2008. augusztus 26., kedd

V. Biciklitúránk naplója - 2008. augusztus 26 - szeptember 8.

1. nap: Kolozsvár - Küküllődombó

És minden úgy kezdődött, hogy elindultunk, azaz majdnem elindultunk, de hirtelen megjelent a TVR és a Realitatea TV, akik intenzíven érdeklődtek terveinkről. Aztán mehettünk egyenesen előre, kifelé a városból, nem is gondolva arra, hogy 110 kilóméter áll előttünk.



Az alpolgármester, László Attila úr segítsége által egy rendőrautó (rendőröstől) kikísért a nagyvárosi forgalomból, ami hatalmas előnyt jelentett számunkra, mivel sajnos a mai autósok nem tisztelik a kerékpárosokat, leszámítva azokat, akik integettek nekünk és mosolyogtak felénk. Tehát kiértünk a Bükkig, ezután szembesültünk az első megpróbáltatással: a Felekkel. Ki biciklin, ki traileren, ki kisbuszon vánszorgott ki a tetőre.

Innen viszont csak a forgalom jelentett bizonyos nehézséget, minden nagyobb baj nélkül érkeztünk meg Tordára, ahol elsősorban Antikának a kis sebét orvosoltunk, mert még nem igazán rögződött benne sem, hogy a távolságot be kell tartani, így hát kicsi Antika elesett, de nem baj, mert ő nem egy olyan ember, aki mindenért sír, hanem hősiesen bírta a kezelést, majd - mintha mi sem történt volna - biciklizett tovább.

Egy rövid pihenő után, mialatt megnéztük a vallásszabadság kihírdetésének helyszínét, a tordai katolikus templomot, folytattuk utunkat Aranyosgyéres felé. Onnan a nagyforgalmi út egyenesen és zökkenőmentesen vezetett tovább Ludas irányába, azaz vezetett volna, ha Zsoltnak nem akadt volna be az utánfutójába egy lelkesen bicikliző gyéresi bácsi…no, de egy-kettő feltápászkodott, talán meg is lepődőtt, hogy rögtön elsősegélyben részesítettük.


A mai nap egyik legnagyobb megpróbáltatása, a ludasi emelkedő előtt egy hosszú pihenőt tartottunk. Ezalatt ettünk, ittunk, lazítottunk, és kisebb-nagyobb sikerrel megnéztük a rólunk készült Realitatea-s riportot. (http://cluj.realitatea.net/index.php?option=com_content&view=article&id=2892&catid=12) A pihenésünk kényelmi színvonalát emelte egy felfújható óriás reklám,az ember nem is gondolná kocsiból kibámulva, hogy mi mindenre használható reklámon kívül (lásd a fotót) .

Aztán újra úton, egyesek igénybe vették ugyan a mikróbusz szolgáltatásait, a többség viszont biciklin tette meg a rövid, de annál nehezebb utat a ludasi tetőn felfele.

Ludasról az út Radnótra vezetett, onnan pedig egyenesen, vagyis majdnem egyenesen Dombóra. Az út tulajdonképpen rövid volt, viszont egyik emelkedő követte a másikat s már az erőnk is fogytán volt, de azért lihegve, félig-meddig kiszáradva, lassan, de biztosan felértünk a tetőre.

Küküllődombón finom vacsorával (a kíváncsiak kedvéért gulyás, savanyúkáposzta, kalács) vártak Dénes szülei és maradt még idő és erő Bencző Dénes bácsi, nyugalmazott lelkész biztató történelem órájára is, amely útravalóul szolgálhat minden túrásnak.

Pillanatnyilag mindenki elvan a saját gondjaival, Anna mosogat, Nono beszélget Dénessel, a többiek pedig a port próbálják magukról lemosni. Megvagyunk pirulva, el vagyunk fáradva, de azért az élet szép. A biciklik és az autók szép sorjában pihennek az udvaron, máma, már nem hasad tovább.

Egész jó volt ez a mai nap, kisebb hibák még becsúsznak, de ezek mind orvosolhatóak.

Tehát mindenkivel tudatjuk, hogy mind jól vagyunk, élünk és virulunk, azaz pirulunk, és eszünk ágában sincs hazamenni anélkül, hogy megvalósítanánk a Nagy Tervet (egyelőre).

Holnap ilyenkor majd Székelykeresztúr városából jelentkezünk, addig is mindenkinek jó éjszakát! Ime néhány üzenet haza:

Szatmári Sándor:

Minden rendben, az edzés jól fogott, a nehéz nap után megérdemelt pihenés vár. Gizi, elvettem a hálózsákod, remélem, nem baj…

Benedek Gábor:

Túl sok a táskám, de jól ment az első nap!

Szígyártó Arabella:

Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog menni az első nap! Bevettem minden kanyart! Ne aggódjatok, vigyázunk magunkra! Jó éjt! Puszilok mindenkit!

4 megjegyzés:

Lindus írta...

Szijjjjasztóóóók.
Látom elég lazán ment az első nap, csak igy tovább, mert rajtatok a szemem:D.
Tessék minél több képet feltenni a blogra:D.
Na legyetek ügyesek.
Üdvvv.

Horvat Szilard írta...

Udv mindenkinek, sajnos kolozsvarrol:(A tegnap veletek toltott nap utan elhataroztam hogy felmondok es megyek veletek:D, ugyhogy hetvegen valoszinuleg csatlakozok:)Minden jot a tovabbiakban, vezessetek ovatosan, es Sanyi vigyazz a radarokra:))Sziasztok

Gizi írta...

Sziasztok. Orulok h jol kezdtetek ezt a bicaturat. Sany, nem haragszom h elvetted a halozsakom.....remelem meleget fog tartani a huvos esteken. Megkaptam a sutemenyeket amit hagytal, nagyon fincsik. Magamrol ket szot: "jol vagyok". Kitartast mindenkinek, legyetek figyelemsek a mellettetek elhalado kocsikra. S ahogy Szilard is mondja, Sanyi vigyazz a RADAROKRA. Bye

bicadrukker írta...

Hihetetlen, hogy pont egy olyan autóval ütközött a bácsi biciklivel, amelyik 30 biciklistát kísért :))
Köszi, hogy feltettétek a TV-s linket, mert én hiába kerestem.
A TVR-n reklámozott rántottából a lelkes blogolvasók mikor kaphatnak izelitőt?? Legalább egy kép erejéig... légyszi...