10. Nap

Csaknem tíz nap kemény tekerés után elérkeztünk az idei túra legdélebbi pontjára.  Egyetlen napot töltöttünk Erdélyen kívül és máris vágyunk vissza Kolozsvárosunkba, ezért gyorsan vissza is fordultunk. Ramnicu Valcea után már észak fele vezet az utunk, úgy hogy valószínűleg ugyanennyi idő múlva, vagyis 10 nap múlva érkezünk haza. Na jó, csak vicc volt, az ide vezető 10 helyett, visszafele 3 nap elegendő lesz nekünk.

Ma 150 kilométer állt előttünk, amiből 100 az Olt-völgyén autókkal és vonattal. Tudniillik lehetetlen ezen az útszakaszon bringázni, mert kamionok hosszú sora kígyózik végig a folyó mentén. Előzni pedig szinte lehetetlen a szűk országút és a kanyarok miatt. A maradék 50 kilométert pedig csapatokra osztva, gyors tempóban tettük meg.

9 óra körül ébredtünk Corbeni-i panziónkban, majd reggeli után indultunk el a román királyok temetkezési helyének színhelyére, Curtea de Argesba.

Rövid pihenő után megkezdődött az oszlódás – kemény Jimmyk, stopposok és autóban gyúródók csapatára bomlottunk. 35 kilométert kellett 3 óra alatt letekerni, mert 4-kor indult a szebeni „gyors” Ramnicu Valceaból. Nehéz eldönteni, hogy a három csapat közül ki járt jobban, de ezt az olvasókra bízzuk. Sajnos blogunkon szavazógépet nem tudunk létrehozni, de kommenteikben szavazhatnak. Indul is a játék: 1-es csapatnak kinevezzük az autósokat. Előnyök: ők érkeztek leghamarabb a városba és a Ramnicu Valcea-i állomás előtt nyugodtan pihenhettek az árnyékban, illetve vásárolhattak maguknak bármit. Hátrány: gyúródás, meleg, várakozás. A 2-es szám a bringásoké. Mindenképp az előnyök közé tartozik a fizikai edzés, no meg az, hogy egy gyors tempóban, szinte megállás nélkül tekerhették le a maradék 35 kilométert. Néhány embernek fontos az, hogy az egész túrát bringán töltse, persze leszámítva az Olt-völgyét. Hátrány: a 2 kemény kaptatóra a Transzfogaras után senki nem számított, nem gondoltuk volna, hogy leérvén a hegyről az alföldön kívül bármilyen más domborzati formát találunk, a forróság viszont egyáltalán nem volt hegyvidéki. Szóval meleg, izzadás, fáradtság. 3-as és egyben utolsó csapat a stopposoké. Akik sokat ingáznak stoppal azok valószínűleg ki nem állhatják már ezt a közlekedési műfajt, de a hátizsákos, csapatban történő „já mö nyényé” bizonyára izgalmas tud lenni. Előnyként lehet kiemelni még azt, hogy a 3-as csapat tagjai szórakoztak a legjobban az argesi sofőrök zenei stílusán, vagyis a rappelt manelen. Hátrány: gyaloglás a város széléig, várakozás. Tehát  kedves kommentelőink, kérjük írják meg, hogy Önök szerint melyik a győztes csoport, megígérjük, hogy a nyertesek sokkal nagyobb szeletet kapnak majd utolsó este a már áhított marosszentimrei kenyérből. Ezt a kenyeret a Transalpinás túrán találtuk és kineveztük a világ legjobb kenyerének. Az idei túrán csak e miatt sátorozunk újra a marosszentimrei templom kertjében.

Ramnicu Valcea-n újra találkozott a 3 csapat és egy rövid tapsolás és éljenzés után újra elváltunk: most egy vonatos és autós bandára oszlott a társaság. Mike-ot és J.D.-t vonatra ültettük, hogy próbálják ki ők is, milyen Romániában vonatozni. Ebben az esetben nem versenyzik a két csapat, mert egyértelműen a vasutasok nyernének és nem azért, mert CFR szurkolók vagyunk. A vonatban levő hangulat messze meghaladta a lassú és meleg kocsikázást. A hosszú úton háromszor is találkozott a két csapat, bár bevalljuk, az első megbeszélt volt. A harmadik integetéssorozatnál már a hátsó vagonban ülő cigányok is visszaintettek, a mozdonyvezető pedig mindháromnszor fülsüketítőt sípolt köszöntésül. A vonatosok még énekeltek is és az összesen két vagonból álló szerelvény megtelt zsivajjal és bringás jókedvvel. Kérdéses, hogy a többi utas ezt mennyire értékelte, de senki sem mert semmit szólni, úgy hogy a hallgatás beleegyezést jelent.

 

 


A két csapat szinte tökéletes szinkronban érkezett szebeni szálláshelyünkre, ahol a Terezianum élelmezési líceum bentlakásában alszunk. 5 ágyas szobák, zuhanyzó és pizza a mai menü, szóval semmi gondunk nincs ma estére. Kaja után a legtöbben a városban néztek körül és ez a blog feltöltése pillanatában még nem fejeződött be ezért késünk kicsit az üzenetekkel. Ahogy elcsípjük a visszaérkező bandát, összegyűjtünk és feltöltünk mindent.

Sajnos ma este Levi haza kellett menjen, mert nem mindenki tud elszakadni két hétig a munkahelyétől, de érkezéskor velünk lesz majd a kollégium udvarán.

Élvezzék a képeket és ne feledjék kommentvadász versenyünket sem! A tét egy szelet a világ legbringasztikusabb kenyeréből, a marosszentimreiből.

9. nap

Az az igazság, hogy egy teraszon lazulva most elég nehéz írogatni, de tudjuk, hogy nagyon sokan aggódnak miattunk, úgyhogy valahogy nekiveselkedünk és összefoglaljuk a mai napunkat.

Szóval reggel igyekeztünk minél gyorsabban és hatékonyabban pakolni, főleg amiatt, mert szerettük volna magunkat tartani ahhoz az ígérethez, amelyet tegnap este tettünk, miszerint 11 óra körül láthatóak leszünk a webkamerán. A társaságnak nem kellett különösebb noszogatás, mert már nagyon izgatottak voltak az emelkedő többi része miatt. Korán keltünk, fél tízre pedig már meg is ettük a kalóriabomba reggelinket, ami csupa csupa édes dolgokból állt, csoki krém, lekvár, kakaós kávé, meleg tej, stb stb stb. Reggeli után megbeszéltük, hogy a tetőre ugyanúgy, mint tegnap négy csapatban megyünk, hogy a kocsik tudjanak bennünket kísérni, illetve ránk vigyázni. Szerencsére a forgalom lényegesen megcsappant tegnaphoz képest, alig pár kocsival haladt az úton, viszont ők is csodálva néztek ránk. Még nem tartunk ott, mert a mai reggelnek még volt egy fontos mozzanata, amelyet még egyszer megismételtünk: Miután mindenünket elpakoltuk nekifogtunk a táborhelyünkön a saját és a mások szemetét összeszedni (csak megjegyzem, hogy nekünk sokkal kevesebb szemetünk volt, mint amennyit mások ott hagytak). Szemétszedés közben Wilson (Csaba) azt mondta, Mike-nak, hogy: na jól van, hogy eljött Romániába a románok szemetét összeszedni, erre Mike egy nagyon okosat mondott, amit szívünk szerint mindenhova kiírnánk ebben az országban. Mike válasza a következőképpen hangzott: „használom” ezt az országot, úgyhogy ideje szolgálnom is!

 Ennél szebben senki sem fogalmazhatta volna meg, azt, hogy mi mindannyian miért szedjük mások szemetét is, nem csak a sajátunkat. Évek múlva biztos mindannyian vissza szeretnénk majd jönni ide, és nem szeretnénk, ha a Transzfogaras helyett egy nagy szeméttelepet találunk, úgyhogy reméljük ezáltal „szolgáltuk” is ezt a helyet. Érdekes volt, miközben szedtük a szemetet pár turista megfordult mellettünk, de sajnos nem értük el azt a hatást, hogy odaálltak volna és segítettek volna, sőt volt aki gyorsan visszapattant a kocsijába és ment is tovább, de legalább nem dobott le szemetet. Ezzel az akcióval a reggeli el is helyezkedett a pocakunkba, úgyhogy pattantunk is bringára és nekiláttunk a hátramaradt 8 kilométer letekerésének. Nem volt könnyű, viszont annyira borzasztóan nehéz sem. Ezt is igazolja az, hogy aki reggel bringára pattant, az végig tekert, vagyis szinte mindenki. A szerpentineken haladva egyre gyönyörűbb látvány tárult elénk, ráadásul szép volt egymást látni. Az első csapat nagyon haladt (Sanyika és Metz Dávid 21 km/h, Antika pedig 19 km/h) sebességgel száguldoztak felfele, a csapatok pedig átlag 10-15 km/h sebességgel igyekeztek a csúcs felé. Ezt amiatt jegyezzük meg, mert nagyon, de nagyon büszkék vagyunk magunkra. Akiknek volt türelmük és megvárták a narancssárga csíkot a web kamerán valószínű keveset látott belőlünk, na, ez a hatalmas sebességünk miatt volt. De külön köszönjük mindenkinek, aki várt bennünket és szorított nekünk. Jól esett a sok visszajelzés, amelyet a facebookon kaptunk. Külön köszönjük Borinak, hogy megörökített bennünket . Egész nap próbáltuk találgatni, hogy melyikünk is volt a képen, de szerencsére mindenki magát látja a képen, és ebből még vita sincs, mivel egy adott ponton mindenikünk felért a csúcsra, úgyhogy bárki lehetett.  A hegy tetején, a Balea tónál, hatalmas közönség várt bennünket, rengeteg turista volt már ott, akik minden csapatot külön megtapsoltak és biztattak. Nagyon jóleső érzés volt, hogy ennyien lelkesedtek és szurkoltak nekünk.

Felérve a csúcsra kukoricáztunk és puliszkáztunk egyet, utána pedig megtörtént a mindenki (és főleg VoltTurás01) által várt beavatásra. A régiek fogták a kulacsukat, megtöltötték jó, glaciális tóbeli vízzel, majd fogták a kiszemeltjüket és velük együtt a tó partjára masíroztak. Ott egy szép, nyílegyenes sorban felálltunk, és sorban minden újonc elmondta, hogy eddig mit tanult a túrán, majd ezt követően minden „régi motoros” /bringás egy tanáccsal, jókívánsággal látta el az kiszemeltjét. Ezt követően jött az izgalmas rész, amikor a régiek a finom vízzel lepriccolták, illetve megkeresztelték az újakat. Igazán megható pillanat volt, az épp érkező zsidó csoport meg is könnyezte. Na jó na, igazából csak álltak tanácstalanul, s fogták a fejüket, hogy jaj Istenem (vagy Jáhvé), milyen szekta ez is. No, de sebaj, mi rettenetesen élveztük, főleg azok, akiknél a tele kulacs voltJ.

A beiktatás után ebédeltünk egyet, utána pedig ismét szemetet szedtünk a változás kedvéért. A szomorú az, hogy volt is amit. S az ennél is nagyobb baj az volt, hogy mások még kacagtak is rajtunk, na de ennyi baj legyen. Volt nekünk ennél sokkal nagyobb bajunk. Szemétszedés közben csak egy vigasztaló mondat jutott eszünkbe, egy neves román műsorvezető szava, amelyeket minden műsora végén elmondott: „Trăim in România, și asta ne ocupă tot timpul”. Úgy látszik Mircea Badeanak igaza volt, ha komolyabban csinálnánk ezt a szemétszedést, az egész időnk rá menne. sajnos nem volt időnk minden szemetet összeszedni, mert nekünk még dolgunk volt, nem is kevés: épségben le kellett ereszkednünk a hegyről. Ugyancsak négy csapatban mentünk lefele, úgy látszik, ez nagyon beválik, mert szerencsére nem is esett senkinek sem komolyabb baja. Egyedül Ferike szállt le erőszakosabban a bringájáról, de szerencsére ő is pár karcolással meg is úszta.

Végeláthatatlan ereszkedő, majd dimbes-dombos út, gyönyörű tájak. Így ereszkedtünk lefele. A Vidraru tónál álltunk meg, és találkoztunk legközelebb az egészen. Itt egy gyors csoportképet készítettünk, szétnéztünk majd mentünk is tovább Corbenibe, a mai szálláshelyünk fele. A tudat, hogy meleg zuhany, ágy és vacsora vár, mindenkit felturbózott és nagyon gyorsan, még napvilágnál ideérkeztünk. A hely nagyon jó, a vacsora is finom volt, viszont páran hozzászokva az eddigi adagokhoz, repetáztak egyet (anyukák tessenek felkészülni, ha hazaérünk, egy darabig kétszer annyit fogunk enni, mint eddig).

Most már mindenki bepakolt a szobájába, vacsoráztunk már, zuhanyoztunk, ismét tiszták vagyunk, lazítunk és készülünk a holnapi napra. Vagyis igazából annyira nem, mert holnap a távolság egy részét kocsikkal, illetve vonattal fogjuk megtenni. Nem merünk az Olt völgyén vonatozni, az túl veszélyes nekünk. Közben páran a CFR tragikus fellépését siratják, de hát, nekünk az most nem olyan fontos. mi jól vagyunk, sőt nagyon jól, holnaptól indulunk hazafele már, úgyhogy nagyjából a bringáinkon, egymáson és az otthoniakon kívül nem nagyon érdekel semmi.

Holnap majd Kolozsvár után a második legszebb városból, Szebenből jelentkezünk. Köszönjük, hogy ma szorítottak nekünk és velünk izgultak. Ennek is köszönhető, hogy mind épségben értünk le. Holnap újra jelentkezünk.

A mai nap üzenetei a túlságosan élvezett zuhanyzás miatt sajnos elmaradnak. Viszont holnap reggel amint lehet, üzenünk. Egyelőre mind mind jól vagyunk, és ébredés után üzenünk is, sőt a mese folytatása is holnap jön. 

8. Nap

8. nap

Végre megérkezett az igazi kihívás! Mögöttünk hagytuk a Szászvidéket néhol szomorúan lepusztult, néhol a legszebben felújított templomaival és házaival, búcsút intettünk a kerci csodának, az ezer éves cisztercita kolostornak, de lent hagytuk a völgyben ügyes-bajos gondjainkat is. Tegnap este tartottunk egy megbeszélést, amely nagyjából arról szólt, hogy egy-két dolgon még mindig lehetne javítani a túra tökéletes működése érdekében – például táborverésben, kajakészítésben vagy éppen az egymásra való odafigyelésben akadnak még problémák. No de nem kell megijedni, mindent megbeszéltünk és ma már teljes gőzzel vágtunk neki a lényegnek.

Megköszöntük a kerci pap feleségének a szíves fogadtatást, mert a pap indulásunkkor éppen prédikált, majd elindultunk a híres Transzfogaras irányába. Jóformán indulástól kezdve szembe mentünk a nagy Heggyel. Az egekig érő csúcsok csodaszép látványt nyújtottak a bicikliseknek, csak egyetlen probléma merült fel néhányunkban: s ezeket most meg kell mászni??? Félreértés ne essék, ez egyáltalán nem érvényes a kemény Jimmyk csapatára, ők már alig várták, hogy kipróbálják lábizmaikat a kemény kaptatókon. No meg persze a puturosokra sem érvényes. 32 kilométer tekerés állt előttünk, amiből körül-belül 25 emelkedő. Ez az egész Transzfogarasnak körül-belül a háromnegyede, a maradék 8 kilométert a Bâlea tóig holnapra terveztük.

A kaptatók előtt Metz Dávid, Csabi, Fehér Boti és Gyula felmentek a 200-as Audival lefoglalni a táborhelyünket, mert vasárnap lévén elég nagy a turistaforgalom errefele. A csapat 4 részre oszlott, mindegyiket egy-egy autó kísérte és így mindenki a saját ritmusában haladhatott. Az elsők gyors tempóban, a hátsók sok-sok pihenővel, de végül szinte az egész csapat kimászta az ország egyik legszebb és legmagasabb útszakaszát. Nem akartunk előre inni a medve bőrére, de amit már az első napoktól sejtünk, ma beigazolódott – a kilenc túra alatt nemigen akadt az ideinél keményebb és strapabíróbb társaság. Alig ülnek az emberek az autókba, mindenki arra törekszik, hogy bírja az iramot és úgy tűnik, sikerrel. Mind a 4 csapat majdnem teljes létszámban felérkezett, sőt, a lányok külön tapsot érdemelnek. A Balea-vízesést csak messziről néztük meg, mert annyi ember volt a vízeséshez vezető úton, hogy nem is fértünk volna el bicikliinkkel és autóinkkal. Inkább továbbmentünk és megbirkóztunk a maradék kilométerekkel. Délután 4 óra körül pedig már az egész csapat a tetőn pihent. A sátrakat már az előőrs csapatunk felállította, ezért nyugodtan kinyúlhattunk a fűben, illetve mosakodhattunk a jéghideg, de ilyen mászás után kellemes patakban. Az idő végig velünk tartott, napsütés és meleg kísérte a bringásokat (muszáj szünetet tartanom, mert a blog írása közben épp egy malaccsordát kerget a kondássá vált Márton Boti és Szabi – fura ilyet látni 1600 méter magasan, a sziklák között).

A délután folyamán Csabi, Metz Dávid és Levi, mivel nem bringáztak ma, úgy döntöttek, hogy nem maradhatnak le a többiektől és visszaereszkedtek egészen a kaptatók aljáig, majd ők is megmászták az egész távot. Ez idő alatt a táborban a legtöbben pihenéssel voltunk elfoglalva, egyetlen dolgunk a sátrakra való nejlonszabás volt. Kis idő után megjelent két rendőr is, akiktől megtudtuk, hogy engedély kellett volna a táborozásra, de felhívták a kerci polgármestert, aki biciklitúránk hallatára semmi probléma nélkül engedélyt adott. Távozásuk előtt a rendőrök elsütöttek még egy rossz poént: azt mondták, hogy vigyázzunk a medvékkel. Szerencsére kiderült, hogy tényleg csak poén volt és nem látni errefele medvét, mert inkább az erdős területeket szeretik. Mi már kibújtunk a fák koronája alól és a sziklák birodalmában töltjük az éjszakát.

A blog írásának végére már Metz Dávid, Levi és Csabi is megérkeztek és készül a finom szalmakrumpli. Holnap kövessenek minket a webkamerán és ahogy facebookon jeleztük táborunk már most is látszik – a kamera jobb sarkában levő fényes pontot kell figyelni. Délelőtt 11 körül kezdjük el mászni a 8 kilométert és nagyon reméljük, hogy nem pont ebben az órában fogja valaki zsebkendőjével tisztogatni a kamerát.

Remekül érezzük magunkat itt a hegyen, reméljük nem lesz túl hideg az éjszaka és holnap majd a 8 kilométer emelkedő után egy megérdemelt hooooosszú ereszkedő következik Corbeni településig. Ágy, tévé és meleg zuhany váltja majd fel a sátrat, a 2 fokos vizet és a csillagos eget.

Utoljára még annyit, hogy Feri lebringázott pár kilométert, hogy művészfotókat készítsen a naplementéről. Szóval élvezzék a képeket!

Balázs: Eddigi legszebb sátorozó helyen vagyunk, szívesen maradnék még pár napot a hideg ellenére.

Dóra: A táj egyre szebb, puszi Boginak.

Ádám: Legyűrtük a hegyet. Jó éjszakát.

Kati: Jólesően fáradt vagyok.

M. Dávid: A táborhelyre feljöttem autóval és biciklivel is. Puszi Emesének.

Ferike: A hegy felét sikeresen megmásztuk, már várjuk a holnapit és üdv mindenkin olvasónak.

Seres: Sikeresen másztunk, alig várom a holnapot.

Szabi: Sikeresen megszelídítettük a hegyet és már csak egy pár km van a csúcs előtt.

Orsi: Lassú tempóban kimásztam a hegy felét a többire holnap kerül sor, remélem sikeresen. Puszilom az otthoniakat és puszilom Anyumékat.

Kázmér: Jól vagyok, jól megy a túra.

J.D.: Hi again!

Wilson: Ez egy jó nap volt :)

Mike: I climbed the mountain alone slowly.

Antika: Az üzbegisztáni sejk annyira kiborult a történtektől, hogy tisztázatlan körülmények között rögvest visszament az Óriási Béjbi Vipera hiper-szuper autókkal tele üzletébe, s panaszkodni kezdett a Szürke Lóról. Az Óriás Béjbi Vipera ajánlott neki egy vadonatúj Mercedesz Mclarent, amit meg is vett jó pénzért, s ambíciósan, mint egy uborka száguldott az autópálya fele, szöl fákö a Szürke Lót; de mint tudjuk, hogy mi lett annak a vége: a Szürke Ló tisztázatlan körülmények között, unatkozva száguldott el Ásháli Ábdul Dánám Mohamed Sálálám újonnan skubizott Mercedesz mellett! Tiszteletlen körülmények között, dühbe borulva az elégedetlenségtől Sálálám visszatért az Óriás Béjbi Viperához magyarázatot kérve. Az Óriás Béjbi Vipera magyarázata, tiszteletlen körülmények között mordányul egyszerű volt: a Szürke Lót nem kell számba venni, mert ahogy mind tudjuk minden hájjal meg van kenve, ravasz, s furfangos, pontosan mint a róka, s ráadásul hülye. Közben a Tigris tisztázatlan körülmények között felvette a kapcsolatot a Barna Macival, aki ambíciósan, mint az uborka a Nemzetközi Bűnügyi Szervezet nevezetes tagja, s az Óriás Béjbi Vipera után nyomoz, mert a szervezetnek már elege lett a turpiságaiból, s mellesleg Ábdul Sálálám tisztázatlan körülmények között siránkozott nekik. Az ambíciós Barna Macitól megtudta, hogy merre van a Szürke Ló, s e pillanatban arra tart, hogy új sisakot kerítsen tisztázatlan körülmények között, amivel visszatérhet a Négyszögletű Kerek Erdő közepém levő gyémántfüves tisztásra, s újra a Sisakos Tigrissé váljon, aki mint ahogyan tudjuk, ravasz, furfangos, minden hájjal meg van kenve, pontosan, mint a róka.