményeit szavakban nem lehet kifejezni, ez vol az eddigi legszebb nap, de a mai nap sem volt rossz. Minden rendben, holnap este beszélünk telefonon.

Orsi: Egy kis hányás és láz után most már jól vagyok, remélem, holnap biciklizhetek, mondjátok meg mamának, hogy süssön nekem csoki tortát.

Timi: Nagyon jó érzés volt felérni a tetőre biciklivel. Nagyon jól vagyok.

Lőrincz Isti: Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy őseink lábnyomába léphettem, akár egy kis időre, ez alatt az idő alatt egy kicsit levert a betegség, de ez nem állított meg, a Vereckei hágó megmászásában, és nagyon örvendek magamnak, hogy be tudtam bizonyítani újra, hogy egy kis rosszullét nem árt nekem. Most már egészséges vagyok, jól érzem magam, és nézek elébe a túra hátralevő részének.

Sanyika: Jól vagyok. A Vereckei hágó egy nagy kihívás volt, de nagyon örülök, hogy sikeresen teljesítettem. Nagyon tetszett az éjjeli bringázás, egy nagy élmény volt számomra.  Hiányoztok és várom már, hogy találkozzunk. Puszillak Bogi.

Ádám: Tegnapi nap sokkal jobb volt, mint az azelőtti mivel már biciklire ülhettem, és leereszkedhettem a Vereckei hágón és még egy kicsit tovább is. Az éjszakai biciklizést sajnos kihagytam, de mára már jobban vagyok és remélem, hogy holnap nem kell autóban ülnöm.

Zalán: Kicsit meghűltem, de jól vagyok.

Tamás: Meggyógyultam. Köszönöm a Gundel-féle tudósítást, a folyamatos bogolvasást és kommentelést Borikának. Puszilom, és alig várom, hogy találkozzunk. Mindez egy hét után fogalmazódott meg bennem.

T.Dávid: Sajnálom, hogy az elmúlt három este nem üzentem haza, úgy néz ki tehetséges vagyok a “blogos csajok” elkerülésében... Lassan egy regényre való mesélni valóm gyűlt fel, de 500 karakter felett töbletköltséget kell fizetnem. Szóval a lényeg, hogy még mindig állom a sarat, igaz, nekem is jól fogott a pihenőnap. Kissé hiányolom a ti üzeneteiteket, de ha nem, hát nem... Anyu, apu szeretlek titeket! Tamás kérlek nézzd meg a e-mailjeidet! Lilla, te vigyázz magadra! :D

Wilson: Az Ukrán Wifi borzalmas...!! Sajnos estére én is picit lebetegedtem... de Wilson sosem merül le. Üdv az otthoniaknak:D!

PP: Anya nem tudok írni SMS-t, de nálam van az autótalon.

Kati: Annak ellenére, hogy nem voltam túl jó formában(majd otthon részletezem) sikerült kimászni a Vereckei hágót! J Mostmár minden a legnagyobb rendben van és nagyon jól érzem magam. Puszilok mindenkit! Ölellek, Emese! 

Bence:  Puszi mindenkinek , Maminak gyógyulást!!! Jól vagyok és  vasárnap süssetek palacsintát!!!!! 

7. Nap

7.nap

                Ma reggel már biztosan tudtuk, hogy szükségünk volt a tegnapi pihenőre. Viszonylag egészségesen és kipihenten vágtunk neki a „kettő az egyben” napnak, hiszen be kellett hozni a lemaradást. 130 kilométer állt még előttünk az Ökörmezőhöz közeli táborhelyünktől. A napot bundáskenyérrel és teával kezdtük, összeszedtük a tábort, majd 11 óra tájt kezdődött a mászás. Rögtön a táborhely után várt ránk az első kaptató: 10 kilométeres szakasz, melynek az eleje lassan, az utolsó 2-3 kilométer pedig szerpentin formájában emelkedett. Megemlítendő, hogy amikor az első csapat a tetőre ért, Zsolt hamar felült az első biciklire és legurult egészen a Feriig, aki zárta a sort, majd egy kis csalással ő is kimászta a dombnak egy részét.

                Késöbb kiderült, hogy ez lesz a túra legmegerőltetőbb napja. És nem a kilométerszám, hanem a hegyek miatt. Még a Vereckei-hágó előtt sikerült elfáradnunk. Alsóvereckén, a hágó előtti utolsó faluban tartottunk egy nagyobb pihenőt, majd nekivágtunk a túra célpontjához vezető útnak. 10 kilométer választott el minket a tetőtől. A  sofőrök meglepetésére, akik azt jósolták, hogy órákat fogunk eltölteni a szerpentinek megmászásával, a banda nagyon hamar megmászta a Vereckei hágót. Ráadásul szinte mindenki biciklin. Köves, kanyargós, elhagyatott út vezet fel a csúcsra, az ukránok szinte nem is használják.  Délután fél 6-kor érkeztünk az emlékműhöz, arra a pontra, ahol 1100 évvel ezelőtt Árpád és magyar serege állt. Az emlékmű története röviden az, hogy építése óta 10-szer lefestették az ukrán nacionalisták sárga-kékre, majd pár elszállt magyar piros-fehér-zöldre, de minden alkalommal a kárpátaljai magyarok lecsiszolták és letakarították a festéket róla. Mi pont jókor jöttünk, az emlékmű a teljes pompájában díszeleg a hegytetőn.

                1 órát töltöttünk itt, ami nagyrészt a kajálással telt el. Párizsit és pátét ettünk, eldöntöttünk, hogy hogyan tovább. A terv abból állt, hogy leereszkedünk a hágóról, megkeressük az Árpád-vonal egyik megmaradt bunkerét Felsőgereben neveztű faluban, majd két csapatra oszlunk. Egy éjjeli bringás, meg egy vacsorakészítős, blogfeltevős csapat, akik előremennek Munkácsra a szálláshelyt elintézni. Az ereszkedő után 20 kilométerre volt a bunker. Be volt zárva, de a falra két telefonszám volt festve. Az egyikről kiderült, hogy az ukránul illetve oroszul beszélő idegenvezető tulajdona. Zsolt megpróbált értekezni vele mindenféle nyelven, de sehogyse ment. Majd Botinak támadt egy zseniális ötlete: megkocogtattuk egy kővel a vasajtót, amiből az ukrán Úr megértette, hogy ott állunk a bunker előtt és azt felelte, hogy „pjatj minut”, vagyis öt perc. De lehet, hogy tizenöt, mert csak ennyi idő után érkezett meg. Ez a bunker viszont, több óra várakozást is megért volna. Hihetetlen, hogy milyen rendszert alakítottak ki a magyar és a német katonák a II. Világháborúban a föld alatt. Hideg és nedves levegő volt bennt, viszont teljesen védett, több kilométeres alagútrendszer. 

                A bunker után a terv szerint kettéváltunk. Boti és Péter előrementek az audikkal, 10 kemény bringás pedig nekivágott az éjszakának: Sanyika, Dávid Úr, Ervin, Ballán Dávid, Balázs, Szabi, Tóth Dávid, Nyitrai tanár úr, Bányai Béla és Zozó. A blog irásának időpontjában, azaz 11 óra 36 perckor a kaja már készül, a bringások pedig most érkeztek meg a munkácsi iskola udvarára. 40 kilométer éjjel nem semmi, ráadásul 2 óra alatt letekerték az egészet. Ma tornateremben alszunk, holnap pedig újra pihenő. A munkácsi vár, illetve Munkács felfedezésre vár ránk. A mai szálláshelyünkért külön köszönet Popovics Bélának, a helyi iskola történelemtanárának, akinek segítségével itt aludhatunk, illetve az iskola igazgatójának.

                A késői blogfeltevés miatt az üzenetek holnapra maradnak.

6. Nap

6. Nap

Újratervezés. Egyszóval ez történt ma. Reggel mikor felébredtünk a nap kibújt az esőfelhők mögül és az ég is tisztulni látszott, éppen ezért úgy döntöttünk, demokratikus szavazással persze, hogy még egy napot eltöltünk ezen a csodálatos ukrán útszélen, s a tegnap eláztatott holmiinkat megszárítjuk, illetve kicsit rendbeszedjük a kissé gyengélkedőket. Úgyhogy a reggeli teázás mellett gyorsan meg is szavaztuk, hogy ma beiktatunk egy pihenőnapot. Ahogy ezt eldöntöttük mindenki gyorsan megevett egy szelet csokis kenyeret és azzal futott is vissza a sátrába még egy kis alvás-ráadásra. A virgoncabbak a jó hír hallatán gyorsan elővették bringájukat, megvizsgálták azokat és elindultak tekerni. Egész pontosan Mihai, Anti, Ervin, Zozó, Feri és Sanyika voltak azok, akik nem bírta az energiájukkal és úgy döntöttek, hogy ma sem nyugodhat le a nap anélkül, hogy ők bringára ne ültek volna.

Boti, Tamás, Wilson és Csaba elmentek Ökörmezőre bevásárolni, a többiek meg a konyhát szedték rendbe, mostak, mosogattak vagy csak egyszerűen henyéltek és szárítkoztak. Aztán amikor a bringások visszaértek, megetettük őket, s ahogy néztük, hogy ők milyen jóízűen eszegetnek, hirtelen mindenikünknek megjött az étvágya, úgyhogy felcsaptuk a Laci-konyhát és falatoztunk egyet. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy a konyhánk mélyén rejtőzik valami fiiiinom fiiiinom szalonna, úgyhogy gyorsan megkerestük és elkezdtünk szalonnát sütögetni. Nagyon jól esett itt ukrán földön finom otthoni szalonnát majszolgatni.

Még egyet heverésztünk, még előkerestük a hátizsákunk mélyéről a maradék szennyesünket, és a jó meleg patakban pancsolással egybekötött mosást szerveztünk.

Miután kipancsoltuk, kimostuk és kihevertük magunkat körbeültünk és spontánul Nyitrai Tanár úr vezetésével a matematika rejtélyeiről kezdtünk el filozofálni. Meglepően jól ment ez nekünk, kivéve a humános beállítottságúakat, akik csak néztek és néztek, de igazából semmit sem értettek abból, hogy az x-et miért kell a négyzetre emelni s aztán osztani, s megszorozni ha úgyis x marad belőle vagy lesz belőle egy nagy 0-a. Na de mindegy, lényeg, hogy egyesek ebben nagyon jók. A kimerítő beszélgetés után már kezdtünk megmozdulni: Feri a fiúkkal megmosta a piros kisbuszt, a többiek pedig Boti főszakács segítségével nekifogtak az egyik bicatúrás specialitásnak, a mama și puiul zöldséges tyúkhúslevesnek. Ami remélhetőleg most nagyobb sikert arat itt a Riga partján, mint a Lortu partján.

Estére pedig készül a friss bicatúrás csapat ifjainak a „meglepetés”, ugyanis sor kerül az első nagy szalmakrumpli sütésre, amihez hagyományosan az ,,új fiúk”, azaz most Ervin, Kevin, Balázs, Ballán Dávid, Vincze Dávid, Szabi, Bencze, Béla és Ádám fogják meghámozni a szükséges krumpli mennyiséget. A köretet, azaz a reszelt sajtot, tejfölös fokhagymát, csípős paprikát pedig a régiek bevállaljákJ. Úgyhogy kíváncsian várjuk a végeredményt.

Így a nap vége fele úgy tűnik, hogy nagyon jó döntés volt, egy napot pihenni, mert a sok gyengélkedőt Enikő a csodagyógyszereivel helyre tudta hozni, a hálózsákjaink és ruháink is megszáradtak, illetve a tegnapi esőben való tekerés fáradalmait is kitudtuk pihenni, s pihenten tudunk majd felvonulni a Vereckei szoroshoz.

Mindenki jól van, pihentek és egészségesek vagyunk. Köszönjük az üzeneteiket és holnap a lehető leggyorsabban jelentkezünk.  Jóéjszakát mindenkinek!

Timi: Az éjjel a gyomrom lusta volt emészteni, cserébe ma én voltam nagyon lusta. De minden rendben.

Antika: Miután áll a tökéletes kerítés a tökéletes tartóoszlopokon elmész újra a Praktikerbe, DE viiiiigyááááázzzzz, nehogy a Dedeman-ban lyukadj ki, mert a Sisakos Tigris észreveszi, mert ő furfangos, ravasz és minden hájjal meg van kenve, pontosan, mint a róka. A Praktikerben kiválasztod a legszebb kovácsolt kaput és a kertdél-nyugati oldalán elhelyezed tökéletes pontossággal, de vigyázz, hogy nehogy túl délre, s nehogy túl nyugatra helyezd, mert a Sisakos Tigris észreveszi a turpisságot, mert tudod, ő …..

Ádám: Ma jót tett ez a pihenés, mivel jobban lettem. Remélem, otthon minden rendben van, itt minden csodálatos!

Ervin: Jól vagyok! Norbinak üzenem, hogy kár, hogy nem jöttél és remélem, hogy olvasod a blogot.

Enikő: Fogynak a páciensek, hála a jó Istennek!

Azt hiszen, elég jól kerültem. Majd kiderül. 

M. M. Dávid: Ma kicsit kevés volt a fizikai munka, de ennél nagyobb volt a szellemi-sok mindent tanultam. Amúgy nagyon jól telik. 

Béla: Minden rendben. Ma nagyon sokat pihentem.

Fery: Ma volt a lazulás napja és megmostuk a Volkswagent a Riga folyóban. 

Wilson: Sokat pihentem, várom a holnapi bringázást!! Puszi az otthonikanak! És nagy ölelést Annának!