A mai nap kicsit lazább volt, mint a tegnapi. Reggel, az egyezség ellenére kilenc előtt ébresztettek a fiúk legalább 15 kolomppal, s gondolom, nem is kell mondjam azoknak, akik ismerik ezt a társaságot, hogy a Szatmári Sándor volt a végrehajtó. A kolompokkal még nem is lett volna gond, de jött a csúnya bácsi, azaz Péter a kamerájával kiváncsiskodni, s az erős fény ébresztett fel többnyire, de nem baj, mert valahogy visszakapja ezt Péter.
A reggeli és a mosakodás után átvonultunk a templomba, ahol Sándor pap bácsi rövid előadást tartott a templom és a falu történelméről és hagyományairól, még a koporsókat is megnéztük, melyekért a helyi temetkezési egyesületek felelnek. 
Ezt követte a csomagolás, az autókra való felrakodás és az indulás. Még be sem értünk rendesen Dicsőszentmártonba, amikor észrevettük, hogy az egyik „harcos” „fegyver nélkül” indult háborúba: egy bicikli Déneséknél maradt. 
A bicikli ugyan hamar visszakerült, az a rendőr viszont nem, aki azt igérte, hogy kivezet minket a városból. Sebaj, annyira ügyesek voltunk, hogy egyedül is boldogultunk!Dicsőszentmártonból egyenesen Medgyes felé vettük az irányt... igaz, hogy ezt az egyenest néhol kanyarok görbitették, sőt, egy adott pontban nyilegyenesen felfelé kellett haladni. 
Néhányan a trailert választották, viszont a többség hősiesen vállalta a megpróbáltatást. Medgyesen várt ránk a megérdemelt pihenés, ebéd és egy óra városnézés. Alkalmunk nyilt megtekinteni a medgyesi szász evangelikus templomot, mely elméletileg barokk, gyakorlatilag gótikus stilusban épült (persze, ez nézőpont kérdése, az idegenvezetőnk az előbbit állitotta, mi pedig az utóbbit, de mi csak bicatúrások vagyunk, nem művészettörténészek). 
Mig egyesek a városban sétáltak, mások a pihenést választották. Egy páran a templom melletti gesztenyefák árnyékában dalolásztak, szebbnél szebb énekekkel szórakoztatták az egy fős közönséget (az imént emlitett idegenvezetőt).
Később a közönséget is rávettük, hogy kapcsolódjon be.
A Segesvár felé vezető úton rövid kitérőt tettünk Erzsébetvárosba. Itt ritka lehetőség nyilt arra, hogy belülről is megnézzük az örmény-katolikus templomot, aminek gyönyörűsége páratlan.
Reméljük, hogy Varujan Vosganian jóvoltából a műemlék-templomot felújitják, hogy még sokáig lehessen gyönyörködni benne.
Innen már az irány egyenesen Segesvár felé vezetett, a dimbes-dombos utat szinte mindenki végigkarikázta. Segesváron, aki akarta, megnézhette az óratornyot, viszont itt nem időztünk sokat, folytattuk is utunkat Székelykeresztúr felé.
Akadályok nélkül tettük meg a maradék 25 kilométert, és se-perc alatt, viszont sötétségben értünk Keresztúrra, ahol pizza várt ránk Sanci, István és Sándor jóvoltából a Berde Mózes Unitárius Gimnázium bentlakásának udvarán.
Most mindenki próbál élni a zuhanyzás ritka lehetőségével és siet lefeküdni, mivel furcsa módon mind ágyban aludhatunk. Ma még jobban vagyunk, mint tegnap, izomláz már nincs, fenékfájás már elmúlt, még Antikának a sebe is rohamosan gyógyul. Jókedvünkben mind üzenni szeretnénk valamit:
Márton Boti: jól vagyok. Még nem ültem autóban. Jó a hangulat és a pizza.
Frédi: cool (azaz vagány)
Dezső: csók a családnak. Jól vagyok. Fóris, a biciklid OK
Anti: Jól vagyok! Még élek!
Arabella: nagyon-nagyon jól ment a mai nap, még jobban, mint a tegnapi, még az emelkedőt is megmásztam. Nagyon jó a hangulat, szép a táj és minden OK. Puszilok mindenkit!
Péter (a kamerás): anyuci, szeretlek!
Sanci: megjöttek a kolozsváriak, minden rendben, a pizza bejött. Bárcsak indulhatnánk már!
Áronka: Helló! Ennyi!
Gábor: le van merülve a telefonom. Jól vagyok.
P. Péter: jól vagyok.
Szabó Tamás: nagyon jól vagyok.
Szőke Hunor: én is jól vagyok, mindenki jól van.
Biro István: egyelőre csak annyi, hogy szerencsésen megérkeztünk Keresztúrra.
Sándor: egy kocsi sem ütött el a „hosszú” út alatt!
P.S.: Mivel nincs és nem is lesz hosszú iiii, eldöntöttük, hogy több fotóval fogjuk kárpotolni ezt a hiányosságot.
