6. nap

A mai napon kicsit korábban jelentkezünk, mivel készülünk a civilizációt a hátunk mögött hagyni, és bármenyire is szeretnénk a térerőt nem vihetjük magunkkal.
A mai napon hajnali órában keltünk, fél nyolckor már kezdünk ébredezni az Ismerős Arcok dallamaira, tegnap kiirtuk, hogy ,,anti manele” pártiak vagyunk, ma pedig megmutattuk a délről jött szomszédainknak, hogy miket is hallgatunk mi.

A kálciumban gazdag reggeli után (meleg és hideg tej), elkezdtünk szórakozni, mivel a kisbusz kulcs kicsit megtréfált minket, elkezdett bujócskázni velünk. Mindent tűvétettünk, de egy adott pillanatban már kezdtük szétszedni a motort (körülbelül úgy néztünk ki, mint valami kezdő kocsitolvajok), amikor eszünkbe jutott, hogy a tegnapi nap nagyrészét a medencében henyéltünk, s volt aki ruhástól vetette be magát a vizbe. Gergő gyorsan fejest ugrott a vizbe, s rövid idő alatt megtalálta a kulcsot, ami nyugodtan henyélt a 2,5 méteres medence alján, s nem igazán igyekezett hozzánk vissza. A lényeg az, hogy mégmielőtt minden kábelt összevágtunk volna a műszerfalon és minden csomagot kiboritottunk volna a kulcs nedvesen és pihenten visszakerült hozzánk, igyaztán nekivághattunk a mai utunknak, ami az Úz-völgyébe vezet.
Negyedháromórakor Csikszeredában pihenünk, eszünk, vásárolunk töménytelen mennyiségben csokit és olyan dolgokat, amit három napig nem tudnánk nélkülözni. Ma már megmásztuk a Hargitát, azaz a Tolvajos tetőt, s készülünk letérni arra az útra, amin nem zavarnak a kamionok és nem dudálnak a türelmetlen sofőrök.
Mindenkinek üzenjük, hogy jólvagyunk, kicsi P. Péternek és Márton Botinak a gyomorfájása elmúlt(már tudnak ketchupos csokis kenyeret pástétommal és sajttal enni), sőt már Botinak sem fáj a feje. Mindenki vidám, izmos, Antika már tiszta izom és seb, de keményen teker a társa, Mihai mellett s a kapcsolatuk már javult, Mihainak sincs már baja a forditojaval s Antika sem mond fel a vallalattal (ha véletlenül valaki nem tudná Mihai a román barátunk, aki a kocsijavitások mestere s Antika fordit neki amikor épp megbeszélést tartunk vagy mesél valaki valamit).
Tehát mindenkivel tudatjuk, hogy a lehető legjobban vagyunk, az idő jó, problémák nincsenek és imádjuk a biciklitúrát!!!
Megpróbálunk minél hamarabb jelentkezni, amint térerőt kapunk, addig is minden jót mindenkinek, mert nekünk a jóból jut most bőven.
TO BE CONTINUED...

**************************************************

És mégis jelentkezünk még egy pár sor erejéig: az Annamari-Sándor-Szilárd trió jóvoltából. Ők sajnos nem tarthatnak velünk az úton, mivel vár rájuk a munka, viszont azt mondták, hogy feltőltik ők a blogot úton hazafelé.

Csikszeredát elhagyva egyenes út vezetett Sepsiszentgyörgy felé. No, nem kell megijedni, nem járjuk folyton ezeket a nagyobb városokat, talán sok is lenne Udvarhely meg Csikszereda után. Inkább úgy döntöttünk, hogy vadregényesebb utakra térünk. De a vadregényes útra való letérőig még van egy pár kilométer, amit akadálymentesen tettünk meg. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan megérkeztünk Csikszentmártonra... itt szőlővel töltöttük fel erőtartalékainkat, mielőtt nekiláttunk volna az Úz völgye felé vezető útnak.

A vadregényes táj fogalmát az kezdte kimeriteni, hogy elfogyott az aszfalt, majd az emelkedők következtek, de hol biciklin, hol mellette (tolva) felérkeztünk a Rugát- tetőre. Gyönyörű látvány tárult a szemünk elé... az az öröm is tetézte ezt a kellemes látványt, hogy innen már csak ereszkedve haladtunk, az Úz pataka mellett vertünk tábort.

Miután megérkeztünk a táborhelyünkre és felhúztuk a sátrakat (ez az első nap, hogy sátorban alszunk), neki is láttunk a spagettifőzésnek. A körités különösen változatos volt: sonka, sajt, ketchup, paprika és tejfölös-sajtos-fokhagymás öntet. A szószból kétszer is kellett késziteni, nagy volt a kelete.

Most ki-ki a sátorban matat, a tűz mellett álldogál, mosogat vagy beszélget. Az ég tiszta, gyönyörűen látszanak a csillagok...

Szatmári Sanyi: jaaaj!Annyit ettem, hogy gázpalackkal kell éltessenek. Finom a kaja, és a bringázás is megy. Üdvözlök minden olvasót.

Pálfi Csaba: Mámá, hagyd békén a kismacskákat. Annyit vacsoráztam, hogy még a kisagyam tövében is kaja van.

Tücsi: nagyon hideg van, de ezt is túlélem. Ma nem ültem autóban!

Zsófi: jól vok, nem tudlak felhivni, mert nincs térerő, ma megmásztam a nagy hegyet.

Réka (tanárnő): az Irodakukacnak köszönjük a biztató szavakat, számunkra minden visszajelzés fontos.

Gyula: Mámá! Úgy jóllaktam, hogy fáj a hasam, három napja nem ültem kocsiban, az egyiken azért nem, mert pihenőnap volt. Hiányzik Buggs!

Szén Sándor: megtérülni látszik a bicikli mára.

F. Isti: minden rendben, nem vok már meghűlve. Bicikli ok, nincs térerő, de le is vagyok merülve. Nagyon jó a túra.

Emese: az ismerős „drum inchis” tábla adott erőt és lelki frissességet megmászni a rohadt, nagy és nehéz emelkedőt, de hat év távlatából vissza a régi szerelemhez...

Sanci: sziasztok! Minden ok, de mindig lenyúlják az evőeszközeimet! Egy másik dolog: immáron Székelynek vagyok keresztelve. Puszi

Mihai, Anti: nagyon-nagyon finom volt a vacsora!

Horváth Szilárd (magának üzen) : mindjárt megyek haza és kommentálom a blogot

Nonó: elég hideg van errefelé, otthon felejtettem a sapkát.

Artúr: hideg van!

Leila: ma egész nap bicikliztem, egy percre sem ültem fel a kocsira, ez az! A szám egyre jobban van.

Anna: baj volt a váltómmal és még mindig nem sikerült egy napot rendesen kitekerni. Amúgy jól vagyok, vagány a tábor. Mámá, Tátá, Balázs: remélem, jól vagytok, jó utat továbbra is! Norbi: sok-sok puszi!

5. nap

Nem egy olyan megjegyzést hallottunk, hogy „Ez már az ötödik nap?! Mikor telt el igy az idő?” És egyet kell értsünk ezzel a felkiáltással, tényleg nagyon gyorsan telt el ez a pár nap, ami alatt több, mint háromszáz kilométert megtettünk. A mai, az ötödik nap a megérdemelt pihenő ez után a hosszú út után.

Hihetetlennek tűnik, hogy milyen hamar kipihenik magukat egyesek. Reggel néhányan megébredtek hajnali kilenc óra körül, és a fölösleges energiájukat azzal vezették le, hogy a banda másik részét is felébresztették. De senki sem reklamált (sokáig), a kakaós-rahátos-diós-szimpla kalács és a joghurtos-szánás reggeli után tizkor mindenki frissen és üdén állt a halomnyi tennivaló elé, amit a pihenőnap tartogatott. A lányok egy-kettő megpucolták a levesbe valót, a fiúk meg egy kerékfordultával labdát hoztak a városból. Ünnepélyes keretek között felavattuk a kartonplakettet, amely büszkén hirdeti, hogy itt van a „parterul ANTI-MANELE”. Volt ünnepi beszéd, papi szentelés vizzel, zöld ággal való megkoszorúzás, és, most már a mi kezdeményezésünkre, itt készült el a nap első csoportképe. Erre a táblára azért volt szükség, mert az éjszaka folyamán a szálláshelyünkre olyan déli vendégek érkeztek, akik előszeretettel hallgatják ezt a zenei műfajt. Folytattuk a ruhamosást, annak ellenére, hogy egész délelőtt be volt borulva, sőt, esőben is volt részünk. Szerencsére később kisütött a nap és a ruhák megszáradtak, sőt, még az autókat is megmostuk.

Délben megvolt a „mama si puiul”-reloaded, csak az idén már „mama si soacra”-ra változott a név (a név a tavalyi biciklitúráról származik: egyik nap egy tyúkból és egy csirkéből húslevest főztek; ma két tyúkból lett inycsiklandozó húsleves, fiatal anyós egy fiatal menyecskének). Ebéd után a fiúk felszentelték a focilabdát, majd kis idő múlva nekiláttunk a rántott sajt és a hagymás krumpli elkészitésének. Mire másodszor is jóllaktunk, megérkeztek azok a vállalkozó kedvű biciklisek, akik a pihenőnapon elhatározták, hogy ellátogatnak a homoródalmási barlanghoz. A barlangig ugyan nem jutottak el, mégis érdekes élményekben volt részük. Helyszini tudósitás következik, a meginterjúvolt Szatmári Sándor a következőket nyilatkozta:

-Mentünk heten. Tizennyolc kilométerre lakott Dénesnek a tatája. Elhatároztuk, hogy meglátogatjuk őt meg Esztit (Szabó Esztert). Az út oda nagyon könnyű volt, csak ereszkedtünk. Az egyik faluban (Lövéte) egy lakodalmas menet mellett mentünk el. Elhatároztuk, hogy visszatérünk és elálljuk az utat. A vőfély már oda is ugrott, hatvan fokos pálinkát lógatott az orrunk előtt, de mi ellenálltunk a kisértésnek :D. Tésztát és üditőt kértünk, rögtön megjelentek két tállal, de azt mondták, hogy nincs semmi alkoholmentes italjuk. Megettük a tiz különböző fajta tésztát és továbbhaladtunk. Az úton átgondoltuk, hogy mit kérhettünk volna, és megegyeztünk, hogy jó lett volna puszit kérni a menyasszonytól. Továbbmentünk... Homoródalmás előtt (nagy szerencsénkre és meglepetésünkre) egy hosszú sort láttunk, kb. 15 kidiszitett autóból állt. Elálltuk a biciklikkel az utat és bárki jött, mi csak a menyasszonyt voltunk hajlandóak látni. Kb. negyven-ötven ember gyűlt körénk. Újból az erős itallal próbáltak csábitani, de most már a tészta mellett a menyasszonytól puszit is kaptunk (arcra...), a vőlegényt pedig odatettük biciklizni.Nagyon jó volt! Ezután meghivtak minket a lakodalomba hat órától mulatni. Megérkeztünk Homoródalmásra, a nagytata megvendégelt (barack, Fanta, ásványviz, borviz, paprikás-pörkölt, savanyúság, sajt, szalonna, szalámi, fagyi, lekvár, nektarin volt a menü). Már későre állt az idő, lemondtunk a barlangi túráról, de megpróbáltuk felkeresni Esztit. Kiderült, hogy ő a barlangnál van. Két órát másztunk hazafelé, több pihenővel, balesetmentesen, teli hassal megérkeztünk a rumos csokival együtt, amit útravalóul vittünk magunkkal.

P.S.: megkarcoltam a biciklit. Sándor.

A délután folyamán ádáz küzdelemre került sor. Egy páran röplabdázni szerettek volna, de azok, akik fürödtek, arra gondoltak, hogy megszerzik maguknak a labdát. A labdáért vivott harc mártirja Mátyás Csaba volt, aki vállalta a nemes feladatot, és a labda után ugrott a medencébe. Ruhástól. Csaba áldozata hiábavaló volt, mert a röplabdások is beálltak a fürdőzők közé.

Mostanra már mindenki átöltözött. Várjuk Horváth Szilárdék érkezését, addig is az utolsó biciklijavitási életműködések folynak. Próbáljuk kihasználni a pihenőnap hátralevő részét, mivel holnap reggel felpakolunk és folytatjuk utunkat a Tolvajos-tetőn keresztül, Csikszeredán által az Úz völgyi tetőig.

Márton Boti: meguntam már éjjel szubkultúráltak zenéjét hallgatni.

Leila: ma reggel feldagadt szájjal ébredtem.

Gábor: most éppen az ágyakért harcolunk, de úgy néz ki, hogy Huni csak mégis fent marad. P. S.: jól vagyok.

P.Péter: elmúlt a gyomorfájás és elég szar, hogy Gáborral kell aludjak egy ágyban.

Anti: ma ettem egy olyan jó csirkepaprikást, amilyet csak nagyanyám tud csinálni. Puszilom mámácit.

Arabella: nagyon-nagyon-nagyon jó a túra, puszilok mindenkit. Szeretlek, anyuci.

Péter: ma bicikliztem végre én is. 15 km le, 15 km fel. Nem érzem a lábam, de szuper volt.

István: ma megint bedobtak sapkástól a vizbe.

Tücsök: ne ijedjetek meg a blogos képemtől. Puszi

Szén Sándor: nagyon örülök, hogy Istvánt megint bedobták a vizbe.

P. Csaba: most már teljes füstáradatban tálcát is tudok tartani szemrebbenés nélkül, nem csak repülőt irányitani. Az ember élete végéig tanul...

Zsófi: hiiiiiideg van!!!

Tamás: nagyon jó volt a mai pihenés, sokat szórakoztunk, majdnem beestem ruhástól a vizbe, de a végén csak szárazon maradtam.

4. nap

Még észbe sem kaphattunk, máris reggel lett. Ki a kultúrotthonban, ki a tornácon, ki az udvaron ébredt, kiadós alvás után. A reggeli sem váratott sokat magára: egyesek biztosra vették, hogy ismét rántotta lesz, mert a tanárnő és Gyula szaporán elkezdték törni s szagolgatni a tojásokat, viszont egy-kettőre kiderült, hogy a mai reggeli bundáskenyér lesz. Hamar kész lett a kenyér, melléje sajtot, paradicsomot és paprikát fogyaszthattunk. Elmentünk a templomba, ahol Solymosi Alpár tiszteletes úr elmagyarázta a falu történetét, a Firtos hegyéhez fűződő legendákat. Rövid megbeszélés után még megnéztük a tiszteletes úr háziállatait: nyuszikat, kiskutyákat és a csikót. Utána pakoltunk és nekivágtunk a mai útnak, ami változatlanul köves és poros volt.

Közben akadtak akik egy kicsit megbetegedtek, Fehér Botit a fejfájás kergeti őrületbe, de úgy néz ki, hogy túléli, mert Antikához hasonlóan ő is egy kemény gyerek. A kis Polacsek Péter és Márton Boti a gyomrára panaszkodik, mert mindent azért ő sem bir el, s kicsit rakoncátlankodik, ezért most a tanárúrék teakúra alá vetették őket, amitől holnapután biztos úgy tekernek majd, mint soha máskor.

Farkaslaka előtt mégis aszfaltra kerültünk, igy sokkal jobban haladtunk tovább az előbb emlitett falu felé. Itt megtekintettük Tamási Áron sirját. Innen Székelyudvarhely felé vettük az irányt, ahol egy két órás pihenő várt ránk. Többek között azért volt szükség erre a hosszú pihenőre, mert úgy véltük, hogy a trailer jobban szeretné, ha megjavitanák, mintsem hogy a kerekeit össze-vissza cserélgetnék. A pihenő alatt volt, aki aludt a kisbuszban, volt, aki visszabiciklizett a városba és a Spar-ban jónagyot evett, akadt olyan is, aki a biciklijét javitgatta (név szerint: Artúr mester, Frédi, István). A trailer a vártnál hamarabb kész lett, ezért készen is álltunk az indulásra. De egy rövid megbeszélés alatt megszavaztuk, hogy azok, akik szeretnének, autóval előremehetnek Szentegyházára, a vállalkozó kedvűek pedig biciklin teszik meg a hátralevő utat. Tizenhárom bátor vállalkozó volt, akik nekivágtak a húsz kilométernyi emelkedőnek, ami reménytelenül csak felfele kanyarodott.

-Nehéz volt, izzasztó volt, de megérte. Nagyon nagy élmény volt Szentegyházára biciklivel érkezni, s a többiek jutalomtapsa volt a legvagányabb.– nyilatkozták a bátor biciklisek.

Amig ők tekertek, a többiek lefoglalták a főhadiszállást, ahol újra ágyban alhatunk. A főhadiszállást Szentegyháza gyöngyé-nek nevezik. Most mind itt ülünk, kifújtuk magunkat, lassan lejár a virslis vacsora s nyugodtan úszkálunk, lazsálunk, mert tudjuk, hogy holnap egész nap pihenhetünk, s hű társunkkal, a biciklivel foglalkozhatunk.

Szén Sándor: ma kocsikáztam a Hargitán, de már megbántam.

Dénes: jól vagyok, én ezt üzenem. Végre fürödtem a vlahicai termálfürdőben.

Áron: ma reggel nem akart elolvadni a cukor a teámban.

Anti: azt üzenem, hogy megmászom még a Himaláját tavasszal.

Nonó: igen, Anti, meg, meg, lefele!

Arabella: valóban olyan szép a hely, ahogy mondtad, nagyon jó minden, vigyázunk magunkra és puszi mindenkinek.

Frédi: imádok tekerni, csak nem mindig tudok (nehogy azt higgye valaki, hogy Szentegyházán meleg a termálviz).

Alpár: minden jól megy, jó a viz, jó a hangulat és jól lehet szórakozni.

Zsófi: jó a hangulat, minden jó, puszilok mindenkit. P.S.: jó a kedvem, csak mindig fáradtan fényképeztek le :P

Tücsi: túléltem már négy napot, szóval csak nem szabadultok meg tőlem. Hiányzik Mackó ...

István: itt vagyunk a termálfürdőnél és fürdünk.

Sanci: hát, a biciklin a következőket találtam ki: „egész úton a biciklin azon gondolkodám, mikor látom végre Szentegyházát.” Szóval vagány minden, nem volt olyan kemény az út. Puszi mindenkinek oda, ahová kivánja.

Szatmári Sándor: szia, Gizi! Hogy megy a gyógyulás? Jó a túra, a hegyek sem mászhatatlanok. Hellász, live update-et kérek a meccsekről.

Gábor: jól vagyok.

Fehér Boti: minden rendben, eddig nagyon jó a túra. Urari pentru cei din Cluj mai ales Dambu si Centru: sper ca urmariti blogul, de nu aplic vorba lui Ionu...aloha!

P. Péter: gyomorrontásom van .

Artúr: estem egy szépet!

Szabó Tamás: a mai nap is jól telt, elég nehéz volt, de megérkeztünk a fürdőre és itt nagyon vagány.

Emese: ismerős dallamokat dúdol a firtosváraljai templom, a papilak megszokott tornáca, a köves ereszkedők, a szentegyházai termálfürdő, csak a csapat új, és ez épp igy jó. Nagyon jól telik, puszi!

Péter (a kamerás): Horvát Szili hozz egy hálózsákot....megfagyok!!!

P.S: A nap nagy hire az, hogy Péter nem készitett az emelkedők alatt sem, de még felett sem csoportképeket, viszont elkapott néhány olyan pillanatot, ami sokat elmond a hangulatunkról és arról, hogy mennyire szép az élet bicilitúrán.Változatlanul nincs hosszú i és nem is lesz.

3. nap

Még süt a nap, késő délután van, de mi már megérkeztünk Firtosváraljára, a mai végállomásunkhoz. Hála Istennek, nem kell a sátor fel- és lehúzásával bajlódni, mivel Solymosi Alpár, a helyi lelkész megkönyörült rajtunk és beengedett minket a nemrég felújitott kultúrotthonba. Ez segit nekünk a holnapi napon, mert nehéz útszakasz áll előttünk.

Ma későn keltünk, ami azt jelenti, hogy pihenten láttunk neki a megtennivaló útnak. Ez meg is látszott a napi teljesitményünkön. Szerencsére csendes ébresztőben volt részünk, és amire lementünk az udvarra, Boti, Zsolt, Pálfi Csaba, Mátyás Csaba és a tanárnő jóvoltából egy óriási méretű rántotta várt minket, ku gyé toáté, ahogy Boti mondta a tévéseknek A reggelit követő rövid pihenőben csomagoltunk, biciklit javitottunk, és még arra is került idő, hogy a kilencedikeseket és a frissen érkezett keresztúriakat beavassuk: szebbnél szebb vallomásokat hallhattunk, melyek hű társainknak, a kerékpároknak voltak cimezve. Mivel a mai út nem volt olyan hosszú, déli egy órakor indultunk.
Az indulás előtt Péter elkészitette a nap első csoportképét.

A második a Berde Mózes Unitárius Gimnázium előtt készült, a harmadik pedig Petőfi kiszáradt körtefája előtt... nem kell megijedni a körtefa ily sajnálatos pusztulásán: utóda boldogan termi a körtéket a látogatók nagy nyálcsorgatására (apropó, Mámáka, mondtam, hogy ne pakolj körtét... és amúgy sem szeretem – Anna). Ezután nekikeseredtünk az útnak. Az első állomásunk Firtosmartonos volt. Itt derült ki, hogy észrevétlenül húsz kilométert letekertünk. A rövid pihenő alatt megnéztük a Pákei Lajos által tervezett templomot, felmentünk a toronyba is,ahonnan gyönyörű kilátás nyilt az egész vidékre. És indultunk is tovább Énlaka felé. Sajnos az aszfaltutat szekérút váltotta fel, és emelkedők is jelentkeztek, de szerencsésen megérkeztünk Énlakára. A szerencse csak egy rövid ideig pártolt el tőlünk (vajon hol járhatott?), mert a trailer első kereke kilyukadt. Ezt az akadályt úgy görditettük el, hogy a rossz gumit hátratettük, a súlyt előre pakoltuk, a rossz gumi a levegőbe emelkedett és igy haladhattunk is tovább. Énlakán nem mulasztottuk el megtekinteni Erdély műemlék unitárius templomát, melyben az első rovásirásos emlék található, és melynek (a templomnak) alapjai a római időkből származnak. Itt találkoztunk két volt kollégistával, Lőrinczi Levivel és Végh Előddel is.

Innen már csak néhány poros kanyar választott el attól a helytől, ahol most is vagyunk. Már ettünk, pihentünk, sietünk zuhanyozni, még mielőtt Gyula ilyen-olyan célokra el nem használja a meleg vizet. Sietségünkben azért volt időnk haza is üzenni :

Nonó: a kocsiban meleg van, a bicikliken pedig por. Ez van!

Alpár: jól vagyok, minden rendben. Megszoktam már a biciklizést és várom a következő napokat.

Szén Sándor: jól vagyok. Minden rendben, jó a biciklizés.

Edvin: cool... örvendek, hogy eljöttem és minden ok.

P.Péter: nem kaptam meg a tányérom meg az evőeszközöket, csak evés után, de adott Zsolt műanyag tányért.

Mihai: am niste probleme cu traducatorul...

Anti: mindenki rajtam röhög, úgyhogy felmondok a vállalattal...

Gábor: még mindig túl sok a csomag, de még mindig jól vagyok.

Szatmári Sándor: puszilok mindenkit, megérte várni egy évet.

Isti: minden rendben, egy picit meg vagyok hűlve, de ne aggódjatok. Le van merülve a telefonom.

Szabó Tamás: jól vagyok és már nem görcsöl a lábam.

Gergő: nagyon jó a túra. Ennyi.

Sanci: csók a családnak, minden rendben, birom a tempót.

István: nem vagyok elfáradva.

Csaba: izirájder, öcsém!

Emese: olyan jó a régi filing... puszi nektek!

Anna: mondtam, hogy ne tegyél körtét... megromlott... és megrepedt a szemüveg oldalt.... de amúgy minden rendben, változatosan nem birom a tempót. A mai nap különösen jó volt. További jó utat nektek. Balázs, nézd meg, hogy milyen csapatokkal játszik a CFR! Norbi, a koncertről még annyit, hogy délután biztos megyek, a részleteket megbeszéljük otthon. Sok puszi mindenkinek.

p.s.: az udvaron lapte gros zajlik-már lejárt, sérülések nélkül-

pillanatnyilag vidám zenélés és énekeles.